Vettem egy Kenwood TM-D710E készüléket; gondoltam, ha a Nemzetközi Űrállomásra jó, a kocsiba is jó lesz: nem tudom mire számítottam, épp ugyanaz a baja.

A készülék ugyanis – hasonlóan a Yaesu FT-8×7 sorozathoz – küzd egy nagyon komoly típusbetegséggel. Történetesen azt vettem észre, hogy az egyik oldala – a bal – teljesen néma, míg adásban kifogástalanul teszi a dolgát. A jelenség hátterében az áll, hogy a 455 kHz-es KF rész széles- illetve keskenysávú kerámia szűrői a kapcsolódiódák miatt egyenfeszültséget kapnak, amitől a legkisebb nedvesség hatására is idővel kikristályosodnak, elrohadnak.

Szerencsére cseredarabot úgy 12 ezer forintért számos helyen lehet kapni, én a Hesta nevű lengyel áruházból rendeltem, az ebayos holmikat inkább szkippelve. Két hét alatt ide is ért a négy szűrő, és műtőasztalra került a rig.

Szétszereléssel sok probléma nem volt, az RF egységeket hordozó felső panel néhány csavar kiszedése és az antennacsatlakozó leforrasztása után szépen leemelhető. A szemrevételezés során már messziről kitűnt a probléma: az egyik szűrőpár külsején vastagon állt a kristályos anyag.

Kiszerelésük sem volt egy leányálom, mert a túl közel lévő komponenseket hiába ragasztottam le, hőlégfúvóval nem mertem sokáig melegíteni. Végül egy csípőfogóval megroppantottam a szűrő házát, ami azonnal szét is nyílt és leesett. A látvány magáért beszél, talán csak a Yaesukban lehetett hasonlót látni.

A szűrők cseréje nyilván néhány évre megoldja a problémáimat, de akkor már legyünk alaposak, és válasszuk le őket a DC-ről. Ezt a ki- és bemenetükre illesztett 100 nanós kondi fogja végezni.

A terv egyszerű, a kivitelezés sajnos problémásabb, mert a talán 0603 méretű SMD ellenállásokkal szerelt panelen a szűrő (piros körrel jelölt) lába épp a körében lévő, problémát jelentő ellenállás és a kapcsolódióda között van, amik galvanikus kapcsolatát fenn kell tartani.

A kapcsolásra hagyatkozva a terv szerint egy 0,6 milliméteres fúróval elfúrtam a szűrők két oldalának vezető szálait a panelen, majd a 10 kilós ellenállásokat és a kapcsolódiódák megfelelő anódjait összekötöttem, és az áthidaló huzalról egy SMD kondit forrasztottam a szűrők lábaira.

Szép éppen nem lett, de célravezető megoldásnak tűnt. A 10 kilós kapcsolatok és a rövidzárak leellenőrzését követően összeszerelés után azonnal munkába állt a rádió. Annyit azért felhoznék a mentségemre, hogy a kép meglehetősen előnytelen: csak az asztali lámpa világítja meg ráadásul polrászűrőt sem használtam, amitól aztán nem csak árnyékos, de előnytelen részleteket rajzolva csillogós is lett a tisztítás előtti panel.

Az eset tanulsága kettős: ha valaki hasonló cipőben jár, csak a legjobb kézügyesség mellett álljon neki TM-D710-et faragni, mert irtózatosan aprólékos munka.

A másik inkább a vásárlás előtt állóknak szól. Minden esetben ki kell próbálni a típushibás rádiót, ami roppant egyszerű. Állítsuk be a két VFO-t ugyanarra az átjátszóra, és indítsuk el: ugyanúgy kell mind a két oldalon venni, igaz, ez nem jelenti azt, hogy az érintetlen belső mellett nem kezdődtek már el a folyamatok.

Megjegyezném, hogy a Yaesu gátlástalanul több szériát is kiadott a ki sem javított ám minden bizonnyal ismert típushibával, és ezt a gyakorlatot követte a Kenwood is, ugyanis a sorozat jelenleg futó TM-D710G – GPS-el gyárilag szerelt – verziójánál sem javították ki a hibát.

A jelenséget egyébként az okozza, hogy a panel forranyagos hullámfürdője előtt nem szűkölködnek a fluxal. Ez aztán jó sok mocskot hagy maga után, amit a gyártástechnológia szerint 70 fok körüli vízzel öblítenek le. Ez viszont épp elég a műanyag toknak, amiből a szárítás után nem távozik a pára, a kondenzáció eredménye pedig a képeken érhető tetten.

Az rendben van, hogy a gyártástechnológián nem lehet változtatni (lehetne, csak drágább lenne a barátságosabb megoldás), de számomra érthetetlen, hogy egy magára valamit is adó gyártó miért nem küszöböli ki az ismert konstrukciós hibát nyolc darab filléres kondenzátor beiktatásával. Valószínűleg azért, mert olcsóbb valamennyi generáción át egyetlen szériás panelt alkalmazni.