Évek óta gondolkodom egy végfokon. Egy igazi nagyágyún, ami belépőt jelent abba a mindig is alulról csodált körbe, ahol mindenkit meghallanak. Viszont szükségét csak most éreztem meg, azt viszont nagyon.

Ha egy vagy több kilowattos végfokra van szükséged, a legegyszerűbb megoldás – már csak a tápvonalat is illesztő pí-tag vagy a tápegység miatt is – a csöves technológia. Kiváltképp ez lesz a barátod, ha csak évi néhány versenyen akarod bekapcsolni. Ha bonyolítani akarod a helyzeted, akkor nem használtat veszel, hanem a félvezetőhöz nyúlva építesz magadnak.

A hangsúly a végső lökést magadó szükségen van. Nem azért kell, mert hétköznaponta kilowattokkal akarok döngetni, hogy a sarki fókák is engem halljanak, hanem azért, mert versenyen a jelenlegi felállásom elbírna egy kicsit nagyobb teljesítményt úgy, hogy még én is hallom a partnert.

Míg az amatőrizmus hőskorában néhány watt mindenre elég volt, a harkályos, rádiószmogos környezetünkben, antennaleolvasztós, már-már szórtspektrumúnak számító ruszkis korszakunkban a sztenderd 100 watt csak hétköznapi QSO-zásra elég.

Jómagam inkább a semmibe kiáltva hívók táborát népszerűsítem, mintsem nekem válaszolva ne tudnám kibogarászni az ellenállomást. És mindez úgy tűnt fel, hogy egy igen neves versenyen a harmadik helyre toltak kevesebb pontkülönbséggel, mint a szorzóim száma, ettől pedig kicsit begurultam. Egy orrfújás volt, egy túl lassan evett reggeli vagy fél perc, amit egy süket CQ-zó állomásra pazaroltam. Persze, a legjobb antenna a legjobb erősítő, minden technika annyit tud, mint a kezelője, de a néhány tíz hertznyire hegyezett szűrők cicergésében ráébredtem, hogy minden közhelyen túl bizony szükségem van egy végfokra ahhoz a hangyafasznyi pluszhoz.

Nem lesz olcsó, csak más

Ha megnézzük a nagy gyártókat, láthatjuk, hogy egy-egy erősítő bizony 700 ezer felett van, de az igényeket skálázva sokszor milliós nagyságrendű beruházást is jelenthet. Persze, ha van pénzed, megveheted, de mégiscsak amatőrök vagyunk, így hát épp ezt, a hétköznapokon túlzónak látszó luxust presztízs építeni. Ha már ígyis-úgyis a sávok BMW-jével döngetünk, azt legalább ne apu pénzén tegyük, hanem legyen a saját munkánk, verejtékünk mögötte. Szóval érted…

Azt nem árt tisztázni, hogy félmegoldások annyit is érnek, a teljesítményre pedig igenis költeni kell. Valahol olyan, mint egy építkezés. Ha úgy mész neki, hogy azt számolgatod, kijössz-e a keretből, gyötrelem lesz és a sok kompromisszum miatt valahogy nem lesz az igazi, de ha csak a megoldást tartod szem előtt és hozzá tudod rendelni a forrásokat, a legjobb élvezet létrehozni valamit. És hát ez mégiscsak egy hobbi.

Alapvetően valamennyivel olcsóbban építesz, mint veszed meg a gyári megoldást, a különbség inkább abban van, hogy jobban igényeidre szabhatod. Illesztés, szűrők, vezérlés, doboz, zajszintek, satöbbi. Ha meglep, hogy csak a relék és a ferritek egy átlag ember fizetését teszik ki, állj is meg, és told magasabbra az antennád, vagy csinálj bármit ami előrébb lendít, de új végfokod valószínű nem lesz. Keress egy használtat, építgess csöveset összebogarászott alkatrészekből. Persze ez is a havi apanázsod felett köt majd ki, de legalább marad a karácsonyi ajándékra is valamennyi.

A legbonyolultabb megoldás kell

Skálázhatóság akár 2-3 kilowattig, mindent mutató 40×4-es LCD, intelligens (najó, csak kivételkezelésekkel és analízisekkel automatizált) vezérlés, zajmentes működés, óriási tűrés, több antennabemenet és nem csökkenő élettartam. No és persze rengeteg ötletelgetés, megannyi megoldásra váró probléma és akadály. Ennyi, amennyit elvárok egy végfoktól, így egy LDMOS alapokra helyezett erősítő építése mellett döntöttem. És innen folytatjuk majd az első megoldásra váró akadállyal.