Rádióamatőr adott hamis felszállási engedélyt

2018. november 23. péntek
Mozaik | Szerk: HA8LHT

Teljesen leállt a reptér forgalma és csak néhány gyanús adat miatt nem történt katasztrófa., miután nem az igazi torony adott felszállási engedélyt egy utasszállítónak. A viccet nyolc évvel és komoly kártérítéssel díjazhatják.

argent737-8k

Buenos Aires Jorge Newbery nemzetközi repülőterén november 11-én helyi idő szerint délelőtt 11 órakor az Aerolíneas Argentinas AR-1694 járata elhagyva a 13-as kaput közel két és fél órás útjára készült, amikor felszállási engedélyt kapott, de szerencsére nem gurult ki. A Boeing 738-800-nak egy rádióamatőr adott jóváhagyást.

A rádiós saját készülékéről szólt be a torony frekvenciáján. A tragédiát csak a pilóta figyelme előzte meg, mert több megadott adat gyanús lett neki és nem gurult ki a fel-és leszállópályára. Miután sikerült kapcsolatba lépni az igazi légiirányítással, értesítették a rendőrséget és elfogták a 60 éves amatőrt, aki azzal védekezett, hogy csak viccelt. Mint kiderült, a férfinek nem csak rádióengedélye, de kisgépes pilóta licence is volt – amiket azonnal bevontak mentális egészségügyi alkalmatlanságára hivatkozva.

A reptér forgalmi rendje teljesen felborult, fél óráig nem indultak és szállhattak le járatok, az eset miatt pedig az Argentin Légi Navigációs Vállalat (EANA) jogszabályi szigorítást kezdeményezett. A törvényi szigort – mely Argentinában ezt a viccet akár 8 év börtönnel is sújthatja – a novemberi G20 csúcstalálkozó is indokolja.

 


  • ZETA SDRZETA SDR
    Az SDR technológiára épülő készülékek nagy előnye, hogy kevés alkatrészből egyszerűen és olcsón …