Egy kevésbé izgalmas kultusz: a Yaesu

2017. április 21. péntek

Míg a nagy rivális, az Icom történetének a minap jártam utána, addig a korábbi favorit eredetét homály fedte. Lerántjuk hát a leplet.

Sako Hasagawe 1959-ben Tokió külvárosában hívta életre a Yaesu Musen Co vállalatát, nem annyira amatőr szellemben, mint inkább gazdasági megfontolásból. Tette ezt kimondottan azzal a céllal, hogy az SSB rövidhullámú rádiók világpiacára törjön be. A gazdasági érdek mindig is érezhető volt, hírnevét valójában az óriási kampányra fordított összegeknek köszönhette.

Az alapító 1990-ben meghalt, a vezérigazgatói széket Jun Hasegawa vette át. A Marantz Japan megszerezve a licenszeket 1998-ban Vertex Standard Co. Ltd-re változtatta a cég nevét. 2007-ben a Motorola bejelentette, hogy megvásárolta a vállalat 80 százalékát, míg a maradék 20 százalékot egy magánkézben lévő cég, a Tokogiken szerezte meg. Ekkor jelent meg sok amatőr rádió – leginkább kézi – VX típusként. 2012-től a légi- és tengeri kommunikációs valamint az amatőr üzletág újra Yaesu Musen néven fut.

fl1040Először adók kerültek ki a gyárból, az első modell a 40 méteres sávban üzemelő, kvarcvezérelt FL-10/40 volt. Ezt nagyon gyorsan követte a második modell, az ötsávos, de még mindig kvarcos FL20, ami már belső tápot és VOX funkciót is kapott. Mérete 25x38x18 centi volt, és Japánban akkor 49.800 yent (ma 133 ezer forintot) kértek érte.

Európába 1963-ban ért el a Yaesu SSB készülékek értékesítése, amikor a svájci Sommerkamp kezdte árusítani saját neve alatt, míg az Egyesült államokba csak 1965-ben ért el.

A cég első jelentős készülékei közé tartozik az FT250 is, mely a Sommerkamp logót is viselte, de az igazi nagy dobásra, az FT-101 szériára 1970-ig kellett várni.Yaesu_FT_757

Kevesen tudják, de a Yaesu HiFi sztereó vevőket is gyártott. A YQ-41 és 60 széria 1972 és 75 között került piacra. Az amatőr termékek többsége FT, míg néhány a VX típusjelzést viseli, a cég felső kategóriás platformja pedig FTDX prefixel fut. A vevőit FRG előtaggal hirdette, melyek leghíresebb tagja az FRG-7 volt.

Európában az említett típusokon kívül a nyolcvanas éveket az FT-757GX sorozat képviselte, míg a kilencvenes évekre elszabadultak a konstrukciók: Az FT-1000MP után betörtek az ezres sorozatúak, és egyre távolodott a konstrukció az Icom fejlesztési stratégiájától.ftdx9000

A jelenlegi top készülék az FTDX-9000, melynek számos verziójával próbálkoztak (D, MP, Contest), de valamiért a márkához hűek inkább mégis a Mark V (Field) mellett tartanak ki. A kultkészüléket egyébként 1995-től tíz éven keresztül gyártották.ft1000mp

Az utóbbi időben olyan érthetetlen dolgokat művel a Yaesu, mint az FT-991A bemutatása vagy az FT-891 gyártósorra küldése.