Négyszázhatvanhárom

2020. június 06. szombat

Ennyi vázlat gyűlt össze az elmúlt több mint két, vegetatív állapotban töltött év során.  Közöttük számos protokoll leírása, néhány félbehagyott sorozat – például pár rádióépítős vagy arduinos howto – valamint közel három tucat kit, apró rig és egy QRO végfok is lapul.

Sajnos a munka mellett nem igazán volt időm ezekkel foglalkozni, főleg, hogy a valami miatt folyton decentralizálttá váló munkavégzés miatt vagy a műszerek, vagy a szerszámok, vagy a vázlatok, képek és mérési jegyzőkönyvek voltak szanaszét, kerültek messze az egésztől. Most úgy néz ki, hogy ezek egymásra találnak és az új irodaházban egy külön sarokban összpontosul minden, aminek egy helyen kell lennie.

Épp ezért úgy döntöttem, hogy elkezdem kipakolni az ötleteket, először gondolatébresztőként közzéteszem a jegyzeteket, és ahogy közelegnek a téli esték, elkezdem tartalommal is követni őket – önálló cikkekként, hiszen különben sosem jutok előre a vázlatok hasznosításában.

qrpbeginValahol 2010 táján, egy üres lakásban elkezdtek gyűlni az ötletek…

Egy szónak is száz a vége, egy kicsikét összeszedve mindazt, ami az elmúlt négy évben csak gyűlt és gyűlt, ám gondosan megmagyarázva csak néhány feljegyzés maradt, kicsit felpörgetem a megjelenéseket. Igyekszem nem csak akkor billentyűzet mögé ülni néhány percre, amikor valami groteszk zajlik az amatőr társadalomban, hanem azt az irány célzom meg, amit otthon mindenki be tud magának lőni és feleleveníti, hogy a rádióamatőr hobbi milyen rohadt messze van mindattól, ami manapság az átjátszók körül zörög.

Ráfekszem – helyesebben intézményesítve ráfekszünk – az évkönyv kérdésére is, ám a hátralévő fél év aligha lesz elég ahhoz, hogy jelentősebb tartalommal töltsünk meg egy több száz oldalas kiadványt. Mivel a rossz példát mindenki ismeri, inkább várunk vele egy évet, cserébe elektronikus formában ingyenesen, nyomtatva pedig önköltségi áron lesz terjeszthető.

Sokakban zavart okozott – idézem – bicskanyitogató stílusom, de szeretném leszögezni, hogy ez egy véleményblog, ami az én gondolataimat, érzéseimet tükrözi, így különösebben más indulata nem foglalkoztat. Egy kicsikét azért ezen is szeretnék változtatni, és elmenni a közösség irányába, hiszen úgy látom, hogy itt óriási piaci rés tátong. Ez nem azt jelenti, hogy forprofit irányba vinnék el bármit is, de a szubjektív látásmódból egy kicsikét visszábbveszek, és igyekszem figyelni az akciót követő reakcióra is. Magyarán nyitunk a közösség felé. Félreértés ne essék, erre csupán azért van szükség, hogy legyen egy közösségi irány, ami alapján működni lehet, amolyan referencia.

Hasznos volt az elmúlt időszak. Tanulságos volt látni, hogy van egy szűk érdekkör, aki védi a mundért, egy keskeny határmezsgye, akik meggyőződésből vagy gyávaságból nyalják a seggüket, és vagytok ti, akiktől rengeteg támogatást, biztatást kaptam. Most rajtam a sor, hogy bebizonyítsam, nem volt felesleges órákat beszélni át telefonon, vitázni vagy épp nagy egyetértésben viccelődni.

Továbbra is csak annyit kérnék, ha valami tetszik, nyomjatok egy csendes lájkot, ám ha nem értetek egyet, kritizáljatok, vitázzatok, győzködjetek, hiszen csak az visz előre bármi is. Teremtsünk egy közegében disszonánst rádiós disszonáns közösséget (HI), hátha valaki még rádióhoz vagy pákához is nyúl.

 

  • SoftRock RXTXSoftRock RXTX
    Két héttel a YO PSK verseny előtt a jó öreg, home made …