Így emlékeztek az első rádióamatőr asztronautára

2019. augusztus 05. hétfő

Négy napon át adta képeit az ISS, a tizenkét elemből álló sorozatban a 88 éves korában, április 19-én elhunyt Owen Garriottra emlékeztek. De ki is volt ő, hogy ekkora figyelmet kapott, és miért így tisztelegtek előtte?

Owen Kay Garriott volt az első, aki rádióamatőr állomást üzemeltetett az űrben, egész pontosan a Spacelab-1 fedélzetén. W5LFL 1983-as kísérlete nyomán később űrsiklókon és az orosz Mir űrállomáson is megjelentek az amatőr rádiók, a Nemzetközi Űrállomáson pedig a mai napig üzemel ham rig. Ez a projekt korábban SAREX (1983-99), MIREX (1990-2001), 1996-tól pedig az ARISS – Amatőr Rádió a Nemzetközi Űrállomáson – nevet viseli.

Owen fizikus volt, villamosmérnök, aki az ionoszféra jelenségeit kutatta. Méltó módon tisztelegtek emléke előtt, amikor egy 12 kockából álló sorozatot sugároztak négy napon át a Nemzetközi Űrállomásról. Az eseményről korábban itt számoltam be.

Kevésbé ismert, hogy nevéhez és a rádiózásához kötődik egy nagyon kemény tréfa is. Történt ugyanis a SkyLab egy 1973-as küldetése során, hogy egy nő jelentkezett be az állomás rádióján, mint potyautas. A földi személyzet még nem is igen tudott felocsúdni a döbbenetből, amikor az ismeretlen hölgy közölte, hogy most gyorsan elköszön, mert a fiúk már jönnek a parancsnoki modul fele, és nem szabadna beszélnie a rádión. Csak később árulta el a kutatóállomás személyzete, hogy egy előző nap rögzített telefonbeszélgetést játszottak vissza.