Magyar hívójel is van az óceán közepi operátorok között

2018. november 15. csütörtök

A VP6D hívójel közel két hétig forgott a DX clustereken, ugyanis 15 amatőr október 20. és 31. között aktiválta a Pitcairn szigeteket – pontosan az OC-182 Ducie-atollt. Az operátorok között – nem úgy mint a komoly pénzbeli támogatók sorában – magyar hívójel is van.

pitcairnisl

Az együtt is összesen csak 47 négyzetkilométeres csoport négy szárazföldből áll, ebből három korall, míg a névadó Pitcairn vulkanikus eredetű. Két korall felületére 1606-ban portugál felfedezők léptek, ám Pitcairn meghódítása 1767-ig váratott magára, ezen egyébként ma emberek is élnek, mintegy ötvenen. Az Új-Zéland és Dél-Amerika között félúton lévő szárazföld brit terület, ahol elismerik ugyan a királynő fennhatóságát, de saját kormányzattal bír.

A nagyjából 25. szélességi fokon fekvő szigeten egyébként nem ritkák a kirándulók, a hőmérséklet pedig kimondottan ideális a sátrazáshoz. A legegyszerűbb hajóút 30 órás és a Francia Polinéziához tartozó Mangareva-szigetektől oldható meg, ám mint a korabeli felfedezők esetében, nem ritka, hogy a viharos idő miatt nem működik a csónakokkal való partraszállás. Ekkor a bérleménynek vesztegelnie kell, ami egy sima kikötői charter esetében nem megoldható. Érdekesség, hogy a fővárosban, Adamstownban a lakosok többsége rádión tartja a kapcsolatot a külvilággal.

A korallzátonyt K3EL Dave, K5GS Gene, DJ9RR Heye, W2LK Les, HA0NAR Laci, UT6UD Vadym, N6HC Arnie, N6WM Chris, N6XG Walt, WA6O Mike, W1SRD Steve, PY2PT Ricardo, N7QT Rob és ZL3CW Jacky aktiválták összesen 112.044 QSO-t jegyzőkönyvezve 189 DXCC körzetből. Az összesítésükből kiderül, hogy 24.961 különleges hívójellel volt dolguk, 6 méteren EME összeköttetésből 28  került a logba, az FT8-as zombi mód pedig 24.440 sort tesz ki a naplóból. A rövidhullámú sávokban szinte valamennyi üzemmódban jelen voltak, bár kicsit talán kevesebb figyelmet kapott a JT65 és a PSK.

Egyszerű, könnyen átlátható honlapjuk a lábléc tanúsága szerint HA5AO támogatását is élvezi. Az adatbázist kezelő Pista közlése szerint 626 magyar QSO került a VP6D logjába, valamennyi sávon, de a legtöbb negyven méteren: 160 méteren 1, 80m 3, 40m 216, 30m 121, 20m 97, 17m 76, 15m 54, 12m 9, 6 méteren pedig három HA/HG prefix tűnik ki a százezres sorból.

 

Csak Elecraft

A DX-Pedícióhoz nem kevesebb, mint nyolc darab Elecraft K3s adóvevőt telepítettek 500 wattos és 1 kilowattos végfokokkal, panorámaadapterekkel. A cég egyébként fő szoponzora is volt a kiteleplésnek, olyan nevek, mint például a DX Engineering, a Steppir, Spiderbeam vagy a RigExpert mellett. Ennek megfelelően antennák széles arzenálját is felvonultatták, egyebek mellett 160 és 80 méteren vertikál, és sávonként monoband yagik muzsikáltak megannyi 40 és 30 méteres 4-Square mellett. A tápellátást négy darab 4kW teljesítményű generátor adta.


  • SoftRock SDR
    Legközelebb egy SDR KIT. hatodik vagy hetedik verziónál tart, megnézzük, mit hoztak …