Mit jelent az SOS?

2014. november 22. szombat

1906 november 22-én a Nemzetközi Rádió-távírási Konvenció hivatalos nemzetközi segélykérő jelzéssé nyilvánította az SOS jelzést. Kevesen tudják, hogy van-e jelentése és még kevesebben, hogy mi volt előtte. Íme néhány tévhit és érdekesség a leghíresebb jelsorozatról.

A Titanic rádiószobája

A Titanic rádiószobája

A tévhittel ellentétben nem a Titanic volt az első, aki alkalmazta az új jelzést, sőt, alig jutott eszükbe SOS-t adni. 1912 április 14-én 0 óra 15 perckor a rádiósszobából a CQD jelsorozata hangzott fel, amit a kapitány utasítására később cseréltek csak le az SOS-re. Az új jelzést valójában a Slavonia tengerjáró alkalmazta először 1909-ben.

Jelentésével kapcsolatban több hiedelem is van. Mentsétek meg lelkeinket – Save Our Souls – vélik a betűk mögött azok, akik drámai bölcsességgel szeretnének tündökölni, azonban ez épp annyira nem igaz, mint a Save Our Ship, azaz mentsétek meg hajóinkat vagy a küldjétek megmentőinket, a Send Our Savior.

Valójában az SOS nem is a három betű, azaz S, az O és az S egymás után leadása, hanem egyetlen kód, ami három rövid, három hosszú és újabb három rövid jelből áll, önálló jelentéssel utalva a vészhelyzetre.

Az SOS jelzés előtt is használtak rövidítést vészhelyzetek esetén. Ez nem volt más, mint a CQD betűk egymás után való leadása, ami a korai távírász szótár szerint Sürgős! Minden állomásnak! jelentést hordozta. Persze ennek is megvoltak a maga hiedelmei, társított jelentései, ami segített megjegyezni a több száz távírókód mellett. Ilyen például a Come Qiuck, Danger, azaz gyertek gyorsan, veszély.