Nem gáz, csak a címe hazugság

2017. február 08. szerda

No hát az antennatornyom felső kereszttartói az APRS iGate új antennájával a földön vannak, csupa jég kint minden, mi mást is lehet csinálni egy ilyen délutánon, mint utánanézni, mi van a Rádiótechnika Évkönyvének 2017-es számában.

Újságosnál nincs, egyedileg nyomva pedig egy ötezres. De látom ám, hogy elektronikusan is megvehető. Nosza. Kétezer forint, gyors kártyás vásárlás a Dimagnál, és jön a csoda. A megtekintéshez Dimag Reader kell. Meg sem fordult a fejemben, hogy nem PDF-ként kapom, igaz, utánanézhettem volna.

 

Meg kell szerezni

A reader letöltéséhez és használatához a Silverlight kell. Korábbi gépemről alig vártam, hogy megszabaduljak a Microsoft ezen ócska és több sebből vérző, folyton frissítések után zokogó bővítményétől, így érthető volt a dühöm. Telepítettem, mit van mit tenni, és ekkor kezdődött a soha véget nem érő kattintgatás, ugyanis baszik se elindulni. Ettől a – jellemzően videópléjerekhez indokolatlanul használandó – bővítménytől ezt megszoktuk, kitartó vagyok, kis trükkel és egy másik böngészővel már látom is az alkalmazás gombocskáját, ami a Windows áruházát varázsolta elő. Anyád – gondoltam, nem baj, ezt a hulladékot majd később valahogy letakarítom a gépről. Telepítettem az öt csillagból másfelesre értékelt Dimag Readert, beírtam a felhasználónevet, jelszót, és töltődnek a megvett könyveim. Mármint az az egy, az RT ÉK 2017!

Az olvasóprogram azonnal egy gombot tol az arcomba, Letöltés. Kattintás, három percig semmi sem történt, a letöltés 0%-on áll. Mire megint teljes fényében pompázik a letöltés ablak, a Downloads mappában nincs semmi. Az ablakot bezárva látom ám, hogy a Letöltés helyett Megnyitás gombom van. Ezek szerint amiért kétezret fizettem, még csak meg sincs, csak egy programmal olvashatom?

 

Meg kell nyitni

Egy kattintás, és egy semmitmondó fehér felület, ahol az egérrel kicsinyíthetünk, nagyíthatunk – és itt álljunk meg. Az van, hogy ez annyira szar minőségű, hogy döbbenet. Normálisra nagyítva kimondottan rossz olvasni, a hasábok ferdék, egy gyenge, kontraszttalan, homályos szkennelés az egész! Nagy levegő, kávé, séta az udvaron a tornyok között. Visszatérve jön a következő pofon: nem lehet benne keresni.

 

Fellapozva

A tartalomjegyzékből már előre kitűnt, hogy a Rádiótechnika elmúlt évtizedeinek leghitványabb kiadásáról van szó: teremin készítés, vízszivattyú, egy kibaszott villanypásztoros cikk második része, boszorkányliszt, két gitárerősítő, pacemaker-tápellátás alakulása (?!), nagyothalló ketyere kisrádióból, és az elmaradhatatlan rádióamatőr dolog: az évtizedek óta erőltetett fényorgona. A szerkesztőség hozta a formáját. Már ha egyáltalán létezik.

Viszont amiben bízni lehet, az az amatőr kapcsolások, rádióamatőr antennák, amatőröknek gyártott VNA-k összehasonlítása, és LoRaWAN hálózat, sok kis kapcsolás. Sajnos azonnal csalódtam.

 

Amatőr kapcsolások, Sok kis kapcsolás

Az elsőt benéztem, folytatólagosan a lényeg: tartalomjegyzéke 1972-2015. A Sok kis kapcsolás a szerkesztők bevállása szerint valójában egy HE repeta revű. Legalábbis ezt írták oda. A négy, reklámmal is dúsított oldal

      Logaritmikus AC erősítőt,

      Szinusz/négyszög konvertert

      “Megy/nem megy” tranzisztor tesztert

      Még egy szinusz/négyszög konvertert,

      Még egy tranzisztorvizsgálót,

      Rádiómetronómot,

      A “legegyszerűbb URH oszcillátor”-t,

      Univerzális erősítőt,

      Késleltetett kürtrelét – korábban ezek futottak autóriasztó néven,

      Vezeték nélküli mikrofont – az az egytranzisztoros,

      Fejhallgató-erősítőt,

      Még egy késleltetett kürtrelét,

      Szintjelző ceruzát TTL-hez,

      Két telefon – egy vonalon (:D),

      Beszédtároló csipek “kihangosítását” (LM386) tartalmaz.

A végén még azt is benyögik egy kupon formájában, hogy a 2018-as évkönyv 4950 forint+posta lesz, hacsak nem nyírod körbe a biankót, mert akkor mindössze 3900. Remek, csak ha lehet majd kapni.

 

Rádióamatőr antennák

Megőrülsz, ez egy fordítás! Újdonság nincs benne, legfeljebb ugyanannak az agyondokumentált néhány antennának az új elnevezése. Viszont a kapcsolódó ismeretanyag – ugyan több helyen pontatlan és talán felületes – egész jó.

 

VNA-k

A kegyelemdöfést az (vagyis azt majd az utolsó mondat) adta meg, hogy a kapcsolási rajzok közül egy szkóp kit a szkennelés minősége és az elfordítás lehetőségének hiánya miatt használhatatlan. A VNA-kkal összehasonlítás szinten is foglalkozó cikk az 5GN-től megszokott precizitással íródott, ha mondjuk minden második RT-ben lenne egy hasonló, talán még járatnám is a lapot.

 

Szputnyikos cikk

Az egész jó, hosszú, képes, leírós, kár, hogy épp két hete néztem és fotóztam végig az egész orosz had- és technikatörténeti parkot Moszkvában, így kevésbé volt érdekes.

 

Építsetek együtt LoRaWAN hálózatot!

A cikkből nem sok jön le, egy csomó rádiótechnikás lapra van benne visszautalás. gondolom volt egy érdekfeszítő sorozat év közben, ez aztán az évkönyvbe való cikk, gratulálok. Hogy az illusztrációk mit ábrázolnak, ránézésre nem derül ki, mert itt is okádék a kétezer forintos digitális változat minősége. Figyeljetek ostobák, egy gombnyomásból kisebb méretű, vektorgrafikus PDF-etek van!

 

Ennyit akasztottak

Azon azért jót nevettem, hogy a Hirdetések valójában a kiadványban szereplő hirdetések jegyzéke. No ha ilyennel dugják a húrok közé a fejüket és egyáltalán van ilyen, számoljunk! Nem tudom miért tesznek egy ilyet bele a lapba, de biztos ezért.

A kiadvány előzetesen közzétett hirdetési árai szerint a benne szereplő reklámanyagból alsó hangon is hárommillió forintot zsebelt be a szerkesztőség, azaz oldalanként legalább 13 ezer magyar forintért szerkesztették. Persze ebben még nincs benne az pénz, amit a print verzióból és az online értékesítésből szereznek, de nem számoltam a saját vagy gyanúsan saját propagandájukat, amiből közel hét oldalnyi szerepel. Amúgy a reklámok aránya 7 százalék, azaz mintegy 16 oldalnyi hirdetés összegezhető benne.

A cikkek között találni egy R&S műszert, ami nagyon gyanús, hogy PR, bár a hirdetések között nincs feltüntetve, talán elbizniszelték a másik hirdetés mellé engesztelésképp, vagy tököm tudja, mindenesetre a saját vackaikkal egyetemben nem számoltam bele.

 

Összegzés

Hogy megoldás-e az elektronikus RT-ÉK? Kurvára nem. Viszont azt nem bántam meg, hogy nem fizettem ki érte a nyomtatott árát, a töredékét sem éri. Szégyelljék magukat, hitvány, haszontalan, kutyaütő banda. 1990 forintért kaptam nyomtathatatlan, hordozhatatlan, silány minőségű, kereshetetlen, inkompatibilis formátumot, oldalanként közel tíz forintért. És ebben a hirdetési jegyzék is benne van…

Összegzésként annyit: előbb szúrok egy ceruzát a szemembe, minthogy még egyszer befussak abba az utcába, hogy ettől a bagázstól bármit is veszek. Ha másért nem, már csak azért is, mert közben megtaláltam online.

Furcsa dolog ez az internet – mondjuk a fogyasztóvédelem is. Egy képként lementett szöveges PDF-ben a Google simán rákeres a szövegrészekre, de egy-egy fizetős alkalmazás nem. Amúgy a kiadvánnyal kapcsolatban nyüszögött Békei Ferenc is, mint a Rádióvilág Kft. ügyvezető igazgatója (rákerestem, tényleg az), vagylagos szerzői- és szomszédos jogokat meg peres eljárást emlegetve. Nem mintha közzétettem volna bármit is, így hát azt választom. Viszont egy, a Facebook-oldalunkon kapott jelzésre, miszerint a link egyszerű közlése az “ebből élő nyugdíjasok” (végignéztem, tényleg azok) kiegészítő betevőjét veszélyezteti, már jogos lehet egy társunk kérése és a linket eltávolítottam. Ha nagyon érdekel a kiadvány, egyszerűen guglizz rá, én például a filedropperen és a megafilén is megtaláltam.