Szeretni fogjuk: X1M Platinum

2014. május 22. csütörtök

A QSO-zás néhány watt teljesítménnyel mindig is kedves módozata volt számomra a rádiózás területén. Kezdetben azért, mert az akkori lehetőségek, körülmények nem tették lehetővé a több tíz vagy száz wattok használatát. Ma meg talán pont azért, mert egyfajta kihívás az egyre több QRO mellett az amúgy is zsúfolt sávokban történő rádiózás.

x1m offAz utóbbi években egyre inkább foglalkoztatott a QRP-zés gondolata. Sokat töprengtem, hogy milyen készülékkel kellene nekilátni ennek a szép “műfajnak”. Rengeteget böngésztem az interneten míg nem rátaláltam egy aránylag elfogadható ár/érték arányú KIT-re. Hosszas meditálás után tettek követték az elhatározást.

Megrendeltem egy MST-80/40 KIT-et. Mivel nem teljes volt az induló készlet a szükséges (hiányzó) alkatrészeket megrendeltem hozzá, majd nekiláttam az összeépítésnek. Izgatott várakozás az első bekapcsolás utáni élesztésnek, de szerencsére megszólalt és már néhány erősebb állomás hallható is volt a kis készüléken. Sajnos kellő műszerezettség hiányában a kezdeti lelkesedés alább hagyott és nem nagyon történt előrelépés ezen a területen. A magam részéről egyfajta kudarcnak könyveltem el, és a várt sikerélmény no meg persze a készülék nyújtotta QRP-zés öröme elmaradt. A következőkben más lehetőség után kellett néznem.

ha7nbx1m

Az elképzelés egy komplett gyárilag összeszerelt, bemért, és beállított QRP adóvevő készülék beszerzése. A szempontok továbbra is az olcsóság és a komfortosság összehozása volt. Ismét kutakodás a neten és megint horogra akadt egy kis gyöngyszem. A kiszemelt készüléket vegyes érzelmek kísérték, hiszen a készüléket a tömegtermeléséről elhíresült távolkeleti országban gyártották, tervezték és szerelték össze. A forgalmazója viszont kizárólagosan egy amerikai vállalkozás volt. Ez egy kissé megnyugtatott, gondolván egy amerikai cég csak nem járatja le magát holmi “kicci óccó” termékekkel. Hi.

Az elhatározást ismét a tett követte, megrendeltem az X1M PRO (platinium) tipusú 5-sávos, QRP CW/SSB transceivert. A múlt év utolsó előtti napján hozta meg a postás a várva várt kis csomagot. Az ezzel szerzett tapasztalatokat szeretném megosztani mindazokkal, akiket érdekel a QRP és ez a kis készülék.

x1mbckGyors összeszerelés, mikrofon, billentyű, tápfeszültség, antennatuner és természetesen az antenna csatlakottatása. Közben egy gyors áttanulmányozása a user manual-nak, bár sok minden magától érthető volt, de biztos ami biztos. Bekapcsolás után már szóltak is az állomások és méghozzá milyen kellemes hangtónussal és dinamikával. Meglepő.

Az első kellemes meglepetés. 80m-en próbálkoztam hívással, és nem kis meglepetésemre HA8DQ Sanyi barátom hallott meg és válaszolt. A kapott riport 59+5-10dB SSB-n QSB-től függően. Ekkor 2013. december 30-át írtunk. Egymást követték a QSO-k. A kapott riportokkal nagyon elégedett voltam annak ellenére, hogy mindannyian tudjuk hogy több szerencsés dolognak kell összejönnie ahhoz hogy egy QRP állomás jó riportokat kapjunk(viszonylagosan csendes sáv, jó terjedés, jó készülék mindkét oldalon, és természetesen jó antennák, stb.).

Sok amatőrtárs már jól ismeri a hangját (moduláció) a sávokban és a legtöbben pozitívan jeleznek vissza, nem kis örömömre. Persze sokan csodálkoznak és vannak akik hitetlenkednek amikor közlöm, hogy a kimenő teljesítményem mindössze 3, azaz három watt! Így volt ezzel K0TT (op. Denny) is, 21.217 MHz-en (SSB) amikor közöltem, hogy 3W a kimenő és az udvarról egy 10 méteres spiccbotról lelógatott huzal (Rybakov) antennával dolgozok (2013.03.11 18:44 UTC).

x1mdisplay_bigA kezdeti sikereken felbuzdulva egyre-másra születtek a QRP QSO-k. Már nem csak a környező országokat, hanem távolabbi európai és ázsiai, közelkeleti országokat is sikerült elérni. Az első két-három héten jó néhány ezer és kétezer kilométeren felüli összeköttetések is születtek. A mért kimenőteljesítmény nem érte el a gyárilag megadott 4-4,5W-ot. Ezt egyébként néhány külföldi fórumon is olvastam, hogy többen csak három, három és fél watt kimenőt mértek. Ez volt az első kissé negatív benyomás a készülékkel kapcsolatosan, amit természetesen bőségesen pótolt a sok szép távoli QSO. A használt antenna egy zárthurok antenna volt, ami 80 méterre volt méretezve alapvetően, de használható 40 és 20 méteren is.

x1mdisplay

Nagyon tetszett (tetszik) a QRP technika, olyannyira hogy ebben az évben az összes QSO a kis X1M PRO-val készült, kivéve március végén a CQ-WW-WPX SSB versenyen létesített összeköttetések, melyek az FT-857D-vel jöttek össze. Itt a használt teljesítmény nem volt több 50-60 wattnál. Függő lettem, QRP-függő, Hi.

Aki kíváncsi a kis készülékkel létesített összeköttetéseimre az megtekintheti a HAMLOG On-Line logban: http://www.hamlog.eu oldalon, vagy a http://ha7nb.hu oldalon a ha7nb-log menüpont alatt.

És akkor lássuk a készülék fontosabb paramétereit:

Frequency range RX & TX: 100 kHz ~ 30 MHz
Modes: USB & LSB & CW
Power output: 5 Watts
Operating voltage: 12 Vdc
Operating current: 0.35 ~ 1.2 amp
Receiver Preamplifier: Yes
Memory Channels: 100
RIT Function: Yes
Automatic Internal CW Keyer: Yes
Backlight On/Off: Yes
Keyboard lock: Yes
Dimensions: 3-13/16 x 1-9/16 x 6-1/8 inches
Weight: 0.65 kg ~ 1.43 lbs
PTT Microphone: Included
Computer Control: Compatible with Ham Radio Deluxe
(factory adapter required – Choose Icom IC-718 in HRD)

Band 1: 3.5 ~ 4.0 MHz
Band 2: 7.0 ~ 7.3 MHz
Band 3: 14.0 ~ 14.350 MHz
Band 4: 21.0 ~ 21.45 MHz
Band 5: 28.0 ~ 29.7 MHz

Receiving sensitivity: better than 0.45uV
RF output power: ≥ 4.5W
Frequency stability: better than 0.5ppm
Frequency accuracy: better than 0.5ppm
Operating voltage: 12.0 ~ 14.0 Vdc
Receiver Standby Current: 0.5A
Emission current: 1.5A Max

x1mpro frontVételben körülbelül negyed hangerő állásnál (állomásra állva) mért áramfelvétel 190-200 mA. Adásban antennára kihangolva, mért teljesítmény nagyjából 3 – 3,5 watt, áramfelvétel 850-900mA CW módban, lenyomott billentyű mellett. Egyébként távíró üzemben egyaránt kezeli a hagyományos kézi billentyűt, és az el-keyt is. Ez utóbbi állítható jobbos-balos módozatúra is.

Kissé kényelmetlen a kisméretű kijelző olvasása és a programból állítható funkciók használata az ugyancsak apró nyomógombokkal, de ez idővel megszokható. A gyakran használt módok állítgatása egy idő után bosszantónak tűnhet. Ezt szerencsésen megoldottam, mert a készülékhez rendeltem egy USB adapter/interface kábelt is, így a PC-vel összekötve már sokkal komfortosabb és kényelmesebb a kezelése. Kezelő programként a Ham Radio Deluxe programot használom, és ICOM-718-ként kell beállítani hozzá. Így már minden fontos információ jól látható és kezelhető a monitoron. Sajnos a hangerő nem szabályozható a PC-n keresztül.

Jelen tudomásom szerint HA-körzetből csak én dolgozom ilyen típusú készülékkel, annak ellenére hogy sokan érdeklődnek a RIG iránt, és tetszik nekik amit hallanak, meg amit olvasnak róla a neten.

Nos ennyi lenne röviden az eddigi tapasztalat, vélemény a kis QRP transceiverről. Az esetlegesen felmerülő kérdésekre, észrevételekre időm függvényében természetesen szívesen válaszolok, mint ahogyan ezt tettem eddig is.

Vy 73 és DX! János / HA7NB (/QRP)