Változunk

2017. november 13. hétfő

Sokat gondolkodtam azon az alapvetésen, hogy a rádióamatőr hobbi megváltozott. Mármint azon, hogy ez igaz-e. Hiszen a hajnali sátorban a szúnyogdöngicsélés-szerű hangokból kivenni egy-egy új prefixet ma is élvezetes. De nem ez a része romlott el.

Nem is oly rég, harminc-negyven éve, de még hússzal korábban is élvezetes volt, amikor hobbink kapcsán nagy nehezen be lehetett szerezni egy-egy új alkatrészt, megismerni egy-egy új kapcsolást, megoldást. Amikor megjött a postán egy félvezető, heteket kísérleteztünk, megosztottuk tapasztalatainkat, egy kidolgozott rendszert vagy részegységet évekig használtunk. Amikor mélyreható sikereket értünk el valami kapcsán, azt úgy hívtunk, rádióamatőr.

De minden felgyorsult. 4-5 gigás DDS-eket, komplett direkt mintavételezésű vevőket hajdan fél életnyi kísérletezést kiváltó egyszerűséggel, tokokba integrálva, gyakorlatilag komolyabb beavatkozás nélkül forraszthatunk egy panelra néhány ezer forintért – vagy még annyiért sem. A valódi élvezet valahol ezek teljessége jelentette. Az ezzel járó közösséget ennek kohéziója tartotta össze, ennek köszönhetően nem kellett azon gondolkodni, hogy miként lehet egy cébés számára is elérhetővé tenni a hívójelet, hogy ne fogyjunk el. Itt most nem szó szerint kell érteni e szavakat, hanem képletesen, és a vizsgafeltételek alacsony színvonalára gondolok.

Az külön ironikus, hogy a mindezzel való tényleg minimális kommunikációs igényt – legyen szó akár egy adatlapról, akár más amatőrrel való kapcsolattartásról; élménybeszámolóról vagy tapasztalatcseréről – is interneten keresztül bonyolítunk, miközben professzionális rádióhálózatokon azért rázzuk a másik háta mögött az öklünket, hogy az megszólta, nincs rádióamatőr téma egy-egy cébésített 80 méteres frekin.

Mindezt persze úgy, hogy mindenki saját véleményének feljebbvalósságát próbálja mindenki a saját monológjában másokra erőltetni, néha arisztokratikus fölénnyel, néha olyan mostanában divatos közhelyekkel, mint a “magát rádióamatőrnek nevező, de be sem szóló” kifejezéssel való degradálás. Ez a kedvencem, néha még magamra is veszem. Pedig igazán nem kéne, csak paranoia. Attól, hogy valaki olyan nyomorultul öregedett meg ahogy, mégis mi tisztelni való van a korán? Miért kellene bárkinek feltétel nélkül elfogadnia, hogy valaki megítéli és miért kellene annyiba hagyni, ha szerinte arra méltatlan ember teszi?

Jó, nem veszem magamra, nem nekem szólt, csak tényleg ez folyik manapság a csapból is. Amúgy meg jónéhány amatőrt levizsgáztattam, vezetek szakmai kollégiumot, rendszeresen rádiózom, megtanultam távírózni – oké, még sokáig fogom csiszolni – jó eredményekkel versenyzem, tervezek, építek, kísérletezek, de nem vagyok amatőr, mert nem szólok bele abba a szarba, ami ott folyik? Hát akkor tényleg nem. De nekem nincs ott miről és kivel beszélnem. Én az vagyok, aki tovább tud tekerni, ha nem tetszik ami szól, nem vagyok saját magam ellensége hogy bosszantsam magam. Félreértés ne essék, néha kíváncsiságból végighallgatom, hátha megtudom, kik is azok és így arra is fény derül, miért kell őket tisztelni; bár eddig csak csalódtam ebben. De azért ilyen semmitmondó ömleteget – és most egy másik fórumon olvasottra reflektálnék – mint ami a magyarok által elfoglalt frekvenciákon néha megy, tényleg nem hallani sehol, csak 27 megán.

Ez talán olykor azon a szinten is túllép, amit tolerálni kell. Mindenkinek a saját környezete a fontos, de annak a hívójel nélküli, kétszavas átkiabálásoknak tényleg nem az a helye. És ezért nyúltam inkább billentyűhöz, hiszen az ellenállomás még sosem próbált meggyőzni az igazáról, viszont érdekli, mi van a hívójelem mögött.

A rádióamatőrizmus átalakul. Nem jobb lesz, nem rosszabb, hanem változik. Ez a társadalmi jelenségekhez hasonlóan nem helyes vagy helytelen kérdése, hanem egy folyamat. Ez a DMR-ek kora, nem a collinsoké, tudomásul kell venni, mint ahogy azt is, hogy az ember alapvetően ellenáll a változásoknak. Előbb tagadással, majd támadással kompenzál.

Nem tisztem megítélni, helyes-e, nem is tudnám, hisz nincs általánosan elfogadott norma. Ha a tömegek másvalamit képviselnek, mint ami az egyén látásmódja, akkor az az alap. Néha az egyénnek is számot kell magával adnia, hogy mindenki szembe megy-e az autópályán.  Senkinek sincs joga saját maga által állított referenciára mutatva ítélkezni akár megöregedett, akár nem. Hisz tudjuk: minden etikus, legfeljebb nem fér bele a normáinkba.


  1. Ati

    Na pl ezért tanulom a távírózàst. Remélem jövőre meglesz.

  2. HA4WU

    Változunk, ez tény. De hol van már az a feeling, amikor a rádióklub teledohányzott adószobájában, a fénycsőarmatúrák zúgása mellett bemelegedett az FT-250, és lehetett “gyártani a QSO-kat”.

    Most szinte csak annyi időm van, hogy bekapcsolom a rádiót, valakire ráhívok, vagy éppen a CQ-ra válaszolok, és már kapcsolok is ki, mert rohanok tovább a dolgomra.

    Valószínűleg az RH mobilozás marad számomra a nyugodt rádiózás egyetlen módja…
    …míg az XYL vásárol :-)

  3. I(con

    Tamás, ezt kétszer átolvastam de nem hozta a várt hatást.

  4. HA8LHT

    Akkor rossz hatást vártál :)

  5. hg6rvx

    Az igazi irás gondolatébresztő, jó a stilusa és érdekes
    a témaválasztása. Ha sajtó, akkor legyen igaz is.
    Ez itt egyik szempontnak sem felel meg, ez itt egy
    egyéni hangulati ügy, nevezzük sirámnak.
    Rossz a többesszám harmadik személy használata.
    A világ rádióamatőrei folymatosan megtalálják
    örömüket ebben a hobbiban …. mint tudjuk.

  6. HA-SWL

    Csak hát változunk. Ez erről szól. És ez egy blog. Szóval most okos akartál lenni egy átjátszó hívójelével. Nem gond hogy nem értetted meg, nem könnyű olvasmány. Az meg hogy mi nem igaz nem világos. Okos akartál lenni. Biztos vagyok benne hogy Tamás ki tudta volna fejteni érthetőbben is de ez egy blog így nem kell mindenkivel megértetni. Aki számít az érti.

  7. hg6rvx

    Hibajavitás.
    Helyesen: Rossz a többesszám elsőszemély használata (a “mi”)
    A többi változatlan.

    Az irás a szerző öndicsérete akar lenni, semmi több.

Arra kérlek, a hozzászólás ne tartalmazzon linket vagy HTML-tagot.