Régóta foglalkoztat a kérdés, mi számít rádióamatőr tevékenységnek és technikának valamint mi a helyzet azzal, amit csak használunk, mivel készen kaptuk. 

Hol a határvonal a rádióamatőr tevékenység és egy csupán nehézkes, kompromisszumos mobiltechnológia között? Miért törekszik a rádióamatőr a professzionális távközlési technikák színvonalára, akár annak árán is, hogy azt sem tudja mit csinál?

Egy saját készítésű rádió panelje felett hallgatni a szúnyogdöngicsélés-szerű hangocskákat és nézni az ugráló műszert kétségtelenül az, míg egy modern hibajavítási eljárást alkalmazó szoftverrel összedugni a rádiót és gombnyomásra üzenetet szórni valamint leillesztetni az antennakimenet után lévő komplexumot  megkérdőjelezhető amatőrséggel bír. Sokak számára elfogadható, hogy elképzelni sem tudják, hogy működik rádiójuk, megint mások szívesebben dolgoznak saját készítésű berendezéssel, még akkor is, ha annak paraméterei beláthatóan csak rengeteg munkát követően érik el azon formáját, ami megközelít egy – akár csak százezres nagyságrendű – gyári rádiót.

Mivel én is ez utóbbiak csapatához tartozom, hidegen hagynak azok az állomások, amik csak bekapcsoláskész technikát vonultatnak fel és a komplexitásnak örülve hangoztatják rádióamatőr mivoltukat. A tunerrel egybeépített rádió a gyári antennával és egy hangkártyához illesztő rigboxal mindig megmosolyogtat: a tuner csak annyit tesz, hogy a végfok tudjon dolgozni, a gyári antennát elég kifeszíteni, de sokszor nem ér többet egy ugyanakkora sima vezetéknél, a hangkártya és a rádió közé pedig valószínűleg teljesen feleslegesen tesznek több tízezres készülékeket. Talán az instant rendszernek is van valahol létjogosultsága, talán csak én keresem mindenáron az éles határvonalat.

Mindenesetre semmiképp sem tudom rádióamatőrnek tekinteni azt, aki egy kínai kézi rádió megvásárlásától véli magát annak. Valahogy úgy fogalmazhatnánk meg, hogy az a rádióamatőr tevékenység és technika, amire valaki

a számára előírt ismeretek alkalmazásával válik képessé, illetve amit a tőle megkövetelt tudás segítségével elő tud állítani.

A liberalizmusnak itt nincs helye: attól, hogy valaki csak annyira képes, hogy meg tud venni egy riget és be tud kapcsolni egy számítógépet, ne hívjuk csekély érdemei elismerése mellett rádióamatőrnek.

Talán sarkítottnak tűnik, de a meglévő jogszabályaink is több tudásszinttel teszik lehetővé a rádióamatőr szerepvállalást, specifikus tudást követelve. Persze, érdeklődik az emberfia a rádiózás iránt, megveszi kínai kis készülékét, használja, használhassa, ismerkedjen vele és alakítsa ki a környezetét, amiben a hasonló érdeklődésűek egyaránt kapnak helyet – váljon ezáltal rádióamatőrré. Ha ennél is többre vágyik, szerezze be az RH rádióját és tegyen fel egy antennát, rengeteg öröme lesz benne, és tapasztalatai, megszerezett tudása alapján el fog foglalni a rádióamatőr társadalomban egy helyet. Ez jól működik, nincs is itt semmi hiba.

De az, amikor egy SDR egyetlen előre programozott processzorának környezetét két rezgőkör, egy kvarc és egy USB csatlakozó alkotja, korántsem hívható rádióamatőr berendezésnek és az, aki fel tudja telepíteni a hozzá való szoftvert, még korántsem nevezhető rádióamatőrnek csak mert kilógatott az ablakon egy drótot is.