Eldőlt az új régi FT-991 sorsa
Nemrég mutatta be a Yaesu az FT-991A szériát, két éves elődjét, a sima 991-et pedig máris temeti. Vagyis kivonja a piacról, az eladottakhoz pedig egy frissítést dob.
Nem szokatlan ez, hiszen a 897 és a 897D illetve a 817 és a 817ND között is csak olyan különbségeket mutatott be, amikkel azt üzeni: bocs, ezeket kifelejtettem.
A valóban gyönyörű szépre sikerült 991 és a 991A esetében sem lesz ez másként: ugyan az új széria több teljesítményű változatban is kapható lesz, kinézetre ugyanazok. Árban – óvatos becslések szerint – a régi 991 helyét veszi át, esetleg valamivel fölé lő, úgy 400 ezer forint köré.
Legutóbb is nemhogy nem frissítette palettáját a Yaesu, de egy kimondottan régi konstrukciót öntött ruhába a féllábú FT-891 készülékével. Most a két éve piacra dobott összsávos összüzemmódú mindenttudóját, a 991-et rázza fel a hamarosan bemutatásra kerülő FT-991A készülékkel, amely új spektrumszkópot valamint valós idejű, színes vízesést is tud.
Az FT-991A bemutatása sok kérdést vetett fel, például azt, hogy a sima 991 olcsóbb lesz-e. Erre a kérdésre Dévényi József (HA0LC), az Anico Kft. ügyvezetője adta meg a választ: egyszerűen nem lesz tovább kapható. Hozzátette, a készleten lévő FT-991 készülékekre – a rendelések beérkezésének sorrendjében – nagyon kedvező árcsökkentést vezetnek be, mégpedig azonnali hatállyal. A készülék jelenleg 394.360 forint helyett 354.924 forintért érhető el ajánlatukban.
A Yaesu rövidesen bemutatja az FT-991 hardverfrissítési programot is, amellyel a már eladott FT-991 készülékekbe beépíthető az új dinamikus, valós idejű spektrumszkóp, és a színes vízesés kijelző.
Akinek egy rádióban a színes vízesés hiányzik, az frissítsen, és élvezze….