Egyszerű, hangolható preszelektor szélessávú vevőkhöz

2020. augusztus 23. vasárnap

Kipróbált, bevált kapcsolások, kiváló ötletek köszönnek vissza a svájci Stampfl Ham Electronics jellegzetes lila előlapjai mögé sorakoztatott fehér panelekről. Az eredetileg billentyűkkel beköszönő cég saját bevallása szerint a minőség elkötelezettje.

Ugyan nem lesz olyan könnyű dolga, mint az óráknak a sztereotípiává válásban, de a 2005-ben életre hívott svájci cég termékei mindenképp elismerésre méltók. Az más kérdés, hogy a méregdrága apróságok árai köszönőviszonyban sincsenek a realitással.

Kézműves – így hívják a sorozatgyártásra kevésbé alkalmas, igényességében és minőségében kiemelkedő, ám előállításában kimondottan gazdaságtalan, ezért drága holmikat. A rádiósok mindenképp szemet gyönyörködtető kézműves termékei nem biztos, hogy méltatlanul szorulnak a háttérbe, ám szó nélkül kár lenne elmenni a méregdrága csecsebecsék mellett.

A jellemzően lilára festett panelek és lemezből hajtogatott egyébként snassz dobozok mellett van valami megkapó a palettában, mely jelenleg néhány ígéretes projekten kívül két retróra emlékeztető vevőből, egy minden tekintetben spártai előlaprádióból – mely szintén csak vevő 160 ezer forintért -, és néhány elcsépeltnek számító, ám valóban bevált kiegészítőből áll.

A kifejezetten puritán vonalvezetés furcsa stílust ad a kézműves gyártónak, melynek a harminc éve futott TDA4100 köré épülő egyik rövidhullámú világvevője egy másik projektemhez is hasznos kiegészítőt hordoz.

Az egyszerű, kapacitásdiódával hangolható preszelektor öt szegmensben fogja át a 0-tól 30 megahertzig terjedő rövidhullámú tartományt, az egyes sávok között BA282 pin-diódás váltással és egy J310 FET-tel felépített pufferrel.

A kis áramkört az Si4735 projektemhez szeretném használni, de más kapcsolásokhoz, vagy önállóan megépítve meglévő vevőhöz is kiváló játékszer lehet, javítva a vétel minőségét és két plusz hangolóelemmel fokozva a rádiózás élményét.

A három vevő három különböző színvonalat képvisel – dacára az ősrégi félvezetőnek -, de Heinz mindenben megadta a módját, szemmel láthatóan nem spórolt semmivel. A kiragadott részletben a meghatározó elemek nyilván a kondik, melyek jó minőségű kerámia- vagy filmkondenzátorok.

tippAz antennáról készülékbe jutó jel tartalmaz mindent, amit csak az összeszed. Ezek a nagyfrekvenciás komponensek a venni kívánt jelen kívül csak zajt, zavart jelentenek. A bemenetre jutó, különböző szintű nem kívánt összetevők rontják a vevő dinamikáját és a szelektivitás rovására is megy, szélsőséges esetben pedig az erősebb állomások le is ültethetik, túlvezérelhetik annak bemenő fokozatait. Az antennáról készülékbe jutó jelet ezért minden esetben szűrjük, és csak a venni kívánt sáv tartományát engedjük a bemenetre. Ennek számos megoldása létezik az egyszerű hangolt körtől a sorba kötött kvarcokon át a legösszetettebb hangolható sávszűrőkig.

A most bemutatott kapcsolás egy kimondottan egyszerűnek tekinthető hangolható rezgőkör, mely az épp kiválasztott L1-L5 mellé felépített párhuzamos rezgőkörök BB112 kapacitásdiódáival beállított rezonanciafrekvencián csillapítanak a legkevésbé. Használata ebből adódóan igen egyszerű; az adott frekvencia sávtartományát kiválasztva a P1 potméterrel megkeressük a legerősebb vételt. Ez a különböző szegmensek varikapjainak közös hangolófeszültségét állítva történik.

Hátránya is ebből származik, ugyanis minden frekvenciaváltáskor meg kell ismételni a műveletet. Azt, hogy mely tartományban mennyire barangolhatunk büntetlenül el, tapasztalat szerint alkalmazzuk, de általánosságban elmondható, hogy a szelekció nem túl meredek, az állomás megtalálása után sávon belül csak finomítani kell a jelszinten.

Az egyszerű preszelektor kapcsolása az alábbi ábrán látható. Az A-E kapcsolósorra +5V tápfeszt juttatva választjuk ki a bekapcsolni kívánt sáv szegmensét, mikrovezérlős alkalmazás esetén ugyanez a csatlakozósor közvetlenül magas szinttel vezérlehető. A P1 potméterrel a sávon belüli finomhangolást végezzük.

preszelektor-ha8lht-qrp

Tekercsadatok L1: T50-6 piros toroid gyűrűn 8 menet, L2: T50-2 gyűrűn 9 menet, L3: T50-2 gyűrűn 20 menet, L4: T68-2 sárga toroidon 36 menet 0,5 mm-es zománcozott rézhuzalból. L5 gyári 33 μH, L6 és L7 szintén gyári, 680-680 μH induktivitás.

 


*