Tuti ajándékötlet amatőröknek

2018. június 07. csütörtök
Mozaik | Szerk: HA8LHT

Talán kevés családtag tudja, de a rádió sokszor bizony az autóval egyenértékű féltett, dédelgetett kincs. Adódik hát a megoldás, miként lehet kedveskedni tulajdonosának: a karácsonyra adott üléshuzat után itt a rádiótakaró.

Sok mindennel takargatjuk rádióinkat: kendőkkel, antisztatikus nyomtatótokokkal, ám szinte soha nem jó a méretük. Lelógnak, porosodnak, hajtogatni kell, zörög, valahogy semmi sem az igazi. Sok helyen kapni feliratozott dust cover-t, azaz porvédő huzatot, ám a legtöbb webshop igen borsos árat számít fel érte. Persze a világ másik feléről ezt is megküldik, esetemben például három nap alatt megvolt a szükséges két levélváltás és a második héten hozta a postás a kis borítékot.

A rendelés PayPal-ra küldött, típustól függően 12-15 dollárral kezdődik, és mint Jook Groo oldalán kevésbé hirdeti, a szállítás egy újabb ötös. A mutatvány így is az áfa- és vámmentes határ alatt, 4.300-5.200 forint körül áll meg. Ha rendelni szeretnél és hívójelt is hímeztetnél rá, dobj egy mailt a jgjookgroo@gmail.com címre, ahol rám is hivatkozhatsz.

A termékre igazán nem lehet panasz: nem vasalt, hanem hímzett, arányos logó, sárga cérnával a hívójel, erős, de nem durva szövetanyag. A hátulja nincs levarrva, a felbillenő szárnynak köszönhetően kiválóan elférnek a kábelek is.