Meghalt az APRS atyja

2022. február 10. csütörtök

Február 7-én, 74 éves korában elhunyt Bob Bruninga (WB4APR). Bob mindig is kísérletező, építő szellem volt, szélerőművet, elektromos autókat is életre keltett. Fő műve azonban a csomagkapcsolt adatátvitel köré épülő APRS.

Bob, az US Naval Academy (USNA) nyugdíjas vezető kutatómérnöke két éve küzdött a rákkal, ebbe, és a koronavírusba halt bele.

1978-tól az AMRAD csoporttal dolgozott az AX.25 protokoll fejlesztésén. Az első adattérképet 1982-ben írta egy Apple2-re, mely akkor a haditengerészet hajóinak pozícióit ábrázolta. Ezt követően VIC20-ra és C64-re fejlesztettek csomagkapcsolt rádiós funkciókat – ez volt a CETS (Connectionless Emergency Traffic System), amit a nyolcvanas évek végén applikáltak PC-re.

1990-ben kezdte el az USA térképeit alkalmazni a CETS alapjaira. 1992-ben APRS-re változtatta a projekt nevét, 1994-ben pedig olyan fogalmakat is megismert a világ, mint a MIM és a Mic-E, valamint lefektette a WIDEn-N eljárás alapjait.

1996-tól a TAPR-al dolgozott a Paccomm megalkotásán, többek közt a hívójelhelyettesítő RELAY, WIDE és a TRACE eljárások bevezetésén. 1998 után a Kantronics-nál sikerre vitték a WIDEn-N digipeater rendeszerét, valamint közreműködött a Kenwoodnál a TH-D7 rádiójába applikált APRS funkció kialakításán. Két évre rá piacra dobták a TM-D700 mobilrádiót is.

2001-ben bevezették az APRS touch-tone-t, az IRLP és az Echolink APRS funckióit. 2005-ben már a szabványok frissítésén dolgozott valamint egy egységes APRS frekvencia elterjesztésén fáradozott, amikor kifejlesztette a PCSAT2 APRS transzpondert. Ez egy évig repült is az ISS-el, mire visszatért a Földre, az APRS innentől szerves része az űrprogramnak.

Maradt az űrben, 2007-ben kifejlesztette az ANDE, RAFT és MARScom APRS 5 colos cubesatokat. Egy évre rá a Yaesu is bemutatta a VX-8R APRS-képes kézirádiót, Bob ebben az évben tette közzé Universal Ham Radio Text Messaging Initiative szolgáltatást.

Ezt követően visszatért az alternatív energiához, évek ezzel foglalatoskodott, de 2015-ben elkészült a másik APRS műhold, a PSK31-et is alkalmazó PSAT. 2016-ban még közreműködött a PSAT2 és a HFSAT konstrukció kialakításában.