Piaci kör(sugárzó)kép: ha kevés a hely és kevés a pénz

2016. május 02. hétfő

Sok amatőr küzd azzal a problémával, hogy kis helyre kell antennát telepíteni. Ez a rövidhullámú üzemet meghatározó gond általában azzal oldódik meg, hogy felfele nyújtózkodva egy vertikál után nézünk. De mit találunk a valójában nem sokkal kisebb helyigényű, de DX munkára kétségtelenül szerencsésebb antennák piacán?

Alapvetően az alsó kategóriából szemezgettem, az egyik fő szempont pedig az alsó – 40 és 80 méteres – sávok használhatósága volt. Fontos megjegyezni, hogy a radiálok telepítését igen gondosan kell végezni azon túl célszerű előre tisztázni, hova telepítjük az antennát: földre vagy egy oszlop illetve rúd tetejére.

Fontos az elején tisztázni, hogy a vertikálok nem azért vannak, hogy legyen mit kis helyre is felállítani. A vertikálok azért vannak és azért jók, mert vertikálisak. Az alacsony kilövési szög miatt szeretjük őket DX-munkára.

Földön széthúzott radiálokFórumokat böngészve megállapítható, hogy a véletlen hosszúságban levezetett vagy a föld felszínén esetleg betemetve széthúzott radiálok nem sokkal jobbak a sima – mégha gondosan elkészített is – földelésnél. Az igazi elégedettségnek a hangolt, két, három, vagy négy radiál kifeszítésével adtak hangot az amatőrök. Szintén nagy az egyetértés abban, hogy egy koaxból tekert fojtó jól jön az antenna talpára: általában 6-8 menetet tesznek egy PVC csőre, ahol szerencsés, ha a hossza nem nagyobb az átmérőjénél.

Persze merőben más, kompromisszumos megoldás erőből antennázni, azaz CB antennából átalakított vagy pecabotra húzott vertikál aljába remote tunert tenni és széthúzni ahány és amilyen radiált csak tudunk.

 

DunaX

Tulajdonosváltás történt a magyar, háromféle GP-t gyártó kisüzemben. Tamás még nem talált igazán magára, így sok-sok hét után antenna nélkül állok. Alapvetően a DunaX egy jól bevált 3 és 4 valamint WARC sávos vertikál a (40)/20/15/10 méteres sávokra. Telepítését egy, két vagy három készlet radiállal javasolják, legalább 4-6 vagy háztetőn 2-3 méter magasságban.

DunaXHelyigényét tekintve a négysávos felfele 6,8 métert nyúlik, a háromsávos 4,1-et. A WARC-ban rezonáló társuk 5,5 méteres. A 40 méteres radiál – amiből három szettet adnak – 10,3 méter hosszú, a 14 MHz-es 5,3 méter, 15 méteres sávban 3,47, míg 28 megán 2,6 méteres huzalok kifeszítését kell megoldanunk. Az antenna súlya nem vészes, 2,15 és 3,3 kiló között vannak.

Ára igazán nem vészes, nem sokkal van az alkatrész- és rendelési valamint utánajárási költség felett. A háromsávos antennákat 26.530, míg a négysávost 31.750 forintért kapjuk meg.

 

Hustler 4/5/6-BTV

Hustler 4BTV, 5BTV, 6BTVA gyártó három trappos típust kínál, kimondottan alacsony árkategóriában. A Hustler 4-BTV egy 40/20/15/10 méteres antenna a maga 5,8 méteres hosszával és 6,8 kilogrammos súlyával. Telepítése – mint a többi is – egyaránt lehetséges földfelszínhez közel vagy oszlopon. Legfeljebb másfél kilowattot táplálhatunk bele, kikötés nélkül közel 90 kilométeres óránkénti szélnek áll ellen. A kategória legolcsóbb tagjához 160 dollárért (43 ezer forintért) juthatunk hozzá, persze ez még postaköltség és vámjátékok nélkül értendő.

A csapat következő tagja a bajszos 5-BTV. A 80 méteres tag 7,3 méterre növeli az antenna hosszát és 7,7 kilóra a súlyát. Fizikailag a 80 kilométeres szélnek áll ellen, ára pedig 190 dollár (51 ezer forint).

A 30 méteres WARC sáv használatával is kecsegtet a 7,6 méter hosszú, 7,5 kilós 6-BTV. Ez már alig több, mint 70 kilométeres szélnek áll ellen, ami azért meglehetősen kevés, ha nem az advaron áll, hanem háztetőn, vagy rúdon kitolva telepítettük. A csoport legnagyobb tagjának ára 210 dollár, ami 57 ezer forintnak felel meg. Telepítéséhez borzasztó részletes és hosszú leírással nyújtanak segítséget mindhárom antenna esetében.

Az antennák radiáljainak elhelyezésére számos megoldást kínál a manuál. Hajtogatva, egyenesen, betemetve. Viszont arról ne feledkezzünk el, hogy 80 méteren is könyörtelenül ott van a negyed hullám hosszúságú, azaz 20 méteres drót, amit bizony el kell valahova vezetni.  A radiálok csatlakozására szolgáló talplemez nem az antenna tartozéka, azt a DX Engineering-nél külön vehetjük meg hozzá, ha nincs fúrónk és egy darab rozsdamentes lapunk egy marék csavarral. Majd’ el felejtettem említeni, hogy a radiálok méretre szabását sem ússzuk meg, hiszen alapból az sem jár a csomagban.

 

Hy-Gain

A gyártó olcsó, jellemzően 4-500 dollár alatti vertikáljaiból hármat emelnék ki. Az AV-12AVQ 20/15/10 méterre tervezett antennája 4 méter hosszú és 3,6 kilogramm, és 130 kilométeres szél tépázhatja. Két trapot hordoz, 140 dollárért, azaz 38 ezer forintért. A szokásos és elvárható 1,5 kW-ot táplálhatjuk bele. Méretéből és súlyából adódóan akár kettőt rendelve forgatható dipólként is felszerelhetjük.

Valamivel hosszabb az 5,5 méteres AV-14AVQ, ami már négy sávot fog át 40 és 10 méter között. A 4 kilogrammos súly szintén nem mondható soknak, szélterhelése megegyezik az előző verzióéval. Nem úgy az ára, ami 180 dollár (49 ezer forint).

A széria legnagyobbja az ötsávos (80/40/20/15/10m) AV-18AVQII. Az 5,5 méter hosszú antenna 5,4 kilogramm, ára messze a legmagasabb a kategóriában, 255 dollár, azaz 69 ezer forint. A Hy-Gain sem adja a radiálokat a csomagban, azokat külön kell megvenni vagy elkészíteni. Érdekes, hogy 80 méterre két darab, félhullám hosszúságú hangolt vezetőt ajánl, míg 40 méteren marad a negyedhullámnál. Dokumentációja rövidebb és kevésbé szakmai mint a Hustleré, de tökéletesen elégséges egy kezdő amatőr számára is, hiszen a csavarok meghúzásának iránya is ismertetve van benne.

vertikal-tablazat

 

Sirio 27 5/8

Hogy miként kerül egy CB-antenna a felsorolásba? Hát úgy, hogy alapanyagnak tökéletes. A félhullámú társánál majdnem egy méterrel hosszabb antenna a DND-nél is kapható, és ugyan az áruház nem épp a jó árairól híres, de itt olcsóbb, mint a gyártó oldaláról rendelve 65 euróért (20.200 forint): míg az 1/2 lambdás 15.240 forint, addig az 5/8-os 16.000 jó magyar forint. Az antennát a talpában lévő, sima, átlátszó PVC szigetelés alatt elhelyezett tekercstől megszabadítva egy egyszerű vertikálként kiválóan lehet használni.

 

Házi készítésű vertikállal is próbálkozhatunk, ám ennek elkészítési költsége nem sokkal lesz kevesebb, mint a bevált konstrukciójú DunaX GP-jei vételára.

 

Kína fura antennákat és árakat diktál

Az általában olcsó ebayos rendelések HF vertikál terén a GPA-80 és GPA-40 sorozatot tárják elénk legolcsóbban, elég érdekes, 35-40 ezer forintos induló áron. Azt hirdetik, hogy radiál nélküli antennát kapunk a sima szigetelő-eltartóba dugott, trap nélküli … méteres alumíniumpálcával. Ez voltaképpen nem más, mint az előző Sirio tekercs nélkül. Hát, akkor holnap ehhez keresünk egy távvezérelt tunert. Sok tanulmányt olvasni erről a lehetőségről, a véletlen magasságban megjelenő rezonanciapontokról és alakuló impedanciákról, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy akár a jó illesztő (erről később) egy csavarhúzót is leilleszt, a tuner nélküli megoldások pedig teljesen egyediek, környezet- és technikafüggőek, így legfeljebb egy jó sztorinak mennek el.

Az Ebayon nézelődve számtalan 150-250 dollár közötti, üvegszálas és egyéb kétes, különösebb elem vagy illesztés nélküli antennát találunk (GP2500, SE-HF-X80, EUROCOM, stb). Ezek közül döntse el mindenki, mit választ, ránézésre mindegyik ugyanaz a semmitmondó alumíniumszerkezet egy bevált márka áráért.