A MRASZ-nak feszült a Rádiótechnika

2020. február 02. vasárnap

Mesterkélt intellektus miatt vált nehezen olvashatóvá a hajdan szebb éveket is látott Rádiótechnika folytatásokban tervezett cikke, mely első etapjában most épp hazánk virtuális sportklubját, a szintén nem sok vizet zavaró MRASZ-t próbálják leszólni, amiért az kirakta őket egy örökségből megnyert ingatlanból.

Már megszokhattuk, hogy szánalmas sérelmeiért mindenféle irománnyal akar revansot venni a rádiótechnikát jóformán csak címében hordozó periodikum, a februári számban most önös érdekeit hozza fel. A lap még addig is elmerészkedett, hogy utal rá: az olvasók értékes tartalom helyett kell, hogy ilyen marhaságokkal foglalkozzanak – no nem mintha az elmúlt húsz évben az üzemelési problémák miatt hiányzott volna a tartalom.

A Rádiótechnika nevű kiadvány felelőse irigykedni is látszik a szövetség ex HA5FO Schneider Pista hagyatékából – mint fogalmaz, isteni szerencsével – kapott ingatlana után, de hogy pontosan hogy jön ez ide, nem teljesen egyértelmű kívülállóként. Mint írja – jelentsen bármit is – előállt az a képtelen helyzet, hogy a magyar rádióamatőr mozgalom országos szervezete üti a rádióamatőrök lapját, a mozgalom egyik támogatóját. Az igazának magyarázatához több évtizedes szervezeteket, korábbi jogszabályokat, joggyakorlatokat kever bele a témába, de mivel ezt sem sikerült egy lapban lehozni, előrébb a potenciális olvasók sincsenek vele – ugyanis egy pillanatkép után az elmúlt harminc év fejleményei nem derülnek ki, csak annyi kezd derengeni, hogy a kölcsönös használati megállapodás holmi kiadói-elnöki átfedéssel jöhetett létre.

Ironikus, hogy épp arra a rendszerváltás adta lehetőségekre utal vissza előzményekként, amiből a kihulló MHSZ két fattya reciprokként íródott gyakorlatilag a nullára: míg a sportklub hangzatos koncepciók szintjén tudja a dolgát de nem tesz semmit, az állítólagos szerkesztőség teszi amit jónak hisz, de valójában alkalmatlan az űr betöltésére.

Ja, és hogy miről szól az egész? Az égvilágon semmiről, valami állítólagos pesti egyesület és a lap gittegyletét január végével kitették a nyilván ingyen használt helyiségből.

Ha valakinek több ideje van és érdekli a valódi gazdasági tevékenység és az ingatlanportfólió, segítségül lehet hívni az ingatlannyilvántartások kibővült, ingyenes rendszerét és a kötelezően kitöltendő e-beszámolókat. Sajnos az érdemi munka néhány hangzatos beszámolón és silány kiadványon túl nem sok mindenben mutatkozik meg egyik oldalról sem. Mivel még nem bosszantottak fel, és a gyíkharcot sok értelem nem látszik övezni, nem foglalkozom vele, néhány könnyen felgöngyölíthető ingatlanügylet mellett túl sok szót egyik szervezet sem érdemel a magyar rádióamatőr életben. Akit érdekel a demagógiát is segítségül hívó írás, olvassa el maga. Megjegyzem, a szövetség majd nyilván reagál valamit, bár a döntés egyértelmű és nem kíván magyarázatot – minden másra pedig ott a jogi út, melyről eddig szó sem esett.

Telephely ide vagy oda, ezért a lapért attól függetlenül sem nagy kár, ha nem sikerül bűnbakot találni a kiszenvedésében. A magyar rádióamatőrök látens szövetségének jelentéktelenségből való kilábalása pedig egészen biztos, hogy nem néhány ingatlanon múlt vagy múlik. Majd közösen elutaznak valami egzotikus tájon rendezett versenyre és kibékülnek. Úgy hallom, Afganisztán különösen szép ilyenkor.