Ki ne találkozott volna az unos untalan felbukkanó műsorszóró adók okozta zavarral? Zabolázzuk hát meg őket, bemutatom, mi az a rádió, ami minden lakókocsis vagy sátras kirándulásnál velem van.

Gyengébb bemenőfok, vagy előnytelen helyre telepített antenna mellett rendre átlépik a világ másik felén lévő rövidhullámú műsorszórók azt a határt, ami a kisjelű állomások vételét lehetetleníti el, így vagy az antenna méretének csökkentése, vagy preszelektor eszkábálása a megoldás. Van azonban egy másik lehetőség is.

Ugyanis miért ne lehetne egy olyan vevőnk, ami épp ezek az állomások között szemezget? A valódi retró érzést közvetítő, Splash RX fantázianévre keresztelt rövidhullámú rádiómmal épp az a cél, hogy a világ számos pontján működő, brutális teljesítménnyel sugárzó műsorvevőket vegyük.

A Splash, azaz paca nevet a panel alakjáról kapta, de gondolom ez első blikkre is lejön. Én inkább olajfolt alakúnak nevezném. A kapcsolás és panel első verziója egyébként olyan jól sikerült, hogy két apró hibát leszámítva azonnal hadra is fogható, úgyhogy megfontolandó a közzététele, de erről majd később.

A készülék régóta tervezett elkészítését alapvetően a műsor-DX hangulata motiválta: a fadingben felerősödő zeneszámok között a bemondó szavait bogarászni, elcsípve egy-egy foszlányt a rádió nevéből, vagy ismerős dallamokat hallani távoli hullámhosszokon, esetleg magyar adásokat fogni a kínai adók műsorában egészen sajátos életérzés.

Az egyenesvevőnél egy fokkal bonyolultabb rendszerű vevő a visszacsatolás elvén működik. Ez röviden annyit jelent, hogy a bemenőkör jóságát (Q-ját) növeljük egy visszacsatolással, amitől nő az erősítés is. Az ezt szabályozó, egyhez konvergáló hurokerősítés ideális esetben épp az oszcilláció határáig ér, miközben azt tapasztaljuk, hogy a magasabb Q-tól leszűkült tartományban hallható állomások durván felerősödnek.

A regeneratív vevőkről korábban egy nagyon hasonló konstrukciót bemutatva egyébként már esett szó, viszont rámutatnék néhány különbségre, ami a gyakorlatban egy könnyen megépíthető riggé teszi a Splash RX-et.

A koncepció egyértelmű: korunk lehetőségeit kihasználva varikappal hangolunk a nehezen beszerezhető, nagyméretű forgókondik helyett, a panel pedig a Pixie-hez hasonlóan hordoz mindent, amire a kezeléshez szükségünk van.

A rádióvevő lelke az a három tekercs, amit az egyszerűség kedvéért most nem egy gyógyszeresdobozra vagy PVC csőre, hanem egy T68-2 ferritgyűrűre tekerünk meg. Cserébe nem lesz sávonként cserélhető, viszont az átfogása így meglehetősen nagy, a 4 és 14 MHz közötti tartományra esik. A cél a 7 és 12 MHz közötti sávok voltak, amit a tekercs alapvető adatainak figyelembevételével aligha lehet elvéteni.

Az L1, L2, L3 tekercset a toroid hordozza. Elkészítése a vevő legnagyobb, de korántsem bonyolult vagy összetett, csupán időigényes feladata. Az egész egy negyedórát vesz igénybe. A huzal feldarabolása nélkül először az L2 tekercs 21 menetét tekerjük fel szorosan egymás mellé ügyelve arra, hogy a menetek ne keresztezzék egymást. Ahol kezdjük a tekercselést, rögtön hagyjunk rá pár centit az 5-ös lábnak. Az első menetet úgy kezdjük, hogy az a gyűrű közepéből a felénk eső, tehát felső oldala felől kifelé bukjon át, és lefelé hurkolva legyen teljes a menet. Ezt talán egyszerűbb szemléltetni.

Ha megvan a menetszám, néhány centiméteres kitérőt hagyunk a 6 és 1 leágazásnak, majd az L1 tekercs 10 menete következik. Ezt követően is hagyunk egy néhány centis hurkot, és jöhet az L3 7 menete. A végén megszámoljuk a meneteket, és néhány centit hagyva a 4-es lábnak elcsípjük a drótot.

A végén a lábaknak lelógó huzalt egy szikével óvatosan megtisztítjuk a forrasztást (és a menetek közti érintkezést) gátló zománctól – egészen a ferritig, és elcsípjük a hurkot, hogy két láb legyen belőlük. Én a tisztítást úgy szoktam végezni, hogy a tekercs kivezetését szintben az asztal széléhez teszem, és egy szike élével kicsiket fordítva az egészen lekaparom róla a szigetelést.

Nem kell megijedni, ha kicsit összekuszálódik a tekercs a művelet közben, a végén elrendezve a meneteket ugyanolyan szép lesz. Egyébként az egészet jól összefogva a ferrittel alig látszik majd rajta, hogy birizgálva lett.

A tekercsek hosszából adódóan a lábak nagyjából oda jönnek ki, ahol a panel kiosztása is van, oda beillesztgetve a túloldalon kicsit meghúzzuk, elhajlítjuk, hogy ne essen és lazuljon ki, majd elrendezzük a meneteket. Ha szükséges, forrasztás előtt még egyszer meghúzzuk a lábakat.

Ha a tekercs a készülék lelke, akkor a varikap az agya. Végtelenségig leegyszerűsítve működésének lényege, hogy különböző feszültséget kapcsolva rá nagymértékben változtatja a kapacitását. Amikor a ráeső feszültséget változtatjuk, az olyan, mintha a forgókondenzátort tekernénk. Igen, ahogy merül az elem, változik a feszültség, majd elmászik a frekvencia is, ám ez meglehetősen lassú változásnak ígérkezik, nem okoz problémát a vételben. Nem érdemes variálni vele, mert az eleve 9 voltos telep alatt stabilizálni csak olyan szinten lenne érdemes, ahol már túl kevés feszültséget kapna a megfelelő elhangoláshoz, a 7,5 voltos ágat pedig nem érdemes nyúzni, ott hagyjuk meg a stabilitást a regen körnek. Ha a készüléket 12 voltról használjuk, akkor kaphat egy 8 voltos (nem több!) stabkockát, de azzal már minden téren egy feleslegesen bonyolított vevőt kreálnánk. A BB112 helyett egyébként nyugodtan lehet használni a nagyon hasonló paraméterű 1SV149 diódát is.

Úgy vagyok vele, hogy a regeneratív vevők esetében a használat nagyobb élvezetet nyújt, mint az elkészítés. A kezelőszervek finom használata, a véletlenszerűen kapott állomások és a rövidhullámok éjszakai zsongása mellett szinte mindegy is, hogy mit hallgatunk, mert az a lüktetés, amivel azt súgja, hogy távolról jön önmaga is egy különös érzés. Ezzel a vevővel nem konkrét állomást vadászunk, hanem az éjszaka forgatagában veszünk részt vele.

A használatát meg kell szokni, mivel nem olyan, mint egy hagyományos rádióvevőjé: ott csak a hangológombot tekergetjük, a regen vevőnél viszont a visszacsatolást is utána kell állítani. Ha úgy tetszik, épp ez a kezelőszerv az, ami a szelektivitást adja, ez az a funkció, ami egyetlen állomás frekvenciájára szűkíti a vételt, hogy ne zavarjon más adó. Használata magától értetődő lesz, de azért leírom.

Először is egy legalább 5 méteres huzalantennára van szükségünk. Bekapcsoláskor az érzékenységet (Gain) állítsuk maximumra (teljesen balra tekerjük el), az a biztos, és vegyünk egy normál hangerőt (Vol). A hangoló (Tune) és finomhangoló (Fine) potmétert is tegyük mondjuk középállásba. A visszacsatolás (Reg) potit állítsuk olyan helyzetbe, ahol megváltozik a zaj jellege, majd a hangolóval keressünk, a finommal állítsuk be a normál hangszínt.

Legkönnyebben nyilván műsoradókat foghatunk, de ha ügyesek vagyunk, nem kizárt, hogy amatőrök szólalnak meg. Használatkor nem árt ismerni a különböző sávok jellemzőit, így 7 megán ne akarjunk nappal DX-elni, éjjel pedig ne lepődjünk meg az olyan jelenségen, mint a fading, azaz a hullámzó erősségű vétel, vagy egyes állomások frekvenciájának ide-oda mászkálása: a hiba nem a mi készülékünkben van, hanem a föld különböző légköreiről többszörösen visszaverődő rádióhullámok fizikai mivolta érezteti olykor-olykor hatását.

Az állomások a kis pontszerű hangokban rejlenek, ügyesen ki kell hegyezni rájuk a kis készüléket, kis gyakorlással könnyedén megy majd. Próbálkozni főként az esti és éjszakai órákban érdemes.

Még egy tanács: ha kinéztünk magunknak egy erős állomást és tovább szeretnénk hallgatni, előforulhat, hogy a fadingben fel-fel bukkan egy-egy gyengébb állomás. Ilyenkor az érzékenységet csökkentsük addig, amíg az állomásunk még hallatszik, de a zavaró adó már nem jut be a T1 tranzisztorra.

Még egy apróság. A D1 itt sorba van kötve, nem párhuzamosan, ahogy a Pixie esetében. Ennek mindkét konstrukció esetében ugyanaz az oka, mégpedig a diódán eső feszültség. A Pixie-nél épp az a lényeg, hogy ne essen rajta semmi, csak fordított polaritás esetén rövidzárként jelentkezzen, ezzel megóvva a többi félvezetőt, míg a Splash RX-nél szükség van a 9 voltos elem feszültségének csökkentésére a varikap 8 voltos határa miatt. Emellett persze kettős a funkciója, hiszen így is ellátja a polaritásvédelmi feladatát.

Mint már az előbb említettem, a prototípus paneljének minimum rendelési maradékát is közreadom, természetesen jelentkezés sorrendjében. A T68-2 ferritgyűrű és a J310 fet (vagy 2N4416) kicsit nehezebben beszerezhető, kevésbé általános alkatrész, valamint a varikapok között is durván nagy a szórás. Éppen ezért a panellel ezeket mindenképp adom, kiegészítve a maréknyi potméterrel és a többi alkarésszel. Dobj egy mailt a ha8lht@qrp.hu címre, és válaszolok.

Azt azért megjegyezném, hogy a V2.0 még csak a második konstrukció nulladik, azaz prototípus panelje, így három apróságra felhívnám a figyelmet: a C7 és C11 felső lábai nincsenek a földön. Panel túloldalon perforálva, forrasztáskor hozzá kell húzni, de olyan kicsi a hely, hogy a földfelület felmelegítésével valószínűleg rá is fut a cin. A másik, hogy az IC2 a kapcsolótól függetlenül kap 8,3 voltot, de ez a működést nem befolyásolja, csak a vevő teljes, 10 mA áramfelvétele helyett kikapcsolt állapotban is 3,5 milliamper felvételét jelenti. Ha a készülék megél még egy verziót, ezeket javítom.

Ha már a két kondenzátorral esett szó nézzük meg, hogy mi a szerepük a C7 sima hidegítés, nem rejt sok izgalmat, viszont a C11 feladata érdekes. A végerősítő előtt földre vezeti a túl magas frekvenciákat, így mintegy a vett sávszélességet állíthatjuk vele. Ha elhagyjuk, az erősítő bemenetére jut minden sok zavaró komponenssel együtt, 1…10 nF mellett a műsorszóró adókhoz, 22 nF az SSB adások, 100 nF használatával pedig a távírójelek vételéhez szűkítjük az aluláteresztő szűrést.