A szociális ellentétek erősítik a közösséget. Vitathatatlan, alapvető társadalmi tézis, mely nem egy wécésnéni vagy buszsofőr megítélésétől függ. Ahogy jobboldalnak a baloldal, az inteleseknek az AMD-sek, a rádióamatőröknek a cébések az a komplementere, akikkel szemben érvényesíteni akarják a dominanciájukat.

A felsorolt csoportok a maguk valójában önálló társadalmat alkotnak, mely modellje mindannak, amit nemzetek, országok között is tapasztalunk. Az akciók és interakciók viszonylatában, sőt, a rétegződés bizonyos folyamataiban is ugyanazok az integrációk, folyamatok, jelenségek mennek végbe, melyek megértése egyfajta toleráns szemléletet kölcsönöz.

Sajnos a legtöbb vitában nem a vélemény érvényre jutatatása hanem az egyén elfogadtatása kerül előtérbe, így a sok szubjektív vélemény nem szakmaiságon alapuló elhatárolódást, hanem személyeskedésbe átcsapó győzködést eredményez. Mindez párosul az elemi szintű szociológiai ismeretek tökéletes hiányával, és máris megvan az a réteg, aki megteremti a kérdés létjogosultságát. Ha bármely témában – szó lesz a CB-ről és MRASZ-ról is – valamelyik fél igazát keresed soraimban, kérlek ne is olvasd tovább. Ha a végén oda jutnál, hogy ítéletet hozz, miszerint ez az írás neked vagy másvalakinek kedvez vagy árt, feleslegesen olvastad el, vagy épp figyelmetlenül. Nem ez a célja. Leszögezem, a társadalmi folyamatok valamennyi szférában, valamennyi szinten megfelelően működnek, mindennek megvan a maga szerepe, ostobaság kiragadni belőle részleteket és véleményt mondani a teljes szociológiai körkép és mechanizmus ismerete nélkül.

Szóval. A többségi társadalomban mindig is megvolt az igény arra, hogy kiközösítsék az emberek egy csoportját. Ez nagyon csúnya – gondolhatnánk, azonban borzasztóan fontos szociális szerepét nem szabad figyelmen kívül hagyni: referenciákat ad, markáns határvonalakat húz, egyszóval meghatározza a hovatartozásodat, megteremti, megőrzi és erősíti az identitást.

Nem vád, hanem alapfunkció, miszerint valakik épp az egyenjogúságuk és elismerésére törekedvén teremtik meg a szegregációt. A tettek helyett azonban érvelni próbálnak, míg mások ellenérveikben a lehető legügyetlenebbül próbálnak rámutatni a két csoport közötti alapvető különbségre: míg egy rádióamatőr a kompetenciáit a tanult képességei alapján kívánja elérni és sok esetben kísérleti eredményekkel büszkélkedik, a cébés az alapvető funkciók elérésében, a ráismerés örömére támaszkodva bizonygatja igazát. Lesarkítva míg a ham egy-egy sikeres nvis kísérlet vagy épp cirkulárisan polarizált antenna kifejlesztésében nyeri el szellemi kelégülését, addig a cébés egy körsugárzó mobilantennát hoz össze, amit sikerült méretre darabolni. Vádolható azzal, hogy nem tudja, mi miért történik? Neugye, nem. Az ő érdeklődési köre addig terjed, neki az a fontos. Az amatőrökre sem köpködhet senki, hogy leragadnak az analóg rendszerek alapsávi átviteleinél. Épp ezért amatőrök.

Nincs ezzel gond. Általában itt robbannak ki heveny viták, mivel mindenki sikerként akarja szerepeltetni a saját vagy őt erősítő csoportjának érdemét, míg a másik azt bizonygatja: az övé is eredmény, még ha a másik fél nem is ismeri el. És bizony az, méghozzá nem is kicsi. Aki pedig annyi empatikával sem bír, hogy átérezze a cébés sikerélményét és teljesítményként értékelje azt, amit ő alapvetően – sokszor csak a tanulási kényszere miatt – ismer, akkor az aztán ne alkosson véleményt egy másik rádiós közösségről, csak azért, mert van a két érdeklődési körnek némi uniója: az alapsávi jelátvitel.

És ha benézvén egy cébés fórumba, azt látunk: “gyerták” “fütyülőpower” és “májki”, ablakra szerelt mobilantennák, és a többi. Igen, ez egy olyan világ, amiben nincs összehasonlítási alap. Hiába is akarunk analógiákat felfedezni, a motiváción kívül nincs joga senkinek sem egy általánosan elfogadott normát megítélni. Mondhatnám úgy is, hogy abban a közösségben nem megy mindenki szembe az autópályán, nem a többséggel van a baj és nem kell senkinek sem ejtőernyősként megmondani a frankót. Az az ő kultúrájuk, kutya kötelessége mindenkinek tiszteletben tartani a normáikat.

Nincs összevetési alap. Almát hasonlítunk körtével, és nyilván lesz, aki felhorkan közülük, hogy ugyanolyan rádiósok vagyunk mint ti. Nem igaz. Nem a tudás miatt nem, hanem azért, mert nem ugyanazok az eszközeink, nem ugyanazok a problémáink, a közösségünk és törekvéseink. Sokan ide keverik a kérdést, hogy mitől rádióamatőr a rádióamatőr? Hogy kísérletezik? A frekvencia? A vizsga? Badarság, ezek csak különbségek, nem lehet rá várat építeni. Nem is kiváltságok, mi pedig elnevezéseken akadunk fent. Egyszerűen nem ugyan az a világunk, még ha némi hasonlóságon össze is vitatkozunk. Nincs alá-fölérendeltségi viszony, egyik a másiknak nem magasabb szintje.

Azért a ham berkeken belül is megvannak az ellentétek. Sokan küzdenek ellene, de úgy, hogy megpróbálják elfojtani a problémák feltárását. Hiba. Legalább akkora hiba fasiszta módjára örömpropagandába kezdeni és nem beszélni a nehézségekről valamint a gyengeségekről, mint nem beismerni, nem tenni ellene és nem kérni segítséget.

Legkézenfekvőbb példa a MRASZ. Igen, én is szeretnék egy szervezetet, mely gondoskodik az utánpótlásról, összefogja a klubokat, kompetencia terén összehangolja a szakmai oktatási-, kulturális- és sporttevékenységet, és igen, én is hajlamos vagyok elfeledni, hogy habár sok mindent felvállalt, nem okolható az impotenciáért. Egész egyszerűen el kell tőlük vonatkoztatni, és belátni, hogy teszik a napi dolgaikat, országos szervezetünk, érdekképviseletünk pedig nincs De ezért nem ők a hibásak. Ha szeretnénk, kell egyet csinálni és ott okoskodni, ott tenni, ott megfogalmazni elvárásokat és kidolgozni az ellenőrzés, számonkérés valamint mérés rendszerét.

De elvárni és nem teljesült részfeladatokat hangoztatni könnyű. Ha valaki a tettek mezejére is lép, rendre odáig jut, hogy a környezetében összegyűjti az érdeklődőket, sikereket ér el. És ezeket a sikereket senki sem akarja egy közösségért feladni, hiszen az már nem az egyéni teljesítményt fogja tükrözni, ha nincs egy jól kidolgozott rendszer, nem látja értelmét a törekvésnek sem. Ez az, amit az mhsz elvett, és aminek a felépítése negyed évszázada várat magára. Arról nem is beszélve, hogy klub klubnak az anyázója, már-már elvakult módon is.

Lássuk például a KDR-t. Annak idején a CTCSS varázsdoboz – vagy mi – kapcsán belefutottam egy blődségbe, fogást adtak, beszóltam. Eltelt két év. Emberekkel beszéltem, több szart hallottam, mint méltatást, DE. Az ifjoncok füvet nyírnak, míg mások söröznek? Alig jutnak rádióhoz? Ez mentalitás kérdése. Jómagam kezdő rádiósként azért nyírnám a füvet, míg mások az árnyékban néznek, hogy egyszer, majd ha kiérdemlem, rádióhoz jussak. Ez a rend. Addig csak figyelek az asztal széléről, ha nincs a klubház mellett más munka. Elfogadom a hierarchiát, nem akartam soha azonnal világversenyeket nyerni. Vannak, akik megértik: a szintek meglépése is a sokat emlegetett identitás fontos része. Ettől közösség a közösség, és ettől nem nyilvános wécé egy klubhelyiség. És hát könyörgöm. Nézzétek már meg, miket csinálnak. Élvezettel böngészem a honlapjukat, videóikat, bejegyzéseiket, pedig hát ha valaki rendszerkritikus, én az vagyok. Nyilván ez egy szubjektív vélemény, mellyel viszont nem tolerálom azt a habilitust, mellyel a MRASZ-nak támad egyik-másik tagjuk.

Ja, hogy akkor mi a helyzet a MRASZ-szal? Legyen hát a kitűzött cél nem a klubom tanulóinak aktuális száma, hanem az évenként vizsgázott rádióamatőrök számának meghatározott növekménye. Tegyem ezt gondosan eltervezve, hogy az országos szervezetem beindít egy koordinációs tevékenységet – erőssé válik, felvállal egy feladatot – mellyel minden személyeskedést félretéve előrébb jut az amatőrök ügye úgy, hogy az általános iskolákba is eljut minden területi klub évente legalább egy vagy két alkalommal, gyarapítva az utánpótlást. Ezt példaként hoztam, csupán egy eszköze lehet valaminek. Itt nyilván nem az MHSZ-es rendszerre gondolok, de ha volt, ami jól működött, hát miért ne tanulnánk eleinktől?

Mondják, hogy az amatőr nem politizál. Akkor kell valaki, aki az érdekeit képviseli helyette, hiszen az érvényesülés az maga a politikai stratégia kimenete. Ez legyen egy országos szervezet, ahol arra alkalmas vezetők tömörülnek. Na nem hogy egy ilyen kommün céljainak kidolgozásában, de humán erőforrásnak is híján vagyunk és ez a legnagyobb gond. Igaz, adódik a kérdés: idáig megvoltunk egy ilyen apparátus nélkül, ezután szükség lesz rá?

Aki minden felsorolt kritérium mellé pipát tesz néhány év múlva úgy, hogy a legnagyobb kritikusaival ismerteti el magát, na az megteheti, hogy nem csak nevet, hanem köp is egyet, számon kérve, hogy hol állnak szomszédjai a rég felvállalt feladatokkal és milyen éves beszámolóik vannak. Addig segédkezzen csak hazai pályán a megvalósításban, hogy így legyen édesebb a pihenés.

Közösség vagyunk. Önálló várral, erős bástyákkal. Még akkor is, ha néha összeveszünk vagy legalábbis külön véleményen vagyunk a szomszéddal, a szomszéd családdal. Hogy szebbé tehetnénk-e? Igen. Veszekedj csak, vádaskodj és okolj, hisz az is kell a gépezethez. Az ember olyan, hogy verseng, bizonyítani akar. De fontos, hogy ha az ideológiádra támaszkodva el tudsz vonatkoztatni mindezektől, legyél akár amatőr, akár cébés, akár PMR-es, tudd: az egy szomszéd vár. És mindenekelőtt segíts, ennyi csak a feladatod. És értsd meg: senkinek sem lehet megmagyarázni, hogy nem ő a legtökéletesebb ember a világon és ha nem is akarod, nincs vita. Az önbecsülését senkitől sem veheted el és egy színvaknak nem tudod elmagyarázni, milyenek a színek. De nem is kell.