Békei: mi, amatőrök őrizzük a lángot – BURABU

2017. június 11. vasárnap

Az ünnepélyes megnyitóra gyakorlatilag csak a délelőtti eredményhirdetések várományosai voltak kíváncsiak, de a 25. születésnapját hétvégén ünneplő rendezvény rengeteg érdeklődőt vonzott, megannyi rádió és kiegészítő cserélt gazdát.

Békei Ferenc a megnyitón felidézte: kezdetekben a találkozót országos volumenűnek álmodták meg, és MARABU lett volna a neve. A negyed évszázados múltra visszatekintve megjegyezte, huszonöt éve a morze még nem volt egy eltűnőben lévő üzemmód, de mára mindennemű hivatásos távközlésből eltűnt. A digitális üzemmódok vették át a szerepét, de mi, amatőrök őrizzük meg ezt a lángot – fogalmazott a Magyar Rádióamatőr Szövetkezet (MRASZ) egyik elnöke, a legegyszerűbb üzemmód előnyeire is rámutatva.

Korábbi cikkünknek megfelelően Békei megemlítette, hogy jövőre nagy valószínűséggel új helyszínen lesz megrendezve a találkozó.

A szervezők a találkozó életre hívása, fenntartása kapcsán Huszti Tibor, a találkozó ötletgazdája mellett sok más társuknak személyesen is köszönetet mondtak. Egyebek mellett említették Hortobágyi György (HA5AB), Borhy József (HA5UB), Füstös Andor (HA5AOP), Balog Béla, HA5CKL, Szakolczay Ottó (HA5OX), Bobály István (HA5TVI) hívójelét, de megemlékeztek Kormos Irénről (HG5CUP), Nagy Jánosról (HG5CNJ) és Matzon Jenőről (HA5FA) is.

Ismét megrendezték a konstruktőri kiállítást és versenyt, ám azt csekély érdeklődés fogadta; a mindössze néhány kisebb, ám annál nagyszerűbb berendezés soraiban temerin, csöves, törpefeszültségű morzegyakorló, TV-adó és MP3 lejátszó várta a szavazatokat.

A magyar amatőrök legrangosabb eseményének a szombat kora délutánra megnövekedett felhőzet és egy zápor vetett véget.