Négyszer fél órát kérnek az ukránok

2017. március 15. szerda

Kedves kis távíróversenyt rendez az ukrán Vinnytsia regionális sport- és technikai rádió klub honfitársuk, Szergej Stepanovich Zhidkovskogo tiszteletére. A március 24-én 17 és 18:59 közötti egykezelős megmérettetésen csak a 80 és 40 méteres QSO-k érvényesek.

Az aktivitással az előtt tisztelegnek, hogy 1912 március-április hónapjaiban koppant először megyéjükben a távíróbillentyű.

A szokásos feltételek mellett zajló, immáron hatodik alkalommal meghirdetett verseny kijelölt tartomány 3510-3550 kHz és 7010-7040 kHz, a kimenő teljesítmény nem haladhatja meg a 100 wattot. A versenyzők a CQ VINTEST hívással lesznek hallgatóak a két órában, melynek végén két kategóriában hirdetnek győztest: Vinnytsia régión belül és kívül. Pontozás 1 és 3, az említett régióval létesített összeköttetések után. Szorzók a sávonként elér ukrán megyék, így legfeljebb 2×35.

A konteszt érdekessége, hogy a két órát négy, egyenként félórás etapra osztják, melyekben – mint az eltérő sávokban is – újra pontozhatóak az azonos állomással készített QSO-k.

A két kategória győztese elnyeri a vándorkupát, illetve az első háromnak érmet, oklevelet osztanak.