Kapacitív elkey, ahogy még nem gondoltál rá: ArduTouch

2016. május 12. csütörtök

A már sokak által kipróbált kapacitív, jambikus billentyű ígéretes lehetőségeket rejt. A projekt esetemben itt véget is ér, de hátizsákos QRP munkára még dobozolni is érdemes. Továbbgondolva a lehetőségeket akár többmemóriás, CQ-automatás elkey-el is kényeztethetjük magunkat.

foto: ha8lht
A keyer alapja egy Arduino ProMicro. Az ATmega 32U4 (5V/16 MHz) mikrovezérlővel épített környezetet külön interfész nélkül illeszthetünk az USB portra. Ezt az Arduinot 4 dollár (1.100 forint) alatt megkapjuk, igaz, esetenként várni kell rá két-három hetet is. A hamisítástól nem kell tartani, a mikrovezérlő és a TCXO eredeti gyártmány, a panel és a passzív alkatrészek pedig nem igazán számítanak. Az általam vásárolt több tucat Arduino egyike sem hasalt még el és a forrasztással sem volt gondom.

Az érintkező felületeket két egyenirányító diódából alakítottam ki, melyek katódja a hűtőbordán van. A jobb stabilitás érdekében mindkét lábát összekötöttem és úgy vezettem a sarkokra beállított lábakra. A bemenetként olvasott analóg 9-es és 10-es lábat egy-egy 330k ellenállással a közös pontra, az 5-ös lábra kell húzni.

Az érintőfelületeket természetesen bármiből kialakíthatjuk – mint például mindkét oldalon fóliázott panelból is – a lényeg annyi, hogy hozzá képest legalább kicsit legyünk földpotenciálon billentyűzés közben. Célszerű az elkészült szerkezetet egy GND-re kötött rozsdamentes vagy alulemezre erősíteni, amihez munka közben akár a másik kezünkkel is hozzáérünk.

A készülék – melynek az ArduTouch nevet adtam – programkódja ide kattintva elérhető. A lábak tetszés szerint átprogramozhatóak, de az eredeti kialakítás szerint célszerű úgy hagyni, hogy a panel sarkaira jusson az érintkezőfelületek csatlakozása – ez a 9-es és 10-es láb.

A természetesen 1:3 arányú billentyűzéskor a 4-es lábon magas szint jelenik meg és a rákötött LED világít, de helyére természetesen tetszőleges optokapu is beilleszthető, amivel egy billentyű működésének megfelelő kapcsolást valósíthatunk meg.

arduino-mega-pro-micro