Megérkezett az Arduino IDE új főverziója

2022. szeptember 15. csütörtök

Az Arduino nemrég jelentette be, hogy másfél év bétaság után letölthetővé tette a mikrovezérlők fejlesztőkörnyezetének új főverzióját. A 2.0 verziós IDE új kényelmi funkciókkal és kiegészítőkkel lett felvértezve.

Az ígéretek közt a gyorsabb működés mellett szerepel, hogy optimalizálták a nyelvi környezetet is, így a hibákat gépelés közben is jelző új kódkiegészítő funkciót kapott.

A felület már támogatja a dark módot és megkapta a teljesebb körű felhő alapú integrációt – melyhez hálózati hozzáférést is követel -, valamint a Serial Plotterrel nagy lépést tettek a soros adatok egyszerűbb nyomon követésére.

Az Arduino IDE 2.0 a fejelsztő oldalán érhető el Windows, macOS és Linux platformokra is.

A sebesség növekedéséből én semmit sem vettem észre: ugyanolyan lassan ellenőriz, sőt, maga a program lassabban nyílik meg, ráadásul a ráhúzásos megnyitás nem működik. A bal oldali menüsáv és a kismértékben újragyúrt felülettel megjelenő idegenszerűséget erősíti, hogy teljesen eltűnt belőle a magyar nyelv. Szerencsére nem a korábbi verziót írja felül, így komolyabb beavatkozás – legfőként pedig kompromisszum nélkül – tovább lehet használni a régit.