A Yaesu és a Kenwood feldobta ugyan Tokiót, de ennél azért többet vártunk

2023. augusztus 19. szombat

Ezen a hétvégén zajlik Tokyoban, a legnagyobb gyártók otthonában a világ általában legjelentősebb seregszemléje, a Tokyo Ham Fair. Idén azonban nem a készülékek okoztak meglepetést.

Semmi újat nem hoztak a nagyok Tokyoba, már korábban bemutatott készülékeket állítottak csak ki. A Yaesu készült egyedül némi interakcióval, ugyanis az FTM-500D mellett valamennyi futó mobil- és kézirádióját kipakolta, melyeket ki is lehet próbálni, fel lehet venni. Szintén meg lehet fogdosni a nagy készülékeinek mechanikáit és egyes paneljeit, de rengeteg kiegészítőt is kitett az asztalokra.

Az Icom a centiméteres hullámhosszra tervezett rádióját erőlteti az antennáival, de helyet kapott az asztalon az IC-7610 és az IC-7851 is az új, előjegyezhető IC-PW2 végfok mellett.

A Kenwood a TS-890 rádióval és egy Trio TS-990 készülékkel áll a közönség előtt. Ez elsőre talán meglepő, de a TS-990S, illetve az 50 wattos D mellett létezik egy limitált kiadású TS-990 TRIO változat is, amit az eredeti széria debütálásának tizedik évfordulójára logóztak Trio emblémával. Ebből három darabot készítettek, és úgy tűnik, hogy ki akarják őket sorsolni.

Ez utóbbi vállalat kissé csalódást okozott, ugyanis a termékpalettájának frissítésére lehet számítani. Igaz, az ő hazája Dayton, amire tavaszig várni kell.