Építsünk műholdas földi állomást! (4. rész, az antennarendszer tervezése)
Olyan műholdas állomást szeretnének, amelyhez elegendő feltenni egy körsugárzót, majd megvárni, hogy megérkezzenek az adatok. Ebből indulunk ki, és lépésenként megvizsgáljuk, mikor indokolt ennél összetettebb antennára váltani.
Szóba került már a függőleges dipólus és a kollineáris körsugárzó, a turnstile, a QFH, az eggbeater és a Lindenblad, az egymás fölé helyezett, elforgatott dipólusok, a hagyományos és keresztyagi, valamint a patch, a helix és a parabola. Ezek közül a szükséges nyereség, a polarizáció, a műhold helyzete és az elfogadható adatvesztés alapján választunk.
Először rögzítsük, mit számolunk
Az antennát nem lehet pusztán a frekvenciából kiválasztani. Ismernünk kell a műhold felénk sugárzott teljesítményét, a vevő adott üzemmódhoz tartozó érzékenységét, a távolságot és a veszteségeket. A műhold elfordulása ráadásul egyszerre változtathatja meg a polarizációs illeszkedést és az adóantenna felénk érvényes nyereségét.
A PROVES közzétett koordinációs leírásában szerepel a 437,400 és 2422 MHz, ezeken a lassú LoRa-kísérlet és egy gyors S-sávú FSK-képátvitel. Ebből azonban még nem áll rendelkezésünkre a repülő példányok teljes, minden orientációra érvényes rádiós mérlege. Ezért az alábbiak ellenőrizhető mintaszámítások, nem garantált Maia- vagy Taygeta-vételi ígéretek.
A műhold távolsága végig változik
Vegyünk egy 400 kilométer magas körpályát. Közvetlenül fölöttünk 400 kilométer a távolság, 30 fokos elevációnál már 739, 20 foknál 984, 10 foknál pedig 1439 kilométer.
437,400 MHz-en a szabadtéri terjedési csillapítás a zenitben 137,3 dB, 30 foknál 142,6 dB, 10 foknál 148,4 dB. S-sávon ugyanez 152,2, 157,5 és 163,3 dB. A zenit és a 10 fokos helyzet között 11,1 dB különbség van, így változatlan antennákkal körülbelül tizenháromszor kisebb teljesítményt veszünk az alacsonyan járó műholdról.
Az azimut ebben az egyszerű geometriai modellben nem változtatja meg a távolságot, de a saját állomásunknál számít. Az egyik irányban szabad lehet a horizont, a másikban ház vagy domb takarhat. A vételi antenna karakterisztikája és a helyi zavarás sem feltétlenül egyforma minden irányban.
Milyen teljesítménnyel és veszteségekkel számolunk?
A műhold adójában az UHF sávon 23 dBm, az S-sávú példában 27 dBm referencia-EIRP-et feltételezünk, legalábbis a modulok miatt. Ez az adót és annak antennáját együtt jellemzi, körülbelül 0,2, illetve 0,5 watt izotrop antennára vonatkoztatott teljesítményt jelent.
Feltételezünk 3 dB veszteséget a rigünk körül, 3 dB polarizációs veszteséget, valamint a műhold referenciairányához képest 3 dB irányfüggő gyengülést. Ezen felül 6 dB kapcsolati tartalékot szeretnénk. A műhold elfordulására felvett 3 dB csak egy mérsékelten kedvezőtlen állapot, nem felső korlát.
Ezekkel a szükséges földi antennanyereség G=S-E0+Lút+15m ahol az S a vevőérzékenység, az E0 a referenciaEIRP, az Lút pedig a terjedési csillapítás. A 15 dB az előbbi veszteségeket és a tartalékot foglalja össze. A matek egyszerű: ha a valós adóoldali EIRP 3 dB-lel kisebb, ugyanennyivel több földi nyereség kell. Ha 2 dB-t megtakarítunk a kábelezésen, 2 dB-lel csökken az antennától elvárt nyereség.
Fél watt az űrben sok. Hogy érezd, példaként az S-sávú mintaszámításban a 15 dBi-s földi antenna körülbelül 24 fok fölött elegendő, negyed wattnál a határt jelentő eleváció körülbelül 38 fokra nő, 50 mW esetén pedig még a zenitben sem veszünk semmit. Nyugi, erre a sávra születik az igazoltan legegyszerűbb megoldás, de nem szpojlerezem le.
Az érzékenységet az üzemmódhoz választjuk
Az RA-01S-P gyártója −137 dBm érzékenységet közöl SF10 és 125 kHz sávszélesség mellett. Ez kizárólag ehhez a profilhoz használható. Az SF8/125 kHz UHF-példához most −130 dBm tervezési értéket választunk, amit a kész TWiN-en méréssel kellene ellenőrizni, de elfogadjuk. A két értékkel külön számolunk, és a műhold adási profiljához kell igazodnunk.
Az S-sávú lassú LoRa-vételt a gyártó által közölt, legkedvezőbb −132 dBm érzékenységgel vizsgáljuk.
A gyors FSK egészen más eset. A Semtech SX128x adatlapja 2 Mbit/s és 2,4 MHz sávszélesség mellett −83 dBm referenciaérzékenységet ad meg. Ez a chip adata, a külső előerősítést is tartalmazó E28 modul tényleges eredménye nyilván ugyancsak mérendő, kicsit számítjuk csak bele, ezért egy kedvezőbbnek feltételezett −90 dBm-es teljes vevőküszöbbel is számolunk. A −132 dBm LoRa-érték FSK-ra alkalmazása több tíz decibeles hibát okozna.
Mit tud a legegyszerűbb függőleges körsugárzó?
A körsugárzó rendszerint a horizont körüli irányokban közel egyenletes. Felfelé ettől még lehet nagyon gyenge. Egy ideális, függőleges félhullámú dipólus számított nyeresége 10 fokos elevációnál +2,0 dBi, 30 foknál +0,4 dBi, 60 foknál −5,4 dBi, 80 foknál pedig −15,1 dBi. Pontosan a tengelyében elméleti zárushely van. A valós telepítés módosítja a diagramot, de ebből nem következik egyenletes égboltlefedés, elengedjük.
Az UHF SF8-példában ezzel 10 foknál −132,5 dBm, 30 foknál −128,3 dBm, 60 foknál −129,9 dBm, 80 foknál −138,5 dBm jut a rádió bemenetére. A −130 dBm-es küszöbhöz viszonyított tartalék rendre −2,5, +1,7, +0,1 és −8,5 dB.
Kedvező szakaszokon tehát lehet vétel, de a választott 6 dB tartalék nincs meg. A zenit közelében ráadásul az antenna iránykarakterisztikája erősebben ronthat, mint amennyit a kisebb távolság javít.
A −137 dBm-es SF10-profil 7 dB-lel javítja a mérleget. Ugyanazzal a dipólussal 30 foknál már 8,7 dB tartalékunk lenne, 10 foknál azonban csak 4,5 dB, 80 foknál pedig −1,5 dB. Ez megmagyarázza, miért működhet egy egyszerű antenna bizonyos műholdaknál és átvonulásoknál, miközben máskor sorra vesznek el a csomagok.
A hosszú kollineáris körsugárzó sem ad automatikus megoldást. Nagyobb horizontirányú nyereségét jellemzően a függőleges nyaláb szűkítésével éri el. A ráírt 6 vagy 9 dBi helyett az adott elevációnál érvényes nyereséget kell használnunk.
Mennyit segítenek a körsugárzó műholdas antennák?
A megfelelő QFH, reflektoros turnstile, eggbeater vagy Lindenblad kedvezőbb égboltlefedést és polarizációs viselkedést adhat. Ezek valódi előnyök, de egyik antennanév sem garantál azonos nyereséget minden irányban.
Ha egy antenna a kérdéses irányban ténylegesen +3 dBi-t ad, az UHF SF8-példában körülbelül 39 fok fölött teljesíti a választott tartalékot. +5 dBi mellett körülbelül 28 fokra csökken a határ. Az SF10-példában +3 dBi-vel már hozzávetőleg 11 foktól megfelelő a mérleg. A konkrét antennánál minden irányban annak saját diagramját kell behelyettesítenünk, most elméleti minimumokra megyünk.
Ennek az időtartamra is van hatása. Egy pontosan fölöttünk áthaladó, 400 km-es körpályájú műhold a Föld forgását elhanyagoló modellben körülbelül 6,2 percig van 10 fok fölött, de csak 2,1 percig 39 fok fölött. Az egyszerűbb antenna ára tehát a használható átvonulási szakasz rövidülése lesz.
A korlát fizikai eredetű. Egy veszteségmentes antenna teljes térszögre átlagolt nyeresége 0 dBi. Ha minden energiáját egyenletesen a felső félgömbbe irányítaná, ott +3 dBi nyereséget kaphatnánk. Ennél nagyobb csúcsnyereséget más irányok gyengébb lefedésével lehet elérni. A fix antenna ezért nem helyettesíthet tetszőleges nyereségű, mindig célra néző antennát. Ezt nem ragozom tovább, milliószor utaltam rá.
Mit változtat a műhold elfordulása?
Két lineáris antenna polarizációjának 45 fokos eltérése 3 dB, 60 fokos eltérése 6 dB, 80 fokos eltérése körülbelül 15,2 dB veszteséget okoz. Ideális, egymásra merőleges helyzetben teljes kioltás következne be, de ilyen nincs.
Lineárisan polarizált jel ideális körpolarizált antennával 3 dB veszteséggel fogható, a lineáris polarizáció elfordulási szögétől függetlenül. A körpolarizáció egyik fő előnye tehát a polarizációs ingadozás mérséklése, ezért ez már egy belépő szint.
A műhold antennájának térbeli minimumát azonban ez nem szünteti meg. Ha a dipólus tengelye felénk néz, kevés energia érkezhet a földi állomásra. Ha a mintában feltételezett 3 dB helyett 13 dB az irányveszteség, minden nyereségigény 10 dB-lel nő. Tetszőlegesen mély nullhelyre nem adható véges földi antennanyereséggel általános garancia.
Számszerű csomagvesztési esélyhez ezért orientációs adatok vagy megfelelő statisztikai modell is kell. Az antennatípusból önmagában nem következik, hogy az átvonulás hány százalékában lesz vétel, de a végén mondok egy kíméletlen és felháborító ítéletet.
Mikor váltsunk yagira vagy keresztyagira?
Az UHF SF8-példában a szükséges földi nyereség a zenitben −0,7 dBi, 30 foknál +4,6 dBi, 20 foknál +7,1 dBi, 10 foknál +10,4 dBi.
Egy irányra tartott, ténylegesen 8 dBi-s antenna körülbelül 17 foktól, egy 12 dBi-s körülbelül 6 foktól teljesíti a mintafeltételeket. Ha a használható horizontot 10 foknál húzzuk meg, a 11–12 dBi körüli irányított antenna már indokolható kiindulópont.
A hagyományos yagi nyeresége segít, de a lineáris polarizáció változását kezelni kell. A keresztyagi megfelelő táplálással választható lineáris vagy körpolarizált működést adhat. A körpolarizált Yagi gyakran éppen ilyen, helyesen táplált keresztyagi.
A fizikai méret nagyságrendjét mutatja az M2 436CP16 gyártói példája: 432–438 MHz-re 13,3 dBic nyereséget, 42 fokos nyílásszöget és körülbelül 1,67 méteres tartórudat adnak meg. Ez egy valódi műholdas UHF-antenna összehasonlítási alapja.
Az egymás fölé helyezett, elforgatott dipólusokat is a táplálásukkal együtt kell megítélni. A távolság és a fázis dönti el, hogy széles lefedésű körpolarizált antenna vagy keskenyebb nyalábú rendszer készül belőlük. A mechanikai elforgatás önmagában sem a körpolarizációt, sem a nyereséget nem bizonyítja.
Lassú S-sávú LoRa: mikor kell helix, panel vagy parabola?
A 27 dBm referencia-EIRP és −132 dBm érzékenység mellett a szükséges földi nyereség a zenitben 8,2 dBi, 30 foknál 13,5 dBi, 20 foknál 16,0 dBi, 10 foknál pedig 19,3 dBi.
Ebben a mintában egy +3 vagy +5 dBi-s fix égboltlefedő antenna még a zenitben sem biztosítja a választott 6 dB tartalékot. Egy követett, 12 dBi-s patch vagy más antenna körülbelül 38 fok fölött elég. 15 dBi mellett 24 fok, 18 dBi mellett 14 fok, 21 dBi mellett 6 fok a számított határ. Ezek teljesítménykövetelmények, korántsem minden patch vagy helix rendelkezik ilyen nyereséggel.
Parabolánál 55 százalékos teljes apertúrahatásfokot feltételezve, 2422 MHz-en a 60 centis tányér nyeresége 21,1 dBi, a 90 centisé 24,6 dBi, a 120 centisé 27,1 dBi. A tényleges eredményt a sugárzó, az illesztés, a megvilágítás és a mechanikai kialakítás is befolyásolja.
A 60 centis tányérral a lassú LoRa számított tartaléka 10 foknál 7,8 dB, 30 foknál 13,5 dB, a zenitben 18,9 dB. Ez már érdemi jelölt. Ha viszont a műhold elfordulása további 10 dB romlást hoz, a 10 fokos helyzet tartaléka −2,2 débére esik.
Azonos hatásfok mellett 10 dB többletnyereséghez körülbelül 3,16-szoros tányérátmérő kell. A 60 centis parabola így közel 1,9 méteresre nőne. Ez megmutatja, mennyire drága lehet minden műholdoldali elfordulást pusztán antennamérettel ellensúlyozni.
A gyors FSK-s képátvitelt más kávéház
Ugyanezzel a 60 centis tányérral, a zenitben és a rögzített mintafeltételekkel −113,1 dBm jutna a vevőre. Ez a −132 dBm-es LoRához kedvező, de még a kedvezőbbnek feltételezett −90 dBm-es FSK-küszöbnél is 23,1 dB-lel gyengébb. A kívánt tartalékkal együtt 29,1 dB hiányzik.
A −90 dBm-es FSK-forgatókönyvben a zenitben 50,2 dBi földi nyereség kellene, ami 55 százalékos hatásfokkal körülbelül 17 méteres parabolának felel meg. A −83 dBm-es chipreferenciával ennél is kedvezőtlenebb a helyzet.
Fordítva számolva, 60 centis tányér és −90 dBm-es vevőküszöb mellett a zenitbeli követelményhez körülbelül 409 watt referencia-EIRP kellene a műholdon. Ezt adóteljesítmény és irányított antenna együtt is létrehozhatja, de akkor a műhold antennairányzását is igazolni kell.
A rádiómodul 2 Mbit/s-os képessége tehát önmagában nem bizonyítja a műholdas képátvitel megvalósíthatóságát. A kis teljesítményű mintapéldában egy hobbi méretű parabola nem elegendő hozzá. A tényleges képüzemmódot külön mérleggel kell lezárnunk, a repülő adás és a kész vevő igazolt adataival.
Milyen összeállítással érdemes továbbmennünk?
UHF-en egy fix QFH, turnstile, eggbeater vagy Lindenblad egyszerű indulás lehet, ha elfogadjuk az üzemmódtól függő kieséseket és a rövidebb használható szakaszt. A fenti SF8-példa szerinti, 10 foktól tartalékos vételhez a követett, legalább 11–12 dBi körüli, megfelelő polarizációjú irányított antenna ad számszerűen indokolható alapot.
A lassú S-sávú LoRa mintafeladatához a követett, körülbelül 20-25 dBi-s rendszer a jelöltünk: megfelelő sugárzóval ez nagyjából 60-90 centis parabola vagy azonos igazolt nyereségű más antennarendszer lehet. A gyors FSK-képvételhez viszont a jelenlegi adatokból még nem indokolható kész antennaválasztás.
Ilyen antennát tegyünk fel
A TWiN UHF-oldalához egyszerű kezdésként QFH vagy turnstile antennát érdemes választani, de az eggbeater is megfelelő alternatíva lehet. Ezekkel forgató nélkül is az égbolt jelentős részéről foghatunk el csomagokat. A hagyományos GP vagy függőleges antenna próbálkozásra érdemes, de a fejünk felett elhaladó műhold vételére kedvezőtlenebb. A lindenblad inkább az alacsonyabban járó műholdak esetében lenne előnyös. A körsugárzó megoldásokkal minden esetben azt a kompromisszumot fogadjuk el, hogy az átvonulás egyes részein elmaradhatnak a csomagok.
Ha UHF-en hosszabb vételt szeretnénk, forgatott, körpolarizált keresztyagit válasszunk. A korábbi SF8-as mintaszámításban a megfelelő irányokban 3–5 dBi nyereséget biztosító fix antenna körülbelül 30–40 fokos eleváció fölött elegendő. Egy célra irányított, 8 dBi-s antenna már körülbelül 17 foktól, egy 12 dBi körüli keresztyagi pedig 10 foktól is megfelelő tartalékot adhat. Kedvezőbb, lassabb LoRa-profil mellett a fix antenna is jóval alacsonyabb elevációig használható.
A TWiN S-sávú oldalához a lassú LoRa vételére már irányított antennával számoljunk. A mintafeltételek mellett egy 15 dBi-s patch vagy helix körülbelül 24 fok fölött elegendő, míg egy megfelelő sugárzóval felszerelt, követett 60–90 centiméteres parabola már a 10 fok környékén járó műhold vételéhez is érdemi választás. S-sávú körsugárzó felejtős.
S-sávon egy kis parabola fókuszába helyezett helix jó megoldás lehet, de egy önálló használatra készült hosszú helix nem feltétlenül megfelelő hozzá. A tányér és a helix nyereségét nem adhatjuk egyszerűen össze. A WiFi gridek használata esetében pedig meg kell nézni a rácsozatot. A túlnyomórészt párhuzamos pálcákból álló reflektor a két lineáris polarizációt eltérően verheti vissza, ezért egy körpolarizált helix felszerelésével nem igazán egyeztethető össze.
Egy körülbelül 60 centiméteres parabola, hozzá illesztett, 2422 MHz-re méretezett helix sugárzóval érdemi kiindulópont. Persze ehhez nem ártana, ha közzétennék a PROVES esetében használt antennákat. Ha biztosra akarunk menni, egy bolti, lineárisan polarizált, körülbelül 20-24 dBi nyereségű, 2,4 GHz-es Wi-Fi-grid antennát tegyünk fel, a saját gyári sugárzójával. Ezzel legrosszabb esetben is a körpolarizált műholdjelet ugyanúgy vehetjük, ideális esetben körülbelül 3 dB polarizációs veszteséggel.
Hogy én mit választok? UHF sávra egy x-quadot, S-sávra egy bal- és egy jobbmenetes helixet nyomtatok. Ezeket egy 2dof forgatóra teszem fel nema17 motorokkal, egyelőre nem időjárásálló kivitelben. Ezt később bemutatom és megosztom a fájlokat.






