Meglepően kevesen tudják használni a manuális antennahangolót. A régebbi, félvezetős berendezések kikopásával ez a készség érthetően a háttérbe szorult. A következőkben a hozzá kapcsolódó elméletet fordítanám át gyakorlatra.

Az antennahangolók – fogadjuk el, hogy így hívják – három részre osztják a rádiósokat. Elsőként van, aki beiktatja a rádió után és addig tekergeti, amíg a műszer jó dolgot nem mutat. Másodszor van, aki jól betanultan szajkózza, hogy a tuner nem hangolja az antennát, csak azért van, hogy a végfok dolgozni tudjon. Velük kiváló beszélgetésindító, hogy akkor mi a helyzet a külső tunerekkel, amik közvetlenül az antenna talpában vannak – igaz, a diskurzus kimenete már kétséges. Végül van, aki tudja, mi történik a végfokban, a tunerben, a tápvonalon és az antennán. A következő néhány gondolat nem ez utóbbiaknak szól, nekik nyilván nem jelent problémát a lehető legkevesebb veszteséggel használni egy hangolót.

Az elnevezésről pedig annyit, hogy a rádió szemszögéből igenis az antenna hangolódik. Ma már minden rádióban van hangoló. Egy sávra hangolt antennával a rádiók belső tunerjét nyugodtan lehet használni. Ha mégis különálló hangoló mellett döntünk – például az antennák kapcsolgatása miatt -, a következő gyakorlati leírás hasznos lesz.

Már az elején leszögezném, hogy azonnal felejtsük el azt a nézetet, hogy alapvetően alacsony vagy magas impedancia esetén az egyik vagy másik kondit állítsuk nullára, marhaság, nagyon nem így működik a dolog. Gondoljunk csak arra, hogy a forgókondi teljesen zárva is kapacitást képvisel, a legritkább esetben jelent rövidzárat (HI). Vannak persze hangolók, amikben egyetlen, tényleg átkapcsolható (HI-Z/LO-Z) forgó van, de ezt most felejtsük el.

Most nem mennék bele, hogy hol mi történik, milyen felépítésű, telepítésű vagy kialakítású tunerek vannak, minek milyen hatása van, milyen döntést milyen kompromisszum miatt hoztak meg a konstruktőrök, és milyen fortélyokkal lehet csökkenteni ezt vagy azt a jelenséget, maradjunk annál az esetnél, amikor a rádió után van egy egyszerű manuális hangolónk és rádiózni szeretnénk.

SCHEMATIC Az antennahangoló egy áramkör: azt a beállítási pontot keressük, ahol általa a végfok épp úgy látja az utána következő komplexumot – tunert, tápvonalat, balunt és antennát -, mintha csak egyetlen tökéletes antenna vagy műterhelés lenne rajta, és ezért a lehető legjobb hatásfokkal tud dolgozni.

Az alapértelmezett hangoló általában két kondenzátorból és egy tekercsből áll. A forgókondik a be- és kimenetén vannak, míg a tekercs közöttük. Ez utóbbi alkatrész állhat kapcsolgatható lecsapolásokból egy induktivitáson (lent), vagy lehet rolleres kivitelű (fenti kép), ahol fokozatmentesen lehet egy csúszkát végiggörgetni a tekercs felületén.

Azt a beállítást keressük, ahol az áramkör a lehető legkisebb veszteséggel üzemel. Ez frekvenciánként más és más, általában az alsóbb sávokon néhányszor tíz, míg a felsőbbeken száz kilohertzenként célszerű az SWR mérő szerint utánhangolni.

Nézzük, miként kereshetjük meg a legjobb beállítást. Állítsuk mindkét kondenzátort félig nyitott állapotba: ezt a forgók 90 fokba állításával érhetjük el. A tekercs legyen a legkisebb álláson.

Először keressünk egy olyan sávrészt, ahol nincs forgalmazás, és hangosítsuk fel a rádiót. Anélkül, hogy a kondikhoz hozzányúlnánk, kezdjük el felfelé kapcsolgatni az ábécén a tekercset, vagy a magasabb fordulatok felé tekerni a rollert, megkeresve azt a beállítást, ahol a legerősebb lesz a zaj szintje. Ennek a kapcsolónak nem véletlenül BAND a neve. Jellemző, hogy az alsóbb sávok több, a felsők kevesebb menetszámmal operálnak. Gondoljunk csak arra, hogy a rövidhullámú készülékekben milyen nagy tekercsek vannak, a VHF és UHF sávosokban pedig milyen picik.

Több ponton is találhatunk jó SWR-t, van, amihez antenna sem kell… A hangoló a legkisebb veszteséggel akkor dolgozik, amikor a legalacsonyabb induktivitás – beiktatott menetszám – mellett használjuk.

Ezt követően kezdődik a kondenzátorok beállítása. Ugye a kiinduló állapot szerint mindkettő félig nyitva – vagy ha úgy tetszik csukva – van. Kisebb teljesítményen kapcsoljunk adásra AM vagy CW módban, és figyelve az SWR mérőt. Az üzemmódváltás fontos, hiszen elnyomott vivő mellett – SSB – nem lesz, vagy nem lesz állandó kimenő teljesítményünk.

Fordítsuk el az adóvevő oldalán lévő (TUNE) gombot, arra és addig, amíg meg nem mozdul lefelé a műszer. Ezt követően az antenna oldalát (LOAD) is mozdítsuk el nagyjából ugyanennyit, de az ellenkező irányba! Az az egészséges, amikor a két gombot azonos mértékben, de ellentétes irányba elforgatva találunk minimumot. Magyarul az a cél, hogy az egyiket az egyik, a másikat ugyanannyival a másik irányba tekerve jussunk el oda, hogy a műszer a minimális visszavert hullámot mutassa.

Nem kell kétségbe esni, ha az elfordítás nem szigorúan ellentétes nagyságú. Ha pedig alacsonyabb vagy magasabb, de a két forgó azonos állásában mutat jó SWR-t a műszer, szintén nyert ügyünk van. A lényeg nem az elfordítás mértékén, hanem a minimumérték megtalálásának módszerében van: ha a kezdeti állapottól eljutottunk a minimumpontig, leillesztettük a riget.

Ha külső műszered van és elbizonytalanodtál a használatában, itt egy kis segítség hozzá:

Ha már adásnál meg sem mozdul a reflektált teljesítmény mutatója, akkor nyertünk. Ha a minimumpont is túl magas még, próbálkozhatunk a tekercs eggyel feljebb kapcsolásával, és a hangolás újrakezdésével. Egy jól konstruált tuner és használatra érdemes antenna esetében erre nem lesz szükség! Megjegyezném, hogy minden vackot nem lehet leilleszteni, a tuner pedig a kevés alkatrész dacára nem egy végtelenül egyszerű kapcsolás.

Ne kísérletezz a tekercs hangolás közbeni állítgatásával, nem szempont minden áron, hogy alacsonyabb legyen az induktivitás. Bízz benne, hogy a tunert készítő mérnökök szerint is a kondenzátorok félállása a kiindulási állapot, amihez a legmagasabb zajszintet állítottad!

Ha az adott frekvencián a fenti módszerrel megtaláltuk a legjobb beállítást, nyugodtak lehetünk, hogy a hangolónk a legkisebb veszteséggel üzemel, kihoztuk belőle, amit lehet.

Ha megvagyunk a fentiekkel, ráadhatunk nagyobb teljesítményt is. Keresztmutatós műszerrel ne feledjük, hogy nem a visszavert teljesítmény a mérték, hanem a haladóval számított aránya, azaz a két mutató metszéspontja a görbén! Bárhogy is, főként relatív alacsony telepítésű antenna vagy bizonyos balunok esetében nagyobb teljesítménynél szükség lehet utánhangolásra.

Ne áltassuk magunkat, a külvilág számára semmi sem lesz jobb, csak nem melegszik annyira a rádió, a tuner használata mindig kompromisszum, nem helyettesíti a jól behangolt antennát. Higgyétek el, ha negyed vagy fél óra is – úgysem több – a kifeszített antenna újból és újból történő leeresztése és hangolgatása, bőven kifizetődő és meghálálja a fáradtságot!

Alapvetően, ha már sávon belül vagyunk a hangolással akkor jó, a többit már tényleg elvégzi a tuner. Személy szerint úgy vagyok vele, hogy a sávok adott szegmensét célzom meg, ahol dolgozni szeretnék. Tapasztalatom szerint amennyi változott az utolsó mérés, a végső csípésnél annyit lendül majd túl a beállított frekvencián, de az már igazán nem számít.

Azt is meg kell jegyezni, hogy egy adott antenna esetében az adott frekvenciához tartozó beállításokat bármikor újra lehet alkalmazni, ezért célszerű a gombok állását feljegyezni (például 30m: 15-D-32). Kisebb vagy nagyobb mértékben újrahangolásra van szükség jelentősebb fizikai változtatások vagy változások esetén – például, ha vizes az antenna, vagy változik a magassága. Ez hatványozottan igaz az erősen rövidített, trappos huzalantennák vagy a földre állított vertikálok esetében.