SOTA, YOTA, POTA, COTA, IOTA, JOTA, ILLW és a WWFF, azaz hol futhatsz rádiósokba?
A rádióamatőr munka során számos alkalommal lehet találkozni olyan betűszavakkal, melyekkel egy-egy különleges állomásra vagy aktivitásra utalnak. Nagyvonalakban nézzük meg, mik is ezek.
Ezek a rövidítések bár nem részei a hívójelnek és nem is illesztjük hozzá, nemzetközi szinten határozzák meg, hogy a rádiós például egy szigetről, hegycsúcsról, vagy nemzeti parkból dolgozik, esetleg valamely csoporthoz tartozik. Lehet vadászni rájuk vagy aktiválni egy-egy területet, épületet, szerveznek tematikus versenyeket és rendre kiírnak – vagy épp folyamatosan igényelhetővé tesznek – diplomákat is. Hazánkban ezek mind önálló szerveződések, nincs egyetlen átfogó szervezet vagy egyesület sem, aki koordinálná a tevékenységeiket, több pedig egyenesen hiányzik.
Talán a leggyakoribb kifejezés, amivel találkozni a SOTA. Ez nem más, mint a Summit On The Air (csúcsok az éterben) betűszava, ami nem másra utal, mint a különböző hegycsúcsok vagy egy adott körzetben kiemelkedő magaslati pontok rádiós aktiválása. Az országok SOTA pontjait aszerint listázzák, hogy annak meghatározott körzetében nem lehet más hasonló csúcs vagy kiemelkedés. Így az egymáshoz közeli csúcsok közül csak a legmagasabb számít. Magyarországon 254 SOTA csúcs van, melyeket az ország tájegységének rövidítésével jelölnek (pl. DD-001 Dél-Dunántúl legmagasabbja, a Zengő, vagy Észak-magyarországi Kékes EM-001 jelöléssel).
Nemzetközi forgalomban gyakran hallani az IOTA kifejezést. Ez a hazai forgalomból kieső ágazat a szigeteket célozza meg, amire az Islands On The Air (szigetek az éterben) elnevezés is utal. A Föld szigetei a kontinens jelölése után egy sorszámot kapnak – például EU-110, az isztriai szigetek -, melyeket az azokat aktiválók számos diploma, oklevél, aktivitás vagy verseny alkalmával gyűjthetnek be logjaikba. Jelenleg 1200 szigetnél vagy szigetcsoportnál, sziklánál, atollnál, zátonynál is több van a rendszerben.
A POTA (Parks on the Air) parkok, zöldfelületek programja nevesített területek nélkül, míg a WWFF a nemzeti parkok és tájvédelmi körzetek listázott területeit gyűjti egy aktivitás alá.
Magyarországon 49 WWFF körzet, azaz erre a célra nevesített terület van. Erre a 10 nemzeti parkra és 39 tájvédelmi körzetre épül a HA FF (Flora Fauna) diploma, melyet az ilyen helyekről rádiózó amatőrökkel létesített összeköttetés után lehet igényelni – itt vadász és aktivátor is lehetsz. Erről később.
Érdemes megemlíteni a GMA (Global Mountain Activity) mozgalmat, ami a SOTA program néhány évvel ezelőtti kigyomlálása után kieső csúcsait jegyzi. Ezt hazánkban a Gyalográdió kör karolta fel.
A várakat, kastélyokat megszólító COTA is egy komoly múltra visszatekintő mozgalom, a Castles On The Air betűszava. Németországban rendkívül népszerű, hazai lendület nem igazán rémlik, bár sok évvel korábban mintha jött volna néhány ilyen QSL.
Az ILLW kicsit kilóg a többi közül, pedig természetét tekintve nagyon is izgalmas, ugyanis a világítótornyokból való rádiózást mozdítja meg. Ez voltaképpen egy adott aktivitás (International Lighthouse And Lightship Weekend), melyet minden év augusztusának harmadik hétvégéjén tartanak.
Az előzőekkel szemben a YOTA nem meghatározott földrajzi helyeket sorakoztat fel, hanem a fiatalok aktivitását hívják így és ennek megfelelően a Youngsters On The Air rövidítése.
A társadalmi csoportok vertikumában maradva találkozunk a JOTA (Jamboree On The Air) rádiósaival, akik voltaképpen a cserkészek. Hazánkban van ugyan cserkész mozgalom, de az amatőrök táborával nem rémlik, hogy lenne uniója. Ha tévedek, írd le kommentben!