Elképesztő, mivé fejlődött a diplomaőrület: vannak, akik lap nélküli, automatizált szoftverek által gyártott FT8-as QSO-khoz programmal generálnak diplomákat és töltik le őket százával. No a klubokat sem kell félteni, bőven kimaxolják az ebben rejlő lehetőségeket.

Egy biztos, ma már diplomakiírásokat keresni esztelenség, valamit is csak a nagyok érnek. A valódi üzemmódokkal szerzett WAC, DXCC vagy WAZ továbbra is mérvadó, de érthetetlen, hogy aki ezrével generált személytelen QSO-k után pofátlanul közli, hogy ennyi meg annyi diplomája van, hogy a francba nem szégyelli magát?

Persze az ilyen ebül táplált hiúságot sok klub ki is használja és saját nevének népszerűsítésének lehetőségét látja az ezrével okádott, méltánytalanul is diplomának nevezett színes grafikák automatikus terjesztésében. Voltaképpen ez az egész nem is szól másról, mint a reklámról –  a kibocsátó füttyent, és ingyen támogatja az önteltséget és bízik benne, hogy nem veszik el a másik sok ezer között, a begyűjtő pedig ugrik és boldogan mutogatja, milyen kurva nagy rádiós.

Nyilván lehet védeni a zombiüzemmódok mundérját, és még ha valami korcs gondolatmenettel sikerül is megmagyarázni, hogy mi célja, egyvalamire nem lehet választ adni: hány diplomához kellett QSL lap? Nem szégyelli magát, amikor százával nyomtatott hitvány lapok mellett egy igazit sem sikerül beszerezni? Komolyan értékesnek gondolja valaki a szoftverekkel letöltött képeket? És legfőként mit gondol a szarjai mellett, hogy érzi magát az, aki hosszú évek alatt akaszthatott a falára egy-egy valódi teljesítményen alapuló plakettet?

No de hogy ne mondhassa senki, hogy csak irigykedek a több ezer “diplomára”, kezdődjék hát egy kísérlet. Építek egy egyszerűbb SDR-t, ami éjjelente 40 méteren egy éven keresztül okádja az FT8 QSO-kat. Egy év után meglátjuk, mi születik belőle, mennyi diplomának nevezett emléklap gyűlik össze ha legenerálom a kérelmeket.