Az NMHH nemrég közreadott két feladatsort megannyi kérdéssel. A Novice és a HAREC vizsgalapok kérdéseit azért veszem sorra, hogy érezni lehessen, milyen megközelítésben kell hozzáállni az egyes felvetésekhez.

A teljes vizsgaanyag közel sem ennyi. A mintafeladatlapok kicsit úgy festenek, mintha a hatóság segíteni próbálna azzal, hogy a legtöbb félreértést eredményező kérdést rakták össze, így az valamennyi vizsgázónak segítséget nyújtson. Bár ahogy nézem, egyébként is sok az ismétlődés, lehet hogy tényleg csak felületesen lett egyik-másik megfogalmazva. Kevésbé fekete és fehér a válasz mint az alacsonyabb szintű kérdéseknél, de érthető, hogy mit akar a vizsgáztató és valahol tolerálható a pontatlanság.

A transzformátor áttétele a primer és a szekunder feszültség aránya, amely ideális esetben megegyezik a tekercsek menetszámának arányával. A helyes válasz a B: 30 menet. A feszültség a húszadrészére csökken, ezért a szekunder menetszáma is a primerének húszadrésze: Ns = 600 x 11,5/230 = 30. Az A szerinti 180 menet ugyanilyen primer feszültség mellett 69 V szekunder feszültséget eredményezne, a C szerinti 52 pedig körülbelül 19,9 voltot.

A reaktancia azt mutatja meg, hogy egy tekercs vagy kondenzátor mekkora akadályt jelent a váltakozó áram számára az energia időleges tárolása és visszaadása révén. A tesztben az A a várt válasz, de a látszólagos ellenállás pontosabban az impedancia neve, amelynek a reaktancia az egyik összetevője. Egyszerűbben: ugyanaz a kondenzátor a magasabb frekvenciájú jeleket könnyebben engedi át, míg egy tekercs éppen a magasabb frekvenciákat akadályozza jobban. A B hibás, mert az egyenáramú körökben számított ohmos ellenállás más fogalom. A C si hibás, mert a meddő teljesítmény az energia oda-vissza áramlásához kapcsolódó teljesítménymennyiség, a reaktancia pedig az áram akadályozásának ohmban megadott mértéke.

Az analóg-digitális átalakító felbontása azt jelzi, hány bittel írja le a bemeneti jel egy-egy mintájának értékét. Egy bitnek két lehetséges állapota van, és minden további bit megkétszerezi a megkülönböztethető értékek számát, ezért n bithez 2ⁿ érték tartozik. A helyes válasz a B, azaz 8 bit, mert 2⁸=256. Az A szerinti 4 bit csak 2⁴=16 különböző értéket tenne lehetővé. A C szerinti 16 bit pedig 2¹⁶=65536 értéket jelentene.

Digitalizáláskor az analóg jel pillanatnyi értékeit rendszeres időközönként megmérjük, és az eredményeket számokkal írjuk le. A visszaállításhoz ezekből a számokból ismét feszültségértékeket kell készíteni, majd ki kell szűrni a minták közötti lépcsőzetes váltásokkal keletkező, az eredeti jelhez nem tartozó magas frekvenciájú összetevőket. Digitalizáláskor például a mikrofon jelének erősségét sokszor egymás után megmérjük, és az eredményeket számokként tároljuk. Visszaalakításkor ezekből a számokból ismét elektromos jelet készítünk, de az először apró lépcsőkben változik, ezért simítani kell.

Ezért a C a helyes válasz: a digitális-analóg átalakító a számokból analóg feszültségértékeket készít, az aluláteresztő szűrő pedig megtartja a hasznos alapsávot, és az elméleti modellben eltávolítja a mintavételi frekvencia fele fölötti összetevőket.

Az A hibás, mert a differenciáló áramkör a jel változásainak gyorsaságára reagál, nem alakítja vissza a tárolt számokat a megfelelő analóg értékekké. Szóval a differenciáló éppen a hirtelen ugrásokat emelné ki, nem pedig a kívánt hullámformát állítaná vissza. A B is hibás, mert az integrátor önmagában nem értelmezi a digitálisan kódolt számértékeket, a felüláteresztő szűrő pedig éppen a megtartandó alacsony frekvenciájú jelösszetevőket csillapítaná, miközben átengedné az eltávolítandó gyors rezgéseket.

A sávszélesség egy frekvenciatartomány felső és alsó határának különbsége, a legnagyobb moduláló frekvencia pedig önmagában a felső határ. A DSB (Double Sideband) kétoldalsávos amplitúdómoduláció, amelynél a vivőfrekvencia alatt és felett is megjelenik a moduláló jelnek megfelelő oldalsáv. És a hangsúly ezen a kettősségen van! A teljes sávszélesség 4,8 kHz, mert a legmagasabb, 2,4 kHz-es moduláló frekvencia a vivő alatt és felett is 2,4 kHz távolságban hoz létre összetevőt: 2×2,4=4,8. Ezért a felsorolt válaszok között ebben az értelmezésben nincs pontos eredmény. Az A szerinti 4,2 kHz a két, egyenként 2,4-0,3=2,1 kHz széles oldalsáv összege, de kihagyja a számításból a közöttük lévő 600 Hz-es tartományt, amely viszont a jel két széle közötti távolságba igenis beleszámít! A B csak az egyik oldalsáv szélessége, a C szerinti 5 kHz pedig kizárólag a 4,8 kHz kerekített közelítéseként fogadható el, de válaszként nem. Ha megerőszakoljuk a 4,2 értéket, a fogalommagyarázatban az alapsávi jellel modulált kifejezés a két görbe összegére vonatkozht, de minimum félrevezető ha egyetlen DSB jelről beszélünk (és nem két AM-ről). Aki tudja miről van szó nem fog rossz választ adni.

Az elhibázott kérdés bizonyításához az ITU kézikönyvét kell segítségül hívni. A megadott hangfrekvenciás jel sávszélessége itt 2400-300=2100 Hz, legnagyobb frekvenciája viszont 2400Hz. A DSB a vivő mindkét oldalán létrehoz egy oldalsávot, amelyek külső szélei a vivőtől egyaránt 2400 Hz-re kerülnek, így a teljes rádiófrekvenciás sávszélesség kőkeményen 4800 Hz. Az ITU definíciója ezért a legnagyobb moduláló frekvencia kétszeresével számol, nem a moduláló jel alsó és felső határának különbségét kétszerezi. A 4,2 kHz feltehetően e két fogalom összekeveréséből ered, hiszen a két oldalsáv szélességének összege bár valóban 4,2 kHz, de a teljes DSB-jel sávszélessége ettől még igenis 4,8 kHz.

A PEP (Peak Envelope Power, csúcsburkoló-teljesítmény) az adó antennatápvonalra leadott teljesítményének átlaga, amelyet a jel burkolójának csúcsán, egyetlen rádiófrekvenciás periódus alatt határozunk meg. A burkológörbét a gyors rezgések csúcsait összekötő vonalként képzelhetjük el: ez mutatja a jel nagyságának lassabb változását, például beszéd közben. A C válasz a helyes, mert a burkolócsúcshoz tartozó, egy rádiófrekvenciás rezgésre számított átlagteljesítményt írja le, bár a PEP fogalma az egyoldalsávos, azaz SSB adáson kívül is használható. Az A válasz túl általános, mert nem határozza meg sem a burkolócsúcsot, sem az átlagolás időtartamát. A B válasz is hibás, mert a moduláló jel, például a mikrofon hangfrekvenciás jelének teljesítményéről beszél, miközben a PEP az adó rádiófrekvenciás kimenőteljesítményét írja le.

Az előfeszítés azt jelenti, hogy egyenfeszültséget kapcsolunk az alkatrészre, amellyel például egy diódát áramvezetésre késztetünk, vagy éppen lezárunk. Diódánál nyitóirányban az anód, záróirányban a katód a pozitívabb kivezetés. A várt válasz a B. A Zener-dióda olyan dióda, amellyel közel állandó feszültséget tarthatunk fenn egy áramkörben. Ehhez záróirányban kötjük be, vagyis a katódjára kapcsoljuk a pozitívabb feszültséget. Egy 5,1 voltos Zener-diódán kisebb zárófeszültségnél alig folyik áram, de 5,1 volt körül vezetni kezd, és ezután a rajta mérhető feszültség csak kevéssé változik. Ha soros ellenálláson keresztül tápláljuk, a tápfeszültség növekedése főként az átfolyó áramot növeli, miközben a diódán továbbra is körülbelül 5,1 volt marad. Az ellenállás azért szükséges, hogy korlátozza az áramot, mert túl nagy áram esetén a Zener-dióda túlmelegedne és tönkremenne. Érdekesség, hogy a Zener-dióda nyitóirányban is vezet, épp mint egy hagyományos szilíciumdióda. Például egy 5,1 voltos Zener-diódán nyitóirányban körülbelül 0,7 volt esikm az 5,1 volt körüli feszültségstabilizálást tehát záróirányban kapjuk meg. Ilyet például túlfeszvédő vagy jelhatároló kapcsolásokban találunk. A varicap diódánál más a cél, a rákapcsolt záróirányú egyenfeszültséggel a kapacitását állítjuk be, így a feszültség változtatásával hangolhatjuk a rádiót.

Az A hibás, mert a LED (Light Emitting Diode, fénykibocsátó dióda) nyitóirányban világít, a Schottky-dióda kis nyitófeszültségű, gyors működésű dióda, amelyet például egyenirányításra használnak. A C is rossz válasz, mert a tunnel – magyarul alagút – dióda jellegzetes működését nyitóirányban használjuk ki: bizonyos tartományban a feszültség növelésekor csökken az árama, ami például oszcillátorokban hasznosítható.

Aki a 741 opáját TL071-re cserélte épp ezért tette: a fetes erősítőknek borzasztóan magas a bemeneti impedanciájuk, azaz terhelésként kevésbé van hatással az előtte lévő fokozatra. A térvezérlésű tranzisztor (FET) a gate és a source közötti feszültséggel szabályozza a drain és a source között folyó áramot. A kapun üzemszerűen csak rendkívül kis egyenáram folyik, ezért a vezérlő bemenet nagyon nagy ellenállást képvisel, vagyis alig terheli a hozzá kapcsolt jelforrást. A várt válasz az A, azaz borzasztósok ohm. A B és C válasz ennél lényegesen kisebb ellenállást ad meg, ezért nem fejezi ki a FET-re jellemző nagy bemeneti ellenállást. A megadott tartomány azonban nem általános határérték, a tényleges érték típusfüggő, ráadásul szigetelt kapujú tranzisztoroknál ennél jóval nagyobb is lehet.

Nemlineáris torzításról akkor beszélünk, amikor egy áramkör a jel kisebb és nagyobb részeit nem azonos arányban erősíti, ezért megváltozik a hullámalak. A B válasz a helyes, miszerint harmonikusok keletkeznek, vagyis az eredeti frekvencia egész számú többszörösein is megjelennek jelösszetevők. Például egy eredetileg tiszta 1 kHz-es szinuszjel torzítása után 2 kHz-es, 3 kHz-es és további felharmonikusok is megjelenhetnek a kimeneten. Az A hibás, mert a megfelelően alkalmazott negatív visszacsatolás csökkenti a torzítást, a túlvezérlés pedig a nemlineáris torzítás egyik oka lehet. A C szintén hibás, mert a káros melegedés az alkatrészekben jelentkező probléma, a kérdés viszont a kimenő jel megváltozására vonatkozik.

Pozitív visszacsatoláskor a kimenő jel egy részét úgy vezetjük vissza a bemenetre, hogy az erősítse az eredeti bemenő jelet. A B válasz a helyes, mert ezzel növelhető az erősítés, hangolt fokozatban pedig javítható a szelektivitás is. A szelektivitás azt jelenti, hogy a fokozat mennyire képes kiválasztani a kívánt jelet és elnyomni a közeli frekvenciájú, zavaró jeleket, így a javulása segít elkülöníteni a szomszédos állomásokat. Az A és C hibás: az erősítés csökkenése, illetve megfelelő kapcsolásban a kimeneti impedancia csökkenése a negatív visszacsatolás jellemző hatása. Túl erős pozitív visszacsatolásnál a fokozat önálló rezgésbe kezdhet, vagyis erősítőből oszcillátorrá válhat.

Az oszcillátor olyan áramkör, amely a tápforrás energiájából, külső periodikus bemenőjel nélkül állít elő ismétlődő elektromos jelet. Az A válasz a jó, a rezgés frekvenciáján a jelnek a teljes visszacsatolási kört bejárva azonos fázisban és megfelelő nagysággal kell visszaérkeznie. A hurokerősítés azt mutatja, hányszorosára változik a jel egy teljes kör alatt. A biztos induláshoz egynél nagyobb, az állandó amplitúdójú rezgés fenntartásához pedig egy szükséges. A 0 vagy 2π egész számú többszörösének megfelelő fázistolás azt jelenti, hogy a visszatérő jel erősíti a kialakuló rezgést, hiszen 2π radián = 360°, vagyis egy teljes periódus. A B rossz válasz, mert a teljes körben negatív visszacsatolás gyengíti a rezgést, a C pedig hiányos, mert a nagy erősítés és a pozitív visszacsatolás említése nem határozza meg a szükséges hurokerősítést.

A kétszer transzponált vevő a vett jelet két egymást követő keveréssel két különböző középfrekvenciára (KF) alakítja át. A szokásos felépítésben a magasabb első KF segít elnyomni a tükörfrekvenciás zavarokat, vagyis azokat az idegen jeleket, amelyekből a keverő a kívánt jellel azonos középfrekvenciájú jelet állítana elő. Az alacsonyabb második KF-en könnyebb keskeny szűrést kialakítani, így jobban elkülöníthetők a közeli frekvenciákon működő állomások. A C ér pontot, mert a jobb szűrés segítheti a gyenge jelek vételét, de a két KF önmagában valójában nem garantál nagyobb érzékenységet, a fő előny csak a zavaró jelek hatékonyabb elnyomása. Az A hibás, mert az antenna méretét alapvetően a vételi frekvencia és az antennatípus határozza meg, a B pedig azért, mert a második keverőfokozat csak bonyolultabbá teszi a vevőt.

Körpolarizált, más néven cirkulárisan polarizált az a hullám, amelynél az elektromos tér iránya egy adott helyen folyamatosan körbefordul a terjedési irányra merőleges síkban. Ha ezt a teret egy nyíllal ábrázoljuk, annak hossza ideális esetben állandó, a hegye pedig egy periódus alatt kört ír le. Az A válaszért jár a továbbjutás, mert az elektromos és a mágneses tér iránya egyaránt forog, miközben egymásra merőlegesek maradnak. A B hibás, mert egy egyszerű hurokantenna általában lineárisan polarizált hullámot sugároz, aho laz antenna kör alakja önmagában nem eredményez körpolarizációt. A C sem jó, mert a körpolarizáció a tér irányának időbeli forgását jelenti, nem pedig az elektromos tér kör alakú meghajlítását.

A frekvencialöket a vivő pillanatnyi frekvenciájának legnagyobb eltérése a modulálatlan vivőfrekvenciától. A B választ kell elfogadni, mert az FM, vagyis frekvenciamoduláció frekvencialöketét hertzben vagy kilohertzben adjuk meg. Például ±2,5 kHz-es frekvenciakitérés esetén a löket 2,5 kHz, mert a középértéktől mért legnagyobb eltérést vesszük. Az A hibás, mert AM-nél, azaz amplitúdómodulációnál a vivő amplitúdójának nagyságát változtatjuk, és a moduláció mélységét százalékban szokás megadni. A C is hibás, mert a frekvencialöket frekvenciakülönbséget fejez ki, ezért a mértékegysége nem százalék.

A helyettesítő kép olyan egyszerű áramköri modell, amely megmutatja, hogyan viselkedik az antenna a táplálási pontja felől nézve. A B válasz a helyes, a szokásos félhullámú dipólt rezonanciája környezetében soros RLC-körrel közelítjük, ahol az R ellenállást, az L tekercset, a C kondenzátort jelöl. Az R a kisugárzást és a hőveszteséget, az L és C pedig az antenna közelében tárolt mágneses és elektromos energia hatását képviseli a modellben. Rezonancián a tekercs és a kondenzátor ellentétes hatása kiegyenlíti egymást, így a soros kör impedanciája minimális, és csak az ellenállás marad. Az A hibás, mert az RC-körből hiányzik az ilyen rezonanciához szükséges tekercs, a C pedig párhuzamos rezgőkört jelent, amelynek impedanciája rezonancián éppen a legnagyobb.

A kávészünet utáni kérdésre a helyes válasz az A válasz a helyes. A sík egy képzeletbeli, teljesen lapos felület, olyan, mint egy végtelen papírlap. Lineáris polarizációnál az E-síkban benne van a hullám haladási iránya és az elektromos tér rezgésiránya. A H-síkban ugyanígy a haladási irány és a mágneses tér rezgésiránya található. Például egy függőlegesen polarizált, vízszintesen haladó hullámnál az E-síkot függőleges falként, a H-síkot vízszintes padlóként képzelhetjük el. A két sík merőleges egymásra, és két sík metszésvonala mutatja a hullám haladási irányát.

Szóval a polarizáció azt írja le, hogyan helyezkedik el és hogyan változik a rádióhullám elektromos terének iránya. Az A válasz a helyes: az E az elektromos térerősséget jelöli, és lineáris polarizációnál az E-sík tartalmazza a tér rezgésirányát és a hullám terjedési irányát. Például függőlegesen rezgő elektromos tér esetén függőleges, vízszintesen rezgő elektromos tér esetén vízszintes polarizációról beszélünk. A B hibás, mert a H a mágneses térerősség jele, a polarizáció megadásához pedig az elektromos teret használjuk. A C sem a keresett válasz, a vízszintes sík a függőleges vagy vízszintes irány megnevezésének viszonyítási alapja, de azt továbbra is az elektromos tér iránya alapján döntjük el.

Ez már volt, a választ keresd a Novice vizsgakérdések között.

A törésmutató azt fejezi ki, hogyan viszonyul az elektromágneses hullám sebessége az adott közegben a vákuumbeli fénysebességhez. A B válasz a jó, ahol a hullám sebessége v=c/n, ahol c a vákuumbeli fénysebesség, n pedig a közeg törésmutatója. A levegő törésmutatóját a hőmérséklet, a légnyomás és a vízgőztartalom is befolyásolja, ezért különböző légrétegekben kissé eltérhet a terjedési sebesség. Az A mindenképp hibás, mert az impedancia és a reaktancia áramköri értelemben a váltakozó feszültség és áram kapcsolatát jellemzik, nem a légrétegben érvényes terjedési sebességet. A C is rossz, mert a diffrakció, vagyis elhajlás a hullám akadályok körüli vagy nyílásokon áthaladó szétterülését jelenti, aminek szintén semmi köze a közegben mérhető sebességéhez.

Hosszúhullámon elsősorban a földfelszínt követő terjedés, rövidhullámon pedig az ionoszférából a Földre visszatérő hullámok teszik lehetővé a látóhatáron túli kapcsolatot, így a helyes válasz az A. B és C esetében a szokásos földfelszíni összeköttetések hatótávolságát főként a rádióhorizont és a terepakadályok korlátozzák. Nyilván különleges terjedési viszonyok, például légköri hullámvezetés esetén ultrarövid- és mikrohullámon is létrejöhetnek nagy távolságú kapcsolatok, de az annyira nem általános, hogy nem ér 4 pontot.

A felületi hullám a Föld felszíne mentén terjedő rádióhullám, amely a felszín görbületét követve a látóhatáron túlra is eljuthat. Az adótól távolodva a térerősség csökken, ennek mértékét pedig a terep tagoltsága, a talaj vezetőképessége és a frekvencia is befolyásolja – így a B válasz a helyes. Például jól vezető tengervíz felett kisebb a csillapítás, mint rosszul vezető, száraz talaj felett, ezért azonos körülmények között messzebbre juthat a jel. Az kapásból A hibás, mert a felületi terjedéshez nincs szükség az ionoszférából visszatérő térhullámokra. A C is rossz, mert az ionsozféráról visszatérő jel térhullámként terjed, a szabadtéri terjedés modellje pedig éppen a földfelszín hatásától tekint el.

A Wheatstone-híd négy ellenállásból épített mérőkapcsolás, amely egy ismeretlen ellenállást ismert értékű ellenállásokkal hasonlít össze, így a B válasz szerint ellenállás mérésére használjuk. Méréskor az egyik ismert ellenállást addig állítgatjuk, amíg a híd két ágának középső pontja között nulla feszültséget mérünk, és ekkor az ismert ellenállások arányából kiszámítható az ismeretlen érték. Az elv tökéletes példája a ledes antenna mérőhíd. Az A nem jó, mivel az ellenállásokból álló Wheatstone-híd nem tartalmaz rezonanciát létrehozó rezgőkört. A C pedig azért rossz, mert az egyenirányításra használt Graetz-híd diódákból épül fel.

Wheatstone-hidat egyébként precíziós mérésekre, apró ellenállás-változások kimutatására használják. Például az elektronikus mérleg, ahol a terhelés kissé meghajlít egy fémalkatrészt, amitől a nyúlásmérő bélyegek ellenállása megváltozik. Sok nyomás- és erőmérőben szintén a mechanikai alakváltozás okozta ellenállás-változást érzékelik vele, de speciális hőmérőkben is találkozni vele.

Az aluláteresztő szűrő lényege, hogy a rezonanciafrekvenciája alatt engedi csak át a jelet. Az L tekercs a frekvencia növekedésével egyre jobban akadályozza a jel továbbjutását, a C kondenzátor a magasabb frekvenciájú összetevőknek egyre könnyebb utat biztosít a föld felé, így azokból kevesebb jut a kimenetre.

Nem részletezném, a vizsgakérdés szerint nem is kell. Elég annyit megjegyezni, hogy a kollektoráram változását kimeneti feszültségváltozássá alakítja: amikor a bázis feszültsége nő, a kollektoré csökken, ezért a kimeneti jel a bemenethez képest 180°-kal eltolt – fordított fázisú.

Ez a kérdés is szerepelt a Novice cikkben, nem ismételném meg.

nemzetközi betűzési ábécében minden betűhöz egy meghatározott szó tartozik, hogy rádión, zajos vételnél is egyértelmű legyen, melyik betűt mondjuk. A C betű betűzőszava Charlie, ezért az A válasz helyes.

A teljes sor: Alfa, Bravo, Charlie, Delta, Echo, Foxtrot, Golf, Hotel, India, Juliett, Kilo, Lima, Mike, November, Oscar, Papa, Quebec, Romeo, Sierra, Tango, Uniform, Victor, Whiskey, X-ray, Yankee, Zulu.

B a helyes. A teljes sor: Alfa, Bravo, Charlie, Delta, Echo, Foxtrot, Golf, Hotel, India, Juliett, Kilo, Lima, Mike, November, Oscar, Papa, Quebec, Romeo, Sierra, Tango, Uniform, Victor, Whiskey, X-ray, Yankee, Zulu.

A helyes válasz az A. A teljes sor: Alfa, Bravo, Charlie, Delta, Echo, Foxtrot, Golf, Hotel, India, Juliett, Kilo, Lima, Mike, November, Oscar, Papa, Quebec, Romeo, Sierra, Tango, Uniform, Victor, Whiskey, X-ray, Yankee, Zulu.

A helyes válasz ugyancsak az A. A teljes sor: Antal, Béla, Cecil, Dénes, Elemér, Ferenc, Géza, Helén, Ilona, János, Károly, László, Mátyás, Nelli, Olga, Péter, Kvelle, Róbert, Sándor, Tamás, Ubul, Viktor, dupla Vilmos, ikszes, ipszilon, Zoltán

A QRN a légköri eredetű vételi zavarokra, például a villámlások okozta recsegésre utal. Kérdésként azt jelenti: Zavarják-e légköri zavarok a vételét?, ezért a C válasz helyes. A légköri problémái vannak? megfogalmazás ezt takarja, bár kevésbé pontos. Az A válasz a QSB kódhoz tartozik, amely a vett jel erősségének ingadozására, az elhalkulásra és felerősödésre vonatkozik. A B válasz a QRQ kód jelentése Adjak gyorsabban?

A QRO a nagyfiúk jelölése, az adóteljesítmény növelésére vonatkozó Q-kód. Kérdésként azt jelenti, Növeljem az adóteljesítményemet?, ezért a C válasz helyes. Az A válasz a pozíció megfelelőségére kérdez rá, ami nem a QRO jelentése. A B válasz helyváltoztatásra vonatkozik, ezért szintén helytelen.

A BK a break rövidítése, amelyet rádióamatőr forgalmazásban az adás megszakításának, illetve a közbeszólás szándékának jelzésére használunk. Ezért az A válasz helyes. Távírózásban a BK az adás gyors átadására is szolgálhat, a hívójelek újbóli leadása nélkül. A PSE az angol please, vagyis kérem rövidítése, ezért önmagában nem jelzi a megszakítás szándékát. A UK nem jelent semmit.

A MAYDAY a rádiótávbeszélő, vagyis fóniaforgalmazás nemzetközi vészjelzése, amely súlyos és közvetlen veszélyt, valamint azonnali segítségigényt jelez, a vészhívás kezdetén háromszor mondják el. A SOS a nemzetközi Morse-vészjelzés, ezért itt a B válasz nem megfelelő. A QRV jelentése készen állok, vételen vagoyk.

A rádiós tájfutó iránymérő adó olyan versenyadó, amelynek helyét a résztvevők rádióvevővel és irányérzékeny antennával keresik meg. A MOI az egyik ilyen adó ismétlődő azonosítója, így hát a C válasz helyes. A szokásos öt adó azonosítója MOE, MOI, MOS, MOH és MO5, amelyek végződésében rendre egy, kettő, három, négy és öt rövid jel található. Az A válasz helytelen, mert az URH-átjátszó más állomások adását veszi és továbbítja, semmi köze ehhez. Bár általános értelemben ez az adó is jeladó de a B válasznál a C pontosabban nevezi meg a rendeltetését.

Az IARU a rádióamatőr szervezetek nemzetközi szövetsége, a CEPT az európai posta- és távközlési igazgatások együttműködési szervezete, az ITU pedig a Nemzetközi Távközlési Egyesület. Az IARU sávterv ajánlás, amely az amatőrsávokon belül segít összehangolni a különböző üzemmódok és tevékenységek frekvenciahasználatát. Ezért az A válasz helyes, mivel a nemzeti hírközlési hatóság eltérő szabályokat is meghatároz. A B válasz nem jó, mert az IARU ajánlása önmagában nem kötelező jogszabály, bár egy ország beépítheti a saját előírásaiba. A C válasz is rossz, mert a CEPT-tagság nem teszi automatikusan kötelezővé az IARU sávterveit, és az eltéréshez nincs ilyen általános ITU-bejelentési eljárás.

Az IARU sávterv az amatőrsávokon belüli frekvenciahasználat összehangolására szolgáló ajánlás. Kijelöli például, hogy mely sávrészeket használják távírózásra, beszédátvitelre vagy digitális üzemmódokra, ezzel segíti, hogy az eltérő üzemmódokat használó állomások kevésbé zavarják egymást. Az A válasz helyes. A B válasz csak egy részfeladatot emel ki, a sávtervek az átjátszók frekvenciahasználatára is adhatnak ajánlást, de céljuk ennél általánosabb. A C válasz teljesen rossz, mert az amatőrsávok határait a nemzetközi frekvenciafelosztás és a nemzeti szabályozás határozza meg.

Jelzés értékű kérdés. A rádióamatőr magatartás alapja a kulturált együttműködés, hiszen a közösen használt frekvenciákon tekintettel kell lennünk egymásra. A B válaszért jár pont, udvariasság, megbízhatóság és segítőkészség. Ez a gyakorlatban például mások összeköttetésének tiszteletben tartását, a megállapodások betartását és a kezdők támogatását jelenti. Az A válaszban felsorolt tulajdonságok szintén értékesek, de a kérdés a rádióamatőr közösségi magatartását kívánja kiemelni. A C válasz helytelen, mert szükség van műszaki felkészültségre, de a rádióamatőr tevékenységhez nem követelmény a villamosmérnöki szintű tudás, a teljes vizsgakövetelmények alapos ismerete sem közelíti meg azt.

A hívójel prefixe a hívójel elején álló karakterlánc, amelyből azonosítható az állomás országa vagy területe. Svédország egyik rádióamatőr prefixe az SM, ezért az A válasz helyes. Az ST Szudánhoz tartozik, az SP pedig Lengyelország prefixe, így a két másik válasz nem megfelelő.

C válasz a jó, HB. CH Svájc az autókra ragasztott matrica, de rádiós hívójelként Kanadához tartozik. A BH kínai.

Itt is a C a helyes, Ausztria. Oroszország hívójelei jellemzően R vagy UA–UI kezdetűek, Olaszország jellegzetes prefixe az I, illetve az IK vagy IZ, így az A és a B válasz sem megfelelő.

Az emberi testen áthaladó villamos áram ingerelheti az idegeket és az izmokat, továbbá hőhatást és vegyi változásokat okozhat a szövetekben. Ezért az A válasz helyes, mert a legfontosabb hatásokat az sorolja fel. Az izomhatás görcsös összehúzódást, akár az elengedés képtelenségét okozhatja, a hőhatás égési sérülésekhez, a vegyi hatás pedig a sejtek és szövetek károsodásához vezethet. A B válaszban az égés és a bizsergés valóban lehetséges következmény, de a beszédgörcs – jelentsen az bármit is – nem tartozik az áramütés alapvető hatásainak szokásos felsorolásába. A C válaszban említett fájdalom szintén előfordulhat, de a felsorolás hiányos és félrevezető.

Újabb ismétlés, lásd a korábbi cikkben.

A rádiófrekvenciás kitettség azt jelenti, hogy az emberi testet rádiófrekvenciás elektromágneses tér éri, amelynek megengedett mértékét egészségvédelmi határértékek korlátozzák. A C válasz helyes, ugyanis ezek a szabályok minden rádióállomásra vonatkoznak, így az amatőrállomásokra is. Az A válasz nem jó, mert az antenna föld feletti magassága befolyásolhatja a környezet kitettségét, de nem dönti el, hogy a szabályokat alkalmazni kell-e. A B válasz is rossz, mert a rádióamatőrök számára a magyar szabályozás külön is előírja az egészségügyi határértékek betartását. A határértékek betartása ugyanakkor nem jelenti azt, hogy minden állomásnál kötelező külön hatósági vagy akkreditált mérést végeztetni.

Az érintésvédelem feladata, hogy megelőzze a meghibásodás miatt feszültség alá kerülő készülékház megérintéséből származó áramütést. Ezért a B válasz helyes, az esetleges testzárlat által okozott életveszély megelőzése. Testzárlat például akkor keletkezik, amikor egy sérült szigetelésű fázisvezeték hozzáér a berendezés fémházához. Az A válasz helytelen, mert a védelem feladata a veszély elhárítása, például a táplálás automatikus lekapcsolásával, nem egyszerűen a hibás készülék elkerítése. A C válasz sem lesz jó, mert a védőföldelés csak az egyik védelmi megoldás, a kettős szigetelésű berendezések például védőföldelés nélkül biztosítják az áramütés elleni védelmet.

A biztonsági elválasztó transzformátor a primer és a szekunder áramkör között megfelelő szigeteléssel biztosít villamos elválasztást, miközben az energiát mágneses úton viszi át, ezért a C választ kell megjelölni. A védelemhez kettős vagy megerősített szigetelést alkalmaznak, hogy a hálózati feszültség ne kerülhessen át a szekunder oldalra szigetelési hiba miatt. Az A válasz helytelen, mert az elválasztást a tekercsek kialakítása és szigetelése biztosítja, nem egy közéjük helyezett aktív védőáramkör. A B válasz sem lesz jó, mert a primer és szekunder menetek szoros egymás mellé tekercselése önmagában nem biztosítja a szükséges biztonsági elválasztást, nem is igazán feltétel.

A kérdésre a C választ várják. A hívójel az amatőrállomás azonosítója, amelyet a hatóság az amatőr engedélyben jelöl ki. A rádióamatőr a saját egyéni, közösségi vagy különleges amatőr engedélye szerinti hívójelet használhatja. Ezt a rádióamatőr szolgálatról szóló rendelet kifejezetten rögzíti, ugyanakkor a rendelet 3. § (4) bekezdése szerint a vizsgabizonyítvánnyal még nem rendelkező, vizsgára készülő személy CEPT fokozatú engedéllyel rendelkező oktató közvetlen irányítása mellett, az oktató vagy a közösségi amatőrállomás hívójelével, tanulási céllal forgalmazhat. Itt tehát nem a rádió használata a kérdés, hanem az,h ogy milyen hívójelet használhat – ebben a megközelítésben sajátjaként. Az A válasz hiányos, mert kihagyja a különleges engedélyhez tartozó hívójelet, például egy alkalmi vagy versenyállomást. A B válasz szintén túl szűk.

A megengedett legnagyobb adóteljesítmény az a felső határ, amelyet az állomásnak az adott sávban és engedélyfokozattal be kell tartania. Az A válasz helyes, mert ezeket az értékeket az egyes országok maguk határozzák meg, jellemzően az engedélyfokozat és a frekvenciasáv szerint: a Nemzetközi Rádiószabályzat kifejezetten az érintett igazgatásokra bízza az amatőrállomások maximális teljesítményének meghatározását. A B válasz helytelen, mert nincs minden amatőrsávra és országra egységes, kizárólag nemzetközi szerződéssel rögzített teljesítményhatár. A C válasz sem jó, mert a CEPT együttműködési rendszere nem helyettesíti az adott ország teljesítményre vonatkozó előírásait.

Az elsődleges és másodlagos besorolás a rádiószolgálatok egymáshoz viszonyított zavarvédelmi jogait határozza meg az adott frekvenciasávban. A B válasz helyes, mert a másodlagos szolgálat állomásai nem okozhatnak káros zavarást az elsődleges szolgálat állomásainak. A másodlagos állomások ugyanakkor nem követelhetnek védelmet az elsődleges szolgálat szabályosan működő állomásaitól származó zavarással szemben. Az A válasz rossz, mert ez a besorolás nem a vészhelyzeti forgalmazás jogosultságát szabályozza. A C válasz sem ér pontot, mert az elsődleges státusz önmagában nem jelent nagyobb megengedett adóteljesítményt.

A sávszélesség a rádiófrekvenciás jel által igényelt frekvenciatartomány szélessége, amelyet ebben a jelölésben az első négy karakter ad meg. A 15M0 jelentése 15,0 MHz, ezért az A válasz helyes. A B válasz helytelen, mert 15 kHz sávszélességet 15K0 jelölne. A C válasz sem megfelelő, mert 5 MHz sávszélesség jelölése 5M00 lenne; a kód további karakterei az adás jellemzőit írják le. Nem kell tudni, de érdekességképp az M7DFN a modulációt, a továbbított információt és a jel további tulajdonságait jelenti. Az M impulzushelyzet-modulációt jelöl, az információt az impulzusok időbeli helyzetének változtatása hordozza. A 7 két vagy több digitális információt tartalmazó csatornát, a D adatátvitelt, távmérést vagy távvezérlést jelöl. Az F többállapotú kódolást jelent, amelyben egy jelállapot vagy több jelállapot kombinációja egy karaktert képvisel. A végén az N azt jelzi, hogy nem alkalmaznak multiplexelést, vagyis több jel közös átviteli útra történő összefogását. Ez szerintem egy találomra összedobott jelölés, konkrét alkalmazást tekintve elég ellentmondásos.

Újabb jogi kérdés: a takarékos frekvenciahasználat azt jelenti, hogy az összeköttetéshez szükséges teljesítménnyel és sávszélességgel dolgozunk, így más állomásoknak is marad lehetőségük a zavartalan forgalmazásra. Az A válasz helyes, mert a rádióamatőr rendelet szerint a kisugárzott teljesítmény és a sávszélesség lehetőleg ne haladja meg az összeköttetés biztonságos fenntartásához szükséges értéket. Ez például azt jelenti, hogy jó vételi viszonyok között csökkenthetjük az adóteljesítményt, és az adott üzemmódhoz indokolt sávszélességet használjuk. A B válasz észszerű szándékot fogalmaz meg, de nem tartalmazza a kérdésben keresett teljesítmény- és sávszélesség-korlátozási elvet. A C válasz is esztelenség, mert nincs olyan általános szabály, amely szerint mindig a legtávolabbi állomásnak kell átengedni az összeköttetés kezdeményezését.