Közzétett az NMHH néhány vizsgakérdést, inkább csak mintaként. A következőkben sorba veszem őket, no nem azért, mert ezekkel aztán majd jól levizsgázik bárki, inkább csak azért, hogy szemléletes legyen, miként kell megközelíteni azokat.

A kérdések nem idióták, nem félreérthetőek, nincs felkínálva több vagy többféleképp értelmezhető válasz, egyszerűen csak annyi van, hogy egyesek nem tudnak válaszolni, mert még csak sem értik, hogy kell megközelíteni a kérdést. Notórikus bukók a sikertelenséget szeretik a kérdések és válaszok hibás logikájára fogni, de ne feledjük: okosan csak az okos téved.

Vegyük sorra a közzétett Novice, azaz a leglazább mintafeladatlap kérdéseit. Ez korántsem az összes, de néhány részlete reprezentatív magát a kérdésfeltevés szellemiségét tekintve. A következőkben a feladatlapi kérdés, a három felkínált lehetőség, majd egy okfejtés után a hibás válaszokra való reflexió, illetve azok kizárása következik.

A helyes válasz: B, mert a moduláció során a vivőjel valamely jellemzőjét az információt hordozó moduláló jel függvényében változtatjuk meg. Ez a jellemző lehet az amplitúdó, a frekvencia vagy a fázis, így például a mikrofonból érkező beszédjel ezek változásain keresztül továbbítható. Az A válasz a modulált vivőhullámot, vagyis a folyamat eredményét írja le, nem magát a modulációt. A C válasz a demoduláció meghatározása, amelynek során a vevő a modulált jelből visszanyeri a továbbított információt.

Az alapsáv az információt hordozó jel által a moduláció előtt elfoglalt frekvenciatartomány. Beszédátvitelnél ez például a továbbítandó beszéd hangfrekvenciás tartománya, amelynek információtartalmát a modulációval rádiófrekvenciára visszük át. A helyes válasz az A, mert pontosan a moduláció előtti modulálójel frekvenciatartományát határozza meg. A B válasz a rádió által lefedett legalsó frekvenciasávra utal, amely független az alapsáv fogalmától. A C válasz pontatlan, mert a sávszélesség egy frekvenciatartomány szélességét jelenti, az alapsáv pedig magát a moduláció előtti frekvenciatartományt nevezi meg.

A kapacitás a kondenzátoron tárolt töltés és a rajta eső feszültség hányadosa: C=Q/U. Soros kapcsolásnál a kondenzátorok töltése azonos, feszültségük viszont összeadódik, ezért ugyanakkora töltéshez nagyobb összfeszültség, így kisebb eredő kapacitás tartozik. A helyes válasz B, 50 nF, mert két azonos kondenzátor soros eredője az egyedi kapacitás fele: Ce=100nF/2=50nF. Az A válasz azért hibás, mert a második kondenzátor soros beiktatása csökkenti az eredő kapacitást, így az nem maradhat 100 nF. A C válaszban szereplő 200 nF párhuzamos kapcsolás esetén lenne helyes, amikor a kapacitások összeadódnak.

A sávszélesség az átviteli karakterisztika felső és alsó határfrekvenciájának különbsége. A szokásos −3 dB-es határpontokban az átvitt teljesítmény a maximum felére csökken, ami azonos impedancia mellett körülbelül 70%-os feszültségamplitúdónak felel meg. A helyes válasz az A, mert az ezekhez a fél teljesítményű pontokhoz tartozó két frekvencia különbsége adja a sávszélességet. A B válasz hibás, mert a zaj hallhatósága a jelszinttől és a vételi körülményektől is függ, ezért nem alkalmas a sávhatárok meghatározására. A C válasz azért helytelen, mert a maximális átvitelű pontok helyett a maximumhoz képest 3 dB-lel kisebb átvitelű határpontokat kell figyelembe venni.

A keverés két bemeneti jel kölcsönhatásán alapuló frekvenciaátalakítás, amelynek során többek között a bemeneti frekvenciák összege és különbsége jelenik meg a kimeneten. Például 10 MHz-es és 9 MHz-es jelet keverve 19 MHz-es és 1 MHz-es összetevő keletkezhet, amelyek közül szűréssel választjuk ki a kívántat. A helyes válasz a C, bár a jelek kombinációi megfogalmazás túl tág: pontosabban frekvenciakeverési termékek keletkezéséről beszélünk, az egyszerű jelösszeadás ugyanis nem eredményez keverést. Az A válasz harmonikuskeltést, illetve frekvenciasokszorozást ír le, amelyhez egyetlen bemeneti jel is elegendő. A B válasz csak a lefelé keverés lehetséges eredményét említi, miközben keveréssel magasabb frekvenciára is áttehetjük a jelet, és a meghatározásból a második bemeneti jel is hiányzik.

Ez mondjuk annyira nem az elve, mint a kialakítása, de aki tudja miről van szó érti a kérdést. A kétszeres transzponálású vevő a vett rádiófrekvenciás jelet két egymást követő keveréssel először az első, majd a második középfrekvenciára (KF) alakítja át. A magasabb első KF megkönnyíti a tükörfrekvenciás zavarok elnyomását, az alacsonyabb második KF pedig a keskeny átviteli sáv kialakítását. A helyes válasz a B, mert ebben a szokásos felépítésben az első KF magasabb a másodiknál, a fő erősítést és szelektivitást pedig a második KF-fokozat biztosítja. Az A válasz felcseréli a két középfrekvencia szokásos sorrendjét, és a fő szelektivitást, illetve erősítést is rossz fokozathoz rendeli. A C válasz azért hibás, mert a két KF eltérő, és a frekvenciaátalakítást külön keverőfokozatok végzik a demoduláció előtt.

A hatásfok azt mutatja meg, hogy a betáplált teljesítmény hány százaléka jelenik meg hasznos kimenő teljesítményként. A disszipáció a hővé alakuló veszteség, ezért a hasznos teljesítmény 100-40=60. A helyes válasz a B, 60%, mert 60/100*100=60. Az A válaszban szereplő 40% a veszteség aránya a betáplált teljesítményhez képest. A C válaszban megadott 80%-os hatásfokhoz 80 W hasznos teljesítmény és csupán 20 W disszipáció tartozna. Általános iskolai matek.

Az antenna polarizációja a kisugárzott hullám elektromos terének rezgési irányát, illetve annak időbeli változását jellemzi. Az A válasz hibás általánosítás, mert a függőleges polarizáció nem biztosít minden környezetben kisebb csillapítást. A B válasz sem helyes, mert a vízszintes polarizáció önmagában nem okoz nagyobb szabadtéri csillapítást. A tesztben feltehetően a C a várt válasz, mert ideális szabad térben a terjedési csillapítás nem függ a polarizációtól. Itt azonban lényeges szakmai hiba van a kérdésben: egyik válasz sem általánosan helyes, hiszen például a földfelszín menti felületi hullámok függőleges polarizációval lényegesen kisebb csillapítással terjednek, mint vízszintessel.

Ha kukacoskodni akarnék azt mondanám, hogy maga a dipól dipól marad, a nyereségnövekedés a reflektorral együtt alkotott antennarendszerre vonatkozik. Pontosabb lenne az antenna nyeresége megfogalmazás. Csakhogy az nyereség, mely a kérdésre vonatkozott azt mutatja meg, hogy az antenna egy referenciaantennához képest mennyivel erősebben sugároz egy adott irányba, azonos betáplált teljesítmény mellett. A reflektor a dipóllal együttműködve előrefelé erősíti, hátrafelé pedig csökkenti a sugárzást, így irányítottabbá teszi az antennát. A helyes válasz az A: a nyereség körülbelül 3 dB-el nő, ami a fő sugárzási irányban hozzávetőleg kétszeres teljesítménysűrűséget jelent az eredeti dipólhoz képest. A B válasz azért hibás, mert a megfelelően kialakított reflektor a főirányban növeli, nem csökkenti a nyereséget. A C válasz azért helytelen, mert a dipól és a reflektor együtt új antennarendszert alkot, amelynek iránykarakterisztikája és nyeresége eltér az önálló dipólétól. Valóban, kicsit zavaró, hog a dipólra kérdeznek rá, nem az antennára.

Az EIRP az egyenértékű izotróp kisugárzott teljesítmény. Megmutatja, mekkora teljesítményt kellene egy ideális, minden irányba egyformán sugárzó antennába vezetni ahhoz, hogy ugyanakkora teljesítménysűrűséget hozzon létre, mint a tényleges antenna a fő sugárzási irányában. Kiszámításakor az adó kimenő teljesítményét az antenna izotróphoz viszonyított nyereségével, valamint a kábelek és csatlakozók veszteségeivel módosítjuk. A helyes válasz az A, mert a rendszer nyereségeit és veszteségeit egyaránt figyelembe kell venni. A B válasz hibás, mert a veszteségek elhagyása a ténylegesnél nagyobb EIRP-értéket eredményezne. A C válasz azért helytelen, mert a végfokozat teljesítménye önmagában nem tartalmazza az antennarendszer hatását, a dBm pedig csupán a teljesítményszint megadásának módja.

A koaxiális kábel olyan tápvonal, amelynek belső vezetőjét szigetelőanyag és azzal közös tengelyű, vezető árnyékolás veszi körül. A jel elektromágneses tere alapvetően a belső vezető és az árnyékolás közötti térben – a dielektrikumban – halad és marad, ezért megfelelő üzemben a kábel kisugárzása elhanyagolható. A helyes válasz a C, mert az árnyékolt kialakítás lehetővé teszi a rádiófrekvenciás energia antennához vezetését anélkül, hogy maga a kábel számottevő zavart sugározna. Az A válasz hibás, mert a földelhetőség önmagában nem jelent villámcsapás elleni védelmet. A B válasz azért helytelen, mert a jel továbbításában a belső vezető és az árnyékolás együtt vesz részt, nem önmagában a kábel köpenye.

A balun szimmetrikus és aszimmetrikus áramkörök összekapcsolására szolgáló eszköz. Az előzőeknél maradva például a szimmetrikus dipól és az aszimmetrikus koax között biztosít átmenetet, megfelelő kialakítással csökkentve a kábel külső felületén folyó nem kívánt áramokat. A helyes válasz a B, mert a balunt szimmetrizálásra, megfelelő áttétel esetén pedig impedanciaillesztésre is használjuk. Az A válasz a hangfrekvenciás kimenőtranszformátor feladatát írja le, amely a csöves végfokozatot például a hangszóróhoz illeszti. A C választ azért kell eldobni, mert a frekvenciák szerinti szűrés a szűrőáramkörök feladata, nem a balun alapvető rendeltetése.

A fading (QSB), magyarul elhalkulás, a vett rádiójel erősségének időbeli ingadozása, hullámzása amelyet a terjedési viszonyok változása vagy a különböző utakon érkező hullámok interferenciája okozhat. A helyes válasz az A, mert az ionoszféra változásai valóban okozhatják a vett jel váltakozó gyengülését és erősödését. A B válasz hibás, mert a fading nem nyári távolterjedési mód, és bármely évszakban előfordulhat. A C válasz intermodulációs torzítást ír le, amely jelek nemlineáris keveredéséből keletkezik.

Az SWR – vagyis az állóhullámarány – a tápvonal mentén kialakuló feszültségmaximum és feszültségminimum hányadosa. Tökéletesen illesztett lezárás esetén nincs visszaverődő hullám, így állóhullám sem alakul ki a tápvonalon. A helyes válasz a C, SWR=1, másképpen 1:1, mert ez jelenti a visszaverődésmentes, legkedvezőbb állapotot. Az A válasz lehetetlen, mert a maximum és a minimum hányadosa nem lehet egynél kisebb, tehát az SWR nem lehet nulla. A B válasz hibás, mert a 2-nél nagyobb SWR az álmoskönyv szerint is illesztetlenséget és visszavert teljesítményt jelez.

Nem, semmi köze a Walking Deadhez. A holtzóna az adó körüli olyan földfelszíni terület, ahol a felületi hullám már nem biztosít vételt, az ionoszféráról visszatérő térhullám pedig még nem éri el a felszínt. A térhullám az ionoszférában megtörve az adótól távolabb érkezik vissza a földre, így a két hullám vételi tartománya között kimaradás keletkezhet. A helyes válasz az A, ami ezt, a felületi hullám hatótávolsága és a térhullám első visszatérési helye közötti területet írja le. A B válasz hibás, mert egy terület lakottsága nem határozza meg, hogy rádiós értelemben holtzónának számít-e. A C válasz légköri elnyelésre utal, a holtzóna viszont a földfelszínen jelentkező vételkiesési terület.

A rádióamatőr jeladó automatikus adóállomás, amely ismert frekvencián rendszeresen azonosító, illetve a vétel vizsgálatára alkalmas jelet sugároz. Vételével megfigyelhető az adott sáv és rádiós útvonal terjedése, továbbá összehasonlíthatók a vevőbeállítások és az antennák tulajdonságai. A helyes válasz a B, mert a jeladók a hullámterjedés követését és a vevőállomás működésének ellenőrzését szolgálják. Az A válasz azért helytelen, mert a rádióamatőr jeladók általános rendeltetése nem a hiteles frekvencia- és időetalon biztosítása. A C válasz hibás, mert a jeladó vizsgáló- és azonosító jeleket sugároz, nem tartalék állomásaként működik.

A felületi hullám a földfelszín mentén, annak görbületét követve terjedő rádióhullám. Térerőssége a távolsággal csökken, a csillapítás mértékét pedig a frekvencia, a talaj vezetőképessége és a terepviszonyok is befolyásolják. A helyes válasz a B, mert a felszín menti terjedést és a csillapítást meghatározó körülményeket írja le. Az A válasz hibás, mert a felületi hullám terjedéséhez nincs szükség térhullámok közreműködésére. A C válasz azért helytelen, mert az ionoszféráról visszatérő hullám térhullám, míg a felületi hullám a földfelszínhez kötődve terjed.

A rádiózavar olyan nem kívánt jel vagy hatás, amely rontja egy másik rádióberendezés vételét vagy működését. Adóoldali intermodulációnál például a saját adójel és egy másik adóból bejutó jel az adó nemlineáris fokozatában új, zavaró frekvenciájú összetevőket hozhat létre. A helyes válasz a B, mert ilyen zavar kis teljesítményű, egyébként szabályosan üzemeltetett berendezésnél is kialakulhat. Az A válasz hibás, mert az előírások betartása és a kis adóteljesítmény önmagában nem garantál teljes zavarmentességet. A C válasz azért helytelen, mert az IARU sávterve a sávhasználatot hangolja össze, az intermoduláció fizikai lehetőségét nem szünteti meg.

A fading a vett jel erősségének ingadozása, amelyet mozgó állomásnál gyakran a közvetlen és a visszaverődő hullámok változó összegződése okoz. Mozgás közben ezek a hullámok felváltva erősíthetik és gyengíthetik egymást, az FM-vevőben pedig a jel gyengülésekor megnő a zaj. A helyes válasz a C, mert a partner mozgása jellegzetes, ismétlődő zajnövekedést eredményezhet. Az A válasz nem jellemző erre az esetre, mert a szokásos URH-szimplex összeköttetés nem az ionoszférán keresztül jön létre. A B válasz kevésbé valószínű, mert a lemerülő áramforrás inkább csökkenő adóteljesítményt vagy működési zavart okoz.

A polarizációt a rádióhullám elektromos terének rezgési iránya alapján határozzuk meg. Egy egyenes dipól fő sugárzási irányaiban az elektromos tér a dipól vezetékével párhuzamosan rezeg. A helyes válasz a C, vízszintes, mert a vízszintesen kifeszített dipól elektromos tere ezekben az irányokban vízszintes. Az A válasz hibás, mert körpolarizációnál az elektromos tér iránya folyamatosan forog, amit az egyszerű, egyenes dipól nyilvánvalóan nem hoz létre. A B válasz függőlegesen elhelyezett dipól esetén lenne helyes.

Akkor mégegyszer: az antenna polarizációja a kisugárzott rádióhullám elektromos terének rezgési irányát, illetve annak változását írja le. A szokásos URH FM átjátszók függőleges polarizációt használnak, igazodva a kézi- és mobilrádiók jellemzően függőleges antennáihoz. A helyes válasz az A, mivel az egyező polarizációval elkerülhető a polarizációeltérésből eredő vételi veszteség. Meg eleve, nincs értelme egy átjátszót egy irányba érzékenyebbé tenni. A B válasz azért hibás, mert a vízszintes polarizáció jelentős veszteséget okozna a függőleges antennával dolgozó felhasználóknál. A C válasz sem helyes, mert az átjátszók szokásos antennái lineáris, függőleges polarizációt hoznak létre, nem elliptikusat.

A limiter amplitúdóhatároló fokozat, amely a kellően erős jel amplitúdóingadozásait elnyomja, és közel állandó amplitúdójú kimenő jelet ad. FM-nél a hasznos információt a frekvencia változása hordozza, ezért az amplitúdóváltozások eltávolításával csökkenthetők az AM jellegű zavarok. A helyes válasz a B, mert a limiter a demodulátor előtt határolja a középfrekvenciás jel amplitúdóját. Az A válasz hibás, mert a limiter feladata nem a keverő előtti bemenőfokozat erősítésének szabályozása. A C válasz azért helytelen, mert a középfrekvenciás fokozat sávszélességét a szűrők határozzák meg.

A vízszintes tengely a frekvenciát, a függőleges a maximumhoz viszonyított átvitelt mutatja decibelben. Az alsó és felső határfrekvenciát f_a , f_f a görbe −3 dB-es pontjainál határozzuk meg. Ezeken a pontokon az átvitt teljesítmény a maximális érték felére csökken. A sávszélesség a két határfrekvencia különbsége: B=f_a-f_f.

A reflektor a gerjesztett dipól mögött helyezkedik el, és csökkenti a hátrafelé irányuló sugárzást. A gerjesztett dipól közepéhez csatlakozik a tápvonal, ezen keresztül tápláljuk az antennát. A két direktor a dipól előtt található, és az előre irányuló sugárzás összpontosítását segíti. A fő sugárzási irány a reflektortól a direktorok felé mutat.

Ismételjünk hát: az antennanyereség azt fejezi ki, hogy az antenna azonos betáplált teljesítmény és távolság mellett egy adott irányban mekkora teljesítménysűrűséget hoz létre egy referenciaantennához képest. Értékét általában a fő sugárzási irányra adjuk meg, decibelben (dB). Izotróp – pontszerű – sugárzóhoz viszonyítva dBi, félhullámú dipólhoz viszonyítva dBd a jelölése. A nyereség a sugárzás irányítottságából adódik: az antenna bizonyos irányokba összpontosítja a kisugárzott energiát, más irányok rovására. Például 3 dB nyereség a referenciaantennához képest hozzávetőleg kétszeres teljesítménysűrűséget jelent a vizsgált irányban.

A betűzés során minden betűt az egyezményes betűzőábécé hozzá rendelt szavával adunk meg, hogy a közlés nehezen érthető vételnél is egyértelmű legyen. A teljes sor: Antal, Béla, Cecil, Dénes, Elemér, Ferenc, Géza, Helén, Ilona, János, Károly, László, Mátyás, Nelli, Olga, Péter, Kvelle, Róbert, Sándor, Tamás, Ubul, Viktor, dupla Vilmos, ikszes, ipszilon, Zoltán. A helyes válasz az A: Dénes Elemér Béla Róbert Elemér Cecil Elemér Nelli.

Az RST-skála a vett rádiójel érthetőségének (R – Readability, 1-5), erősségének (S – Signal / strength, 1-9) és hangminőségének (T – Tone, 1-9) megadására szolgáló riportolási rendszer. Az S az angol strength szó rövidítése, és a jelerősséget 1-től 9-ig terjedő számmal jellemzi. A helyes válasz az A. A B válasz azért hibás, mert a saját adásom vételi erősségét az ellenállomás értékeli, és ő közli velem a riportjában. A C válaszban szereplő érthetőséget az R jelöli, nem az S.

A vevő a rádiójelek vételére szolgáló berendezés, rövidítése RX, az angol receiver szó alapján. A helyes válasz a B, mert a vevőberendezésünkről az RX rövidítéssel adunk információt. Az A válaszban szereplő TX az angol transmitter rövidítése, jelentése adó, illetve adás, ezért itt nem megfelelő. A C válaszban szereplő MSG az angol message rövidítése, jelentése üzenet, szintén nem a vevőt jelöli. Például az RX a kijelzőkön is azt mutatja, hogy a rádió éppen vételen van.

A CW (Continuous Wave) a rádióamatőr gyakorlatban Morse-jelekkel végzett távíróüzemet jelöli, amelynél a vivőt billentyűzzük ki- és bekapcsolva. A várt válasz a B, azonban alapvetően téves. A …—… nem S betű, O betű és S betű sora, hanem egyetlen, kilenc jel hosszúságú karakter.

A helyes válasz a B, mert a MOE az 1-es számú adó azonosítója a hagyományos tájfutás versenyrendszérben. A rádiós tájfutás során a versenyzők iránymérő vevővel keresik meg a terepen elrejtett, azonosítójeleket sugárzó adókat. A MOE nem rövidítés, hanem Morse-betűkből álló azonosító. A hagyományos verseny további azonosítói a pontos számával növekednek: MOI, MOS, MOH, MO5, a céladó pedig MO.

A rövidített hívójel megahtározása nem egyértelmű. A hatályos szabályozás alapján az A válasz indokolt, mert az engedély szerinti hívójelet kell használni, és a rendelet nem biztosít külön lehetőséget annak rövidítésére. A B válasz hibás, mert az átjátszón történő forgalmazás sem jelent ilyen kivételt. A C válasz azért helytelen, mert a beszédüzem, valamint a teljes hívójel kezdeti és záró közlése önmagában nem jogosít fel semmire. A rendelet az összeköttetés kezdetén és végén túl a forgalmazás során legalább három adásvételi periódus után, továbbá másik rádióamatőr vagy a hatóság kérésére is előírja a hívójel közlését. De eleve: egy hívójel rövidítve – jelentsen az bármit is – már másik hívójel lenne, vagy másik hívójel rövidítésével is azonos lenne.

Az, hogy Oroszországot jelölő RA és UA két felsorolásban szerepel eleve árulkodó, de vegyük sorra. A prefix a rádióamatőr hívójel országra utaló előtagja. A válasz B: OM-Szlovákia, UR-Ukrajna, YO-Románia, YU-Szerbia, 9A- Horvátország, OE-Ausztria. A felsorolás azonban hiányos, mert Magyarország hetedik szomszédja Szlovénia, amelynek prefixe S5, és ez egyik válaszban sem szerepel, igaz azoknak nem is kell teljeskörűnek lenniük. Az A válaszban az RA Oroszországra utal, a YU és a YT pedig egyaránt Szerbiához tartozik, így ez a felsorolás hibás. A C válaszban az OK Csehország, az UA Oroszország prefixe, ezért helytelen, bár az YR valóban román, az YT pedig szerb prefix.

A /P az angol portable szóból ered, és kitelepült, álló helyű amatőrállomást jelöl. A helyes válasz az A, mert a /P akkor használható, ha ideiglenesen az eredeti telepítési helyünktől eltérő, rögzített helyről forgalmazunk. A QTH az állomás helyét jelölő Q-kód, így a másik stabil QTH másik rögzített állomáshelyet jelent. A B válaszban szereplő gépkocsis, földi mozgó üzem jelölése /M, az angol mobile alapján. A C válaszhoz, vagyis a belvízi vagy tengeri mozgó állomáshoz /MM tartozik, amely a maritime mobile rövidítése.

A nemzetközi betűzőábécé minden betűhöz egy egyezményes szót rendel a félreértések elkerülésére. A teljes sor: Alfa, Bravo, Charlie, Delta, Echo, Foxtrot, Golf, Hotel, India, Juliett, Kilo, Lima, Mike, November, Oscar, Papa, Quebec, Romeo, Sierra, Tango, Uniform, Victor, Whiskey, X-ray, Yankee, Zulu. A helyes válasz tehát a B. Az A válasz helyes kezdőbetűket használ, de nem az egyezményes betűzőszavakkal. A C válaszban több szó is hibás, és az S betűt jelölő Sierra eleve hiányzik.

Mint már szó volt róla, a prefix a rádióamatőr hívójel országra vagy területre utaló előtagja. A helyes válasz a B, mivel az LA a Norvégiához rendelt nemzetközi hívójeltartomány része. Az A válasz hibás, mert Luxemburg prefixe LX. A C válasz sem helyes, mert Liechtenstein HB0.

Az országok hívójel-előtagjait nemzetközi felosztás rögzíti, amely meghatározza, melyik hívójeltartományt melyik ország használhatja. A helyes válasz a C, mert ezt az ITU (International Telecommunication Union, Nemzetközi Távközlési Egyesület) Nemzetközi Rádiószabályzata határozza meg. Az A válaszban szereplő NMHH, vagyis a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a Magyarországnak kijelölt tartományokon belüli hívójelkiosztást szabályozza. A B válaszban szereplő IARU (International Amateur Radio Union) a rádióamatőrök nemzetközi érdekképviseleti szervezete, semmi köze az országok hívójeltartományainak kiosztásához.

A Q-kódok hárombetűs rádióforgalmi jelzések, amelyek gyakori kérdéseket és közléseket rövidítenek. A helyes válasz a C, QRM, amellyel azt jelezzük, hogy más rádióállomás adása zavarja a vételünket. Az A válaszban szereplő QRZ jelentése Ki hív engem?, nem zavarást jelöl. A B válaszban szereplő QRN légköri eredetű zavart, például villámlásból származó recsegést jelent. Például a QRM miatt ismétlést kérek közlés azt jelenti, hogy más állomás zavarása miatt nem sikerült megfelelően venni a közleményt.

A QRT az adás beszüntetésére vonatkozó Q-kód. Kérdésként, QRT? alakban azt jelenti: Beszüntessem adásomat?, ezért a helyes válasz a B. Kérdőjel nélkül felszólításként az adás beszüntetését kéri a másik állomástól. Az A válaszban lévő QRS? jelentése Adjak lassabban?, vagyis a távíróadás sebességének csökkentésére kérdez rá. A C válaszhoz a QRO? tartozik, amely az után érdeklődik, hogy növeljem-e az adóteljesítményem.

Ismét egy kérdőjellel zajosított kérdés. A QRP az adóteljesítmény csökkentésére vonatkozó Q-kód. A helyes válasz az A. A B válaszhoz a QRS tartozik, amely azt jelenti, hogy adjak lassabban, vagyis csökkentsd a távíróadás sebességét. A C válaszban a QSB elhalkuló jelekre, a jel erősségének ingadozására mutat rá.

A hívójel elé írt országprefix az állomás tényleges forgalmazási országát jelöli. A helyes válasz az A, Magyarországról, mert a HA/ előtag magyarországi működést azonosít. Az OM4 rész az állomás Szlovákiában kiadott eredeti hívójelére utal, mivel az OM szlovák prefix. A B válasz ezért hibás: az eredeti hívójel országát nevezi meg, miközben az állomás most Magyarországról forgalmaz. A C válasz sem helyes, mert Belgiumhoz például az ON prefix tartozik, amely ebben a hívójelben nem is szerepel.

Az áramütés az elektromos áram emberi testen való áthaladása, amely égést, szívritmuszavart vagy akár keringésleállást is okozhat. A feladatban a B a várt válasz, de a kiszabadítást saját biztonságunk megőrzésével, az áramforrás kikapcsolásával kell kezdeni. Feszültség alatt álló sérülthöz azonban nem szabad hozzáérni, ha a biztonságos és azonnali áramtalanítás nem lehetséges, távol kell maradni, lehetőség szerint szigetelő anyaggal elválasztani az áramforrástól, majd a 112-t kell hívni. Az A válasz helyszínbiztosításra vonatkozó része helyes, hiszen a segélynyújtó biztonsága elsődleges, de a mentőhívás önmagában nem szünteti meg a sérültet érő áramhatást. A C azért nem megfelelő, mert a rendőrség értesítése nem elsődleges, biztonságos körülmények között a sérült állapotának ellenőrzése, a mentőhívás és a szükséges elsősegély következik.

A villamos biztonságtechnikában földnek a talajt és a vele jó villamos kapcsolatban álló vezető anyagokat nevezzük. A helyes válasz az A, mert a meghatározásban a talajjal fennálló vezető kapcsolat a lényeg. Ide tartozhat például a talajba levert fém földelőszonda vagy a talajjal megfelelően érintkező, kiterjedt fémszerkezet is. A B hibás, mert a föld fogalma nem korlátozódik arra a területre, ahol a védelmet kialakítjuk. A C is rossz, mert a talaj vegyszeres kezelése nem feltétele annak, hogy villamos szempontból földnek tekintsük.

Az aktív érintésvédelem hiba esetén az előírt időn belül önműködően lekapcsolja a veszélyessé vált berendezés táplálását. A megadottak közül a B válasz a helyes, mert a feszültségvédő és az áramvédő kapcsolás ilyet nem csinál. A felsorolás ugyanakkor ismétel: a FI-relé az áram-védőkapcsoló köznyelvi neve, tehát nem különálló harmadik védelmi megoldás. Az A-ban a nullázás és a védőföldelés valóban ide tartozik, de a feszültség- és áramlimiter korlátozó áramkört jelent, ami önmagában nem azonos az érintésvédelmi lekapcsolással. A C is hibás, mert a kettős szigetelés passzív védelem, ami megfelelő szigeteléssel akadályozza meg a veszélyes részek érintését, nem automatikus lekapcsolással.

Feltehetően eszméletlen, mert ha nem, még egyszerűbb a válasz. Az életfunkciók a szervezet életben maradáshoz szükséges alapvető működései, közéjük tartozik a légzés és a vérkeringés. A helyes válasz a B, mert a biztonságos kiszabadítás után azonnal fel kell mérni ezekből a sérült állapotát. Laikusként a reakcióképességet és a normális légzést ellenőrizzük, nem pulzust keresünk. Ha a sérült nem reagál, azonnal hívjuk a 112-t, és normális légzés hiányában kezdjük meg az újraélesztést a mentésirányító segítségével. Az A hibás, mert a megszólítás a reakcióképesség ellenőrzésére szolgál, a beszéltetés önmagában nem is akadályozza meg az eszméletvesztést. A C hibás, mert az itatás nem kezeli az áramütés következményeit, eszméletlen sérült pedig nem kér inni, anélkül pedig elég rossz ötlet folyadékot önteni a szájába.

A testzárlat olyan villamos hiba, amikor egy üzemszerűen feszültség alatt álló vezető villamos kapcsolatba kerül a berendezés normálisan feszültségmentes, vezető anyagú burkolatával. A helyes válasz tehát a C. A test itt például a készülék fémházát jelenti, amely szigetelési hiba következtében veszélyes feszültség alá kerülhet. Az A hibás, mert a készüléktest védőföldeléssel való megfelelő összekötése védelmi intézkedés, nem zárlat. A B az emberi testen keresztül folyó áramra, az áramütésre utal, nem a berendezés testében bekövetkező villamos hibára.

Ez egyébként egyáltalán nem bugyuta kérdés, legfeljebb hiányosak a vizsgázó isemretei. Gúny előtt egyébként sem árt tisztázni, hogy ezt bizony jogszabály rögzíti. A rádióamatőr forgalmazásban közérthető nyelvnek számít minden élő nyelv, a rádióamatőrök által használt kódok és rövidítések, valamint a nemzetközileg elfogadott rádiótávközlési rövidítések. A helyes válasz tehát az A, amely megfelel a rendelet meghatározásának. Az elfogadott rádiós kódok jelentése nyilvánosan megismerhető, így használatuk akkor is közérthető forgalmazásnak számít, ha egy kívülálló nem ismeri őket. A B hibás, mert az élő nyelv használatának nem feltétele az állami hivatalos elismerés, ráadásul ez a válasz a rádiós kódokat és rövidítéseket is kihagyja. A C hibás, mert az információrejtő módszer alkalmazása tilos, és ezt az sem teszi megengedetté, ha az ellenállomás rendelkezik a visszafejtéshez szükséges kulccsal.

Üzemben tartásnak nevezzük az amatőrállomás üzemeltetésre kész állapotban tartását, üzemeltetését és az azon való forgalmazást. A helyes válasz a B, mert ehhez érvényes rádióamatőr engedély szükséges. Az A hibás, mert a HAREC (Harmonised Amateur Radio Examination Certificate, harmonizált rádióamatőr vizsgabizonyítvány) nem kötelező minimum: alacsonyabb vizsgafokozat alapján kiadott engedéllyel is lehet állomást üzemben tartani, az engedély korlátai között. A C szintén hiba, mert a vizsgabizonyítvány a sikeres vizsgát igazolja, de önmagában nem jogosít önálló állomásüzemeltetésre vagy forgalmazásra. A rádióamatőr igazolvány az egyéni engedély melléklete, a jogosultság alapját maga az engedély adja.

A Nemzetközi Rádiószabályzat az ITU, vagyis a Nemzetközi Távközlési Egyesület keretében elfogadott, a rádiószolgálatok működését szabályozó nemzetközi előírásrendszer. A helyes válasz a C: igen, meghatározza a rádióamatőr forgalmazás tartalmi kereteit. A jogszabályok szerint a különböző országok amatőrállomásai közötti forgalmazás az amatőrszolgálat céljaihoz kapcsolódó közlésekre és személyes jellegű megjegyzésekre korlátozódik. Az A hibás, mert a tartalom szabályozása nem kizárólag a nemzeti hatóság feladata, nemzetközi előírások is meghatározzák a kereteket. A B is hibás, mert a közlés nyelve és megengedett tartalma külön kérdés, így tartalmi korlátozásokat előnyben részesített nyelv kijelölése nélkül is lehet alkalmazni. A kérdés tehát nem a tartalmi és formai, szemantikai vagy szintaktikai vita. Okosan pedig csak az okos téved.

Az RR (Radio Regulations, Nemzetközi Rádiószabályzat) a rádiószolgálatok működésének nemzetközi kereteit határozza meg. A helyes válasz a C, mert a rádióamatőrökre a nemzetközi előírások mellett a nemzeti jogszabályok is vonatkoznak. Magyarországon például a rádióamatőr rendelet szabályozza az engedélyezést, a hívójelhasználatot és a forgalmazás számos feltételét. Az A hibás, mert tévesen kizárólagosnak állítja be az RR szabályozását. A B indoklása önmagában szintén védhető, ezért nem tekinthető egyértelműen hamisnak, de a C adja a pontosabb, teljesebb választ a nemzeti jogszabályok alkalmazásának kimondásával.

Annyira egyszerű, hogy nyilván távíró. A viccet félretéve az A1A a vivő ki- és bekapcsolásával megvalósított távíróadást jelöli. Az első A kétoldalsávos amplitúdómodulációt, az 1 egyetlen digitális csatornát, moduláló segédvivő nélkül, az utolsó A pedig hallás útján vett távírót jelent. A helyes válasz tehát a C. Az A válasz azért hibás, mert analóg információt említ. A B pedig független oldalsávos amplitúdómodulációt ír le, amelynek első karaktere B lenne.

Minden módinak megvan a maga jelölése, kódja, mely úgyahogy leírja, mit is tud ő: az FM (Frequency Modulation, frekvenciamoduláció) analóg beszédadásának jelölése F3E. A hagyományos AM (Amplitude Modulation, amplitúdómoduláció), amely vivőt és két oldalsávot tartalmaz, beszédátvitelnél A3E. Az SSB (Single Sideband, egyoldalsávos amplitúdómoduláció) elnyomott vivőjű beszédadásának jelölése J3E, az alsó és a felső oldalsáv használatakor egyaránt.