Akkor most tudom hallgatni a rendőrséget szoftverrádióval?

2018. december 18. kedd
Mozaik | Szerk: HA8LHT

Rendre előkerül a kérdés, hogy lehet-e dekódolni a rendőrségi adásokat. Persze az sem mellékes, hogy jogszerű-e, de azt már az elején leszögezhetjük, hogy egy párezer forintos TV-vevő stick többnyire alkalmas lenne rá, ám a lényeg nem a vason van.

Tisztázzuk: a Tetra nem egyelő a rendőrségi rendszerrel, de a rendőrségi rendszer Tetra.

A Tetra (Terrestrial Trunked Radio – földfelszíni trönkölt rádió) egy közel harminc éves, nyílt távközlési szabvány ugyanúgy, mint a hasonló TDMA típusú DMR vagy a P25, és éppoly sajátos szolgáltatásokat tartalmaz mint a C4FM vagy a D-Star.

Sajátos elnevezéssel az EDR-t (Egységes Digitális Rádiórendszer) illették, mely egy csomó szerv – rendőrök, mentők, tűzoltók, titkosszolgálatok, honvédelem, stb. – Tetrát alkalmazó kommunikációs hálózatának összefoglaló neve.

A Tetra hálózaton folyó forgalmazás felépítése bonyolult, és már az adások fizikai vételénél is gondot jelent, ha nem ismeri valaki a vevője felépítését, az egyes áramköri elemek fontosabb paramétereit. Mindemellett a hazai szabályozáson túl olyan nemzetközi távközlési egyezmények is meghatározóak, melyek az első azonosítóktól kezdve a strukturált csatornákig határozzák meg a digitális adatfolyam mibenlétét.

Az a helyzet, hogy a mai világban már a wifi kapcsolat sokkal komolyabb titkosításának, a WEP feltörésére – helyesebben a kulcs kinyerésére – is kényelmes alkalmazások, dedikált hardverek állnak rendelkezésre. Mégis, egy 80 bites rádiós rendszer ezen szegmensében végzett például hibajavítási eljáráshoz – mellyel elfoghatóvá válna értelmezhető hangformájában valamelyik beszédcsoport adattartalma vagy összeállítható lenne néhány szolgáltatás kerete – komoly, egy amatőr ismereteit messze meghaladó, készségszintű szaktudás kell. Persze ez a tudás többnyire polgári céllal is megszerezhető, mint ahogy a hálózatról is rengeteg adat megismerhető nyilvános forrásokat kutatva.

A titkosítások elképesztően izgalmas világa megér néhány gondolatot azon túl is, hogy szerintem a tudománytörténet egyik legérdekesebb szegmense. A hétköznapi ember azt gondolná, hogy kell egy jelszó, amit beilleszt valahova és hallhatóvá válik a csatornán kódolt szöveg és az SMS, ergo a kódot kell megszerezni vagy néhány telivés YouTube-viedót megtanulni. Ez nagyon-nagyon sok dolog vonatkozásában sem így van. Ezeknél a rendszereknél az infrastruktúra, az algoritmus, eljárás, az egyéni védelmi mechanizmus legalább akkora titok, de minden esetben sokkal fontosabb, mint az a bizonyos kulcs. Már ha egyáltalán van…

Alapvetően – azon túl, hogy egy alapsávi rendszerről beszélünk – nem sok amatőr aspektusa van a digitális rádióhálózatoknak: a közeghozzáférés mellett az előbb említett fizikai és az adatkapcsolati réteg és a legkülönbözőbb hálózati eljárások készségszintű ismerete szükséges, és – igaz, a felderíthetőség határain belül – tisztában kell lenni a támadott infrastruktúra kialakításával is. Itt már kicsit elkanyarodtunk a polgári értelemben vett amatőr kifejezéstől, épp ezért kell említeni a BTK-t is, mely a 423. passzusban kimondja, hogy aki információs rendszerbe az információs rendszer védelmét biztosító technikai intézkedés megsértésével vagy kijátszásával jogosulatlanul belép, bizony Információs rendszer vagy adat megsértése bűncselekmény miatt büntetendő. Ha ez több rendszert érint, ráadásul közérdekű üzem ellen követik el, a kiróható évek (2-8) is nőnek.

Ez a rendelkezés a legfontosabb minden boldog SDR tulajdonos számára, mert annyit jelent, hogy megszerzett, visszafejtett kódot alkalmazni illetve titkosított adatfolyamot helyreállítani tilos, de azon adást, melynek rejtjelezésére nem tettek erőfeszítést, nyugodtan hallgathatja.

Ja, hogy akkor most tudod-e hallgatni a rendőrségi adásokat? Ha ezt el kell olvasnod ahhoz, hogy választ kapj, akkor nem.