Fel lehet támasztani egy komoly státusszal bíró diplomát?

2022. december 10. szombat

Számos rádióamatőr diplomákat tesz a falára, ami egyéni célkitűzések, mérföldkövek teljesítését jelképezi, vagy épp az évek munkájának fokmérőjeként szolgál.

Ha eltekintünk a diplomagenerátor szoftverektől, melyekhez több tucat klub csatlakozott az összeköttetések permutációja, kombinációja és variációja után adott legkülönfélébb képeivel, a rádióamatőr diplomának komoly jelentősége van. A gombnyomásra kérhető több száz értéktelen, generált képen túl nagy hagyományokra tekint vissza megannyi klub, egyesület diplomaprogramja.

Világviszonylatban talán a legjelentősebbnek az 1937 óta jegyzett ARRL DX Century Club (DXCC) diplomája számít. Az amerikai rádióamatőr szövetség által kiadott plakett 100 elért – és igazolt – különböző hívójelkörzet után kérvényezhető, melyet követően 50, majd a vége felé közeledve 25, 300 felett pedig 5 újabb körzetek után bélyegeket bocsátanak ki. Tekintve, hogy 340 DXCC körzet létezik a világon nem kis teljesítmény bármely üzemmódban is bélyegeket gyűjteni a diploma mellé, melyet a különböző sávokban illetve üzemmódokban egyesével is kérvényezhetünk.

A másik mérvadó diploma az 1948 óta kibocsátott CQ WAZ (Worked All Zone). A szintén amerikai szakmagazin annak adja az elismerést, aki mind a 40 CQ zónából igazol összeköttetést. Ez is kérhető sávok, illetve üzemmódok szerinti bontásban.

Alapvetően a rádióamatőr munka fokmérőivel nem szokás kérkedni. Ez olyasmi, mint a doktori cím: aki csak úgy, a diplomájával kapja mindenhova odateszi, akinek valódi munka van mögötte nemhogy a habilitált vagy a professzori címet, de a dr. előtagot sem használja. A rádióamatőrök nagyon jól tudják, hogy kik “a nagyok”, de ha mégis előkerül teljesítmény, a CQ WAZ illetve az ARRL DXCC kritériumok szerint teljesített sávok- és az összesen elért hívójelkörzetek száma a mérvadó.

A minap beküldtem az idei logomatt az egyik diplomagenerátorba, tucatnyi klub több mint 900 jóváhagyása volt a válasz. Ezt persze nem lehet komolyan venni, gyakorlatilag egy fillért sem ér egyik sem. Mint szó volt róla, a komoly diplomákat eleve nem klubok, hanem az egyes országok rádióamatőr szövetségei, azaz a tevékenységet hatósági ágon is képviselő szervezetei bocsátják ki. Hazánkban ez a Magyar Rádióamatőr Szövetség (MRASZ), aki – a gyakorlatban betöltött szerepétől eltekintve – szakmai képviseletre lenne hivatott. Az épp aktuális hírközlési hatóság nagyobb vezetőségi létszámváltás után rendre meg is pingeli a szervezet képességeit, de komoly státusszal jelenleg nem bír, mint ahogy különösebb érdemet sem jegyez. Az elsőre talált online kollázskészítő sajnos csak 720 darabig rendezte sorba, több időt viszont nem érdemel egy ilyen kollekció.

ha8lht-awards-sm

A MRASZ – tényleg nem bántásból – nem bír komoly befolyással a rádióamatőr munka terén. Nyilván az olyan kompetenciák tekintetében egyelőre nem kerülhető meg, mint egy átjátszó vagy jeladó telepítése, de valójában nincs hatással a sportklubon kívül álló rádióamatőrökre. Ez igencsak elszomorító, ugyanis az utolsó ilyen kapaszkodó épp a diploma kibocsátás volt.

A Worked All Hungarian Country (WAHUC) diplomát az a magyar rádiós kérhette, aki RH-n 10, URH-n három QSO-t tudott igazolni minden hazai körzetből. A MRASZ adta ki, ám jelenleg nem található sehol a kiírás, a diplomát koordináló bizottság pedig nem is jelenik meg a valahol jutalomért is kiáltó joomlás bugos, de legalább nem ingyenes tucatsablon menüjében.

Egy sorszámozott, dombornyomott (szárazbélyegzővel) ellátott és valami egyedi mraszos, hologramos matricával díszített diploma nem csak hazai, hanem világviszonylatban keresett lenne, az árát pedig több tízezer forintig is kifizetnék. Csak megjegyzem, a bekerülési költséget már az első két-három darab ára – amit nyilván maguknak állítanak ki – behozná.

Persze egy ilyen kis területű ország alacsony státuszú diplomája esetében az új kezdő dátum, a nehéz elérhetőség és a valódi aláírás elengedhetetlen, különben nem lesz több valami silány emléklapnál, valamint megalázó lenne a régi diploma tulajdonosainak, értéktelenítve azt. Nyilván hazaiak számára az irodát is meglendítő, fizikai QSL jelentené az igazolást, mivel a feltételek teljesítését kicsit nehezíti, hogy a hívójelkörzetek ész érvek hiányában (na, kinek a feladata lett volna…?) felbomlottak, és bárki kérhet bárhova bármit, a valódi és állandó QTH-t máshogy aligha lehetne igazolni. Külföldiek számára egyszerűbb a helyzet, mivel a QSO-k darabszáma óhatatlanul is magával hozza, hogy valaki csak-csak a saját körzetébe való, kiváltképp, hogy rövidhullámú berendezést jellemzően nem inkonzekvens prefix alatt üzemeltetnek.

Ezt egyébként sajnos így is sokan megteszik, ugyanis egyáltalán nem példa nélküli, hogy úgy szereznek egyesek hívójelet, hogy fogalmuk sincs a számok, még több esetben pedig a betűk jelentőségétről. Van, aki az internetes rádiózás során csodálkozik rá a körzetekre, és gyakori, hogy kollektívák, átjátszók vagy csomagkapcsolt állomások hívójelét kérvényezi magának az arra jogosulttá vált rádiótulajdonos. Ez szubjektív véleményem szerint az oktatás hiányossága mellett a jogalkotásban való részvétel szakmai impotenciáját jelenti. A vizsgaanyagban minden hülyeség benne van, csak épp az nincs, hogy mi a franc az a prefix vagy kik a rádióamatőrök. Mindez annak égiszében történik, hogy könnyebb legyen hívójelhez jutni, bár arra még senkinek sem sikerült választ adnia, hogy miért fontos vagy mérvadó a rádióamatőrök száma.

Attól, hogy a központi szervezet önállóan nem ad semmit, más, szélesebb körben ismert és elismert szervezetek bocsátanak ki plakettet, melyek komoly múltra tekintenek vissza. A fonyódi aktivitás által támogatott oklevél, a Dunakanyar- vagy a Balaton Diploma kedvelt célkitűzése lehet a magyar amatőröknek. Legközelebb azt vesszük sorra – markáns határt húzva az időszakos emléklap és az állandó jelleggel igényelhető diploma között -, hogy mi érhető el a régi magyar diplomaprogramokból.