Ugyan mostanában nem került ki stúdiós képpel illusztrált fotó, sőt, a legutóbbi sorozat befejezése valamint a több száz vázlat is képeinek elkészítése vár, de több kérdés is érkezett, hogy mit ajánlanék, illetve én mivel fotózom.

A professzionális fotózásban is megvannak a szintek, így más kell egy stúdió speciális állványára és más kell egy fotoriporter kezébe vagy tripodjára. A kettő vállalható uniója valahol a profi széria alsó határa lehet.

Nyilván mindenkinek más és más az anyagi lehetősége, legfőként pedig nem a fotózás a leghangsúlyosabb feladat egy tartalom előállításakor. Mivel a kérdés rám vonatkozott, így a vállalható megoldás is a véleményemet tükrözi, miközben meg kell jegyezni, hogy kiadóm komolyabb eszközökkel is bír, így nem mérvadó a felhasznált eszközök sora.

A manapság már kifutott Nikon D5 mellett egy újnak ugyancsak nem mondható, de elfogadható áron kapható 85mm-es Nikkor PC-E microval nagyon nem nyúlhat mellé az, aki profi fotókat akar csinálni apró tárgyakról, panelekről. Nyilván nem szokványos felvételekről van szó, így az alapvető ismereteken túl azért kell némi plusz, de hát van egy szint, ami alá nem érdemes süllyedni.

Aki nem akar professzionális szintet megütni, de mondjuk az oldalán el akar távolodni a Rádiótechnika mobiltelefonos színvonalától, annak sincs magasan a léc: kiváló választás az általam is előszeretettel használt és kocsiban tárolt D750 vagy D850, a perspektívaobjektívet pedig egy fix fényerejű és gyújtótávolságú microval is ki lehet váltani – bár ettől az objektívcsaládtól én mindig is tartózkodtam. Viszont ha csak erre van lehetőséged, az okafogyottá vált technológai plusz ismeretanyag helyett ez esetben a fényképezés alapjaiban kell jobban elmélyedni a kívánt minőség érdekében, míg a kézből fotózás gondolatát ugyanolyan messzire el kell hessegetni. Változó fényértékkel objektívek (khm..), előtétlencsék, kihuzatok szóba sem kerülhetnek.

Ha kinti fotózásról van szó az előzőeket nyilván egy 24-70 milliméteres f2,8-as AF-S Nikkor egészíti ki, ez egy annyira alap objektív mind amatőrnek, mind profinak, hogy kiváltása – főleg egy tubusos, műanyag, bajonettkompatíbilis vacakra – bohóckodás nélkül egyszerűen szóba sem kerülhet. Egy objektívnek nyilván nagyon sok funkcióbeli, alkalmazásban megmutatkozó, fizikai és mechanikai tulajdonsága van, ebbe nem mennék bele, egész komoly szakkönyvek szólnak róla, mint minden más apropóról ebben a témában.

Az ökölszabály itt is érvényes: minden annyit ér, amennyit kérnek érte, így minél drágább, annál jobb. Míg a profi fotózásban nem lehet kompromisszum és egyértelmű, hogy a két nagy gyártó – Nikon és a Canon – palettájából melyik szériát veszi valaki, addig az amatőr fotózásban nagyobb a mozgástér. Az előző csapat – fotoriporterek és egy legalább átlagos minőséget megütő lap – egy munkatársra jutó felszerelése alsó hangon 5-10 millió, addig hobbi célra már nagyjából félmillió forinttól is lehet komolyabban használható arzenált építeni.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a digitális fotó sincs ingyen: ha utánaszámolsz azt kell látnod, hogy egyetlen kép elkészítése 5-15 forint az eszköz élettartama végéig, melyre a hosszabb idejű biztonságos tárolás legalább még egyszer ennyit rátesz.

Nyilván lehet jönni azzal, hogy MILC, de ne feledjük: a két árkategória közé ékelt kompromisszumgyűjteményből kiszedték a legjobb dolgot, a tükröt, és bennhagyták a legátkozottabb kopó alkatrészt, a redőnyt. Ismétlem: ezen a piacon mindennek pontosan az a helye a többi szereplőhöz képest, amit az árpalettában lévő pozíciója jelöl.