Módosítsuk az IC7300-at! (2. rész, a tuner)

2024. január 23. kedd

Van néhány módosítás az Icom IC-7300 készülékén, amit akkor is el lehet végezni, ha nem szélsőséges dolgokra akarjuk rávenni a rádiót. Ilyen a 60 méteres sáv kinyitása mellett a tuner hangolási tartományának szélesítése.

A 60 méteres sáv – és egyébként az egész működési tartomány nyitásáról itt írtam. Ha nem biztos a kezed és nem vagy gyakorlott a rádiótechnikában és az SMD forrasztásában, a beavatkozásokat inkább hagyd el, vagy bízd tapasztalt szakemberre!

A tuner 1:3 tartományig hajlandó illeszteni, aminek oka az elővigyázatosság. Az alkatrészeken ugyanis az illesztetlenségből adódóan olykor szélsőségesen magas feszültség jelenik meg, ami károsíthatja azt. A gyártó ezért maximalizálta az állóhullámarányt, ahol a hangoló még dolgozni kezd és az adó sem kapcsol le. Igen ám, de ezt egy kicsit alálőtték a mérnökök, az alkatrészek ugyanis nagyobb feszültséget is el tudnak viselni.

ic7300 tuner mods

A megoldást az SWRL ágat földre húzva beállító R1507 (180k) ellenállás módosítása jelenti, mégpedig úgy, hogy párhuzamosan kötünk vele egy másikat. Ennek elvégzéséhez a készülékház alsó borítását kell elszedni. Miután beforrasztottuk az ellenállást, annak kapcsain nagyjából 51 kiloohmot kell mérni.

ic7300 tuner resistors swrl

Ha elmegyünk a falig – amit teljes teljesítménnyel nem javasolnék használni – a hangolási tartomány egy 68 vagy 75 kiloohmos ellenállással 1:10-ig bővül. Az, hogy mikor marad rajta véletlenül minden kimenő teljesítmény, csak idő kérdése, így a katasztrófa is borítékolható, ezért ezt a megoldást nem ajánlom. Egy 100 kilós ellenállás mellett viszont 1:6 határt kapunk, amivel akár 100 wattal is nyugodtan dolgozhatunk.

ic-7300 tuner swrl 100k mods

Az ellenállás lehet furatszerelt, aminek a föld felőli lábát a lakkréteg lekaparásával forrasztjuk be, de lehet egy SMD rezisztor is, amit precízen ráfektetünk az R1507-re. Mivel az eredeti, 0402 méretű (0,5 x 1mm) változat nem volt itthon, így a jóval nagyobb 0805 méretet választottam, ami a földre a kondenzátor mellett megkapargatott lakréteg ablakán keresztül csatlakozik.

Lehetséges még az ellenállások alsó, közös pontját a kicsit feljebb lévő dióda anódjával összekötni egy furatszerelt ellenálláson át, de ehhez is biztos kéz és hegyes csipesz kell, a hőlégfúvót pedig minden esetben felejtsük el.