Kötelező elem, szinte minden valaha is kitelepült rádióamatőr zsákjában ott lapul egy szimpla dipól a koaxból készített szimmetrizáló-fojtó elemmel, az ugly-balunnal. Ezt legutóbb a lehető legstrapabíróbb kivitelben késztettem el és inkább ötletet adnék vele, mint a spanyolviaszt találnám fel általa.

Az alap konstrukció 12-13 méter RG316 koaxra épül, mely külön felső csatlakozó nélkül táplálja az antennát, egységéből van kialakítva a légmagos fojtó tekercs is. Előnye, hogy kevés hibalehetőséggel viszonylag strapabíró felszerelés kis súllyal, hátránya, hogy az Amphenolt krimpelni kell hozzá – legalábbis erre a koaxra nem ismerek forrasztható csatit, igaz, nem is kerestem.

A tápvonalból kialakított tekercs elkészítésénél az első számú szabály, hogy hossza ne legyen nagyobb az átmérőjénél. A balun vázát adó, panelből kialakított keret hordozza és alakjával rögzíti a 40 milliméteres PVC cső darabkát, melyen légrés nélkül tekertem fel 10 menetben a nagyjából fél méternyi koaxot. A villanyszereléshez használt Mkh 0,75-ös sodrott rézvezeték a három lukon keresztül rögzül, míg a kaoxot több helyen is kábelkötegelővel szorítottam le. A teljes tekercset talán majd zsugorcsővel is rögzítem.

Itt álljunk meg egy szóra. A koaxiális fojtótekercset – vagy hívjuk ugly balunnak – a veszteséget jelentő köpenyhullámok kiküszöbölésére használjuk, a csekély hatásfokú megoldásra most azért esett a választás, mert kedvezőbb súllyal és mérettel bír, mint a toroidos vagy kettős kivitel, illetve pótlólagos tápvonal darabkákat sem kell illeszteni rá. Otthoni felszereléshez elkészítve ügyeljünk rá, hogy átmérője legalább 10-12 centi legyen. Esetemben a nem túl ideális paraméterrel bíró tekercs fontos szerepe, hogy kellő stabilitást adjon a koaxnak. Utólag belegondolva ezt kicsit túl is méreteztem.

A közel függőleges szférikus visszaverődéssel létrejövő rövidtávú összeköttetések (NVIS) során inkább az antennán van a hangsúly, a teljesítmény kérdését könnyű túldimenzionálni. A felszerelésnek kizárólag 60 és 80 méteres NVIS szerepet szántam, így a kétszer 20 méteres dipól közepe egy 7 méteres üvegszálas teleszkópra került, végei pedig egy 2-2 méteres perlonnal a föld felé lettek kifeszítve, végei nagyjából egy méter magasságban végződve. Ez tapasztalataim szerint a legkedvezőbb idő/hatásfok arányú felállás.

Mindez alá egy manuális tuner (Mizuho KX-3) és egy Kenwood TS-120V sorakozott fel. Bekapcsolás után túl sok meglepetést nem okozott, hozta azt, amit az ember vár egy alacsonyan lévő inverted vétől. Talán annyit érdemes megjegyezni, hogy csekély súlya ellenére a pecabot legvékonyabb tagja nem bizonyult túl alkalmasnak a negyven méternyi huzal tartására. A mini-ugly dipól első komolyabb próbája a jövő hét egyik lakókocsis kitelepülése lesz.