Háború dúl a szomszédban, ám az oroszok kommunikációja nehézségekbe ütközik, a nyílt forrásból táplálkozó hírszerzés jelentései lokálisan rögtönzésre is következtetni engednek.

Sok kép és jelentés érhető el a neten, no de mi tűnik ki ebből rádiós szemmel, milyen rádiókat használnak a föderációs csapatok?

A felderítés nem csak az információ értékelésére, hanem magára a jelre is vonatkozik, az ugyanis sokat elárul a csapatok mozgásáról. Ha mindezt összevetjük azzal, hogy az ukránok előszeretettel teszik közzé a gyűjtött információkat máris egy követhető mintát ad az oroszok rádióhasználati szokásairól.

A kilőtt vagy elfogott járművek tanúsága szerint korszerű SDR-eket használnak az orosz hadseregben, de a február végén Kijevnél megölt ejtőernyős különleges katona felszerelése, egy Azart R-187P1 és R-168-5UN-2 taktikai rádió is erre utal.

Az R-187P1 egy hatodik generációs kézi VHF/UHF sávos SDR beépített titkosítással, GPS és Glonass támogatással. A készülékkel 2017 után kezdték felszerelni a katonákat.

A kiterjedt családdal rendelkező R-168 egy generációval idősebb, RH, VHF és UHF típusai egyaránt elérhetőek voltak a piacon, az orosz sereg a járművekbe 2000 és 2016 között rengeteget szerelt belőle, de még ma is tart az állomány ellátása.

Oroszországról azonban tudni kell, hogy a hadsereg modernizációja a kommunikációs rendszerek terén is nehézségekbe ütközött. A rádióikat hazai Azart rendszerekre akarták cserélni, sőt, ez el is kezdődött, de 2021-ben fény derült egy olyan korrupciós hálózatra, mely érintette a gyártót is. Csalás és sikkasztás miatt indult ellene nyomozás, ami során kiderült, hogy a készülékek egyes moduljait valójában Kínában gyártották igen rossz minőségű alkatrészekből. Ez egyébként az akkumulátorok feltűnően rövid élettartama miatt derült ki. Eközben már dolgozott a tervgazdálkodás, ezért a döntéshozók nem lehettek tisztában azzal, hogy az Akveduk információs rendszerek integrációjával valójában hamis képességeket vázoltak fel nekik és az nagyon alul van méretezve a hadművelet mértékéhez képest.

Ugyan mindez a rádiós rendszerek ötletszerű, rögtönzött használatához is vezetett, ami a hírszerzés kedvelt pontja, de nem lehet azt mondani, hogy az oroszok szedett-vedett rádiókkal kétségbeesetten igyekeznek egymással kapcsolatba lépni mint ahogy az sem számottevő, hogy az ehhez kapcsolódó képességeik nagyban visszavetnék őket. Nyilván az oroszokat degradálni szándékozó propaganda dolgozik, így sokáig terjenghetett a közösségi oldalakon az a kép, melyen egy kínai Baofeng volt 435,050 és 140,400 MHz-en, és amit állítólag az ukránok találtak egy elfogott katonánál.

Nagy valószínűséggel csak arról van szó, hogy a katonák egymás közötti kapcsolattartásra – miként az ukránok is – megragadnak minden polgári megoldást, amit csak elérnek. Ebben nemhogy a könnyen és nagy mennyiségben beszerezhető analóg készülékek, de a még a polgári célú mobiltelefonok is beletartoznak.

Az mindenesetre biztos, hogy az orosz katonák felszerelését a nyáron indult teljesen civil közösségi kezdeményezés is támogatta, mely során számos amatőr kézirádiót adtak nekik, így a kínaiak mellett komolyabb, márkás készülék is került a frontra.

Rövidhullámú rádiókkal nem nagyon tudják őket ellátni, erre nincs is példa – a telepítés nyilvánvaló okai miatt.

Érdekes azonban, hogy az ukránoknál sem jobb a helyzet, sőt, a térség legkorruptabb országa a modernizációval is jócskán el van maradva, cserébe a saját képességüket nem teszik ki az ablakba. Azt azonban tudni az orosz törekvésekből, hogy a szedett-vedett analóg VHF/UHF rádióikkal sokszor hivatalos közleményeket is a köreikben elterjedt magyar nyelven fogalmaznak meg azért, hogy az oroszok kevésbé értsék azt meg.