Egyre inkább szélsőségekbe hajlik az amatőr rádiózás trendi, nyúvév – újhullámú – irányzata. A felsőbb sávokon a DMR, a rövidhullámon az FT8 a divatmód, amiben a rádióamatőr evolúció tör előre az egyszerű, ember és lassan már gépigény nélküli kommunikáció felé.

Sajnos az innováció eredményeként nemhogy teljes értékű felszerelés, de gyakorlatilag tudás sem kell a már-már ping-szerű QSO vagy a hálózati rétegek alkalmazásában mozgó kommunikáció felé, ahol a rádiós elég, ha egy számára lehülyített felhasználói felület néhány kapcsolóját ismeri, miközben fogalma sincs arról, mi a francot kezdene magával, ha nem lehetne másvalaki beállításait letölteni a netről és átírni a felismerhető rublikákat: hívójel és ID.

Ez van. Lehetne lázadni mindez ellen, de baromi felesleges, ugyanis míg egy-egy szűk sávrészben jól elvannak, néhány dologra keményen megtanítanak bennünket. Bennünket, sznob és maradi hívőket, akik valljuk, a rádiózáshoz igenis kell az antenna vagy az operátor.

Míg URH-n a korábban elképzelhetetlen nem muszáj hallgatni hozzáállás nagyon is könnyen elsajátíthatóvá válik, a rövidhullámokon radikalizálódik, elkülönül a valódi QSO a zombimódoktól, és új távlatok felé nyit. Jó, ez egy kicsit szubjektív, mivel én még inkább rákapcsoltam az eredeti, gépesíthetetlen (ugye az?!) CW üzemmódra, miután már a fóniával kapcsolatban is azt kezdték latolgatni, miként lehetne a logger programmal bemondatni a riportot, de akkor is.

Talán egyre kevésbé jelent egy táborba tartozást a hívójel. Távolodik az érdeklődési kör uniója, nincs átfedés a tudás között, sőt, vannak akik már azt is elfelejtették, miről is szól a rádióamatőrizmus, és kezdik nem érteni, miért kell olyan nehezen megtanulható tesztsorokból vizsgát tenni. Nem kell. Ha tanulni, kísérletezni szeretnél, vagy élvezni az azonos érdeklődésűek társaságát, tehetsz. Minden másra ott a korlátlan díjcsomag vagy a Skype.