Furcsa a kép: az amatőr társadalom saját képességeire támaszkodó veszélyhelyzeti szükségmegoldásokat vizionál, miközben a vizsgakövetelmények egyszerűsítéséért könyörög. Oké, hogy Alice már ki tud települni, de Bob hogy fogja elérni?

A vizsgarendszer modernizálását most hagyjuk. Sokaknak a generációkkal korábbi technológia megértése is komoly gondot jelent, a rádiótechnika pedig nem épp egyszerűsödött az elmúlt évtizedekben, akkor sem, ha nem a magasabb szintű matematikai alapokat vesszük. Hagyjuk is.

Visszatérve a veszélyhelyzeti kommunikációra rá kell jönni, hogy már csak Európában is – ahol nincsenek komoly távolságok – megtörtént minden, amire számítani lehet. Természeti katasztrófák elzárt és lehetetlen környezetben, országokat padlóra küldő hadviselés, vagy vegyük a spanyol áramszünetet, azt a technológiai leállást, ahol negyed kontinensnyi területen több napig maradtak áram nélkül milliók. De egy esetben sem volt szükség a kommunikációs infrastruktúra amatőr pótlására.

Ne felejtsük el azt az egyszerű, de makacs tényt sem, hogy az átlag amatőr nemhogy képeket és fájlokat nagy biztonsággal, de gyakorlatilag egyetlen írott sort sem tud digitálisan továbbítani. Egyszerűen nincs meg rá a kultúrája, technológiája és rutinja, ráadásul ami volt, már azt is elvesztette.

Háborúban nemhogy a beszéd, de maga a felderíthető jel is halálos veszélyt jelenthet, természeti katasztrófa idején pedig a rendelkezésre állás amatőrszinten korábban nem teljesített kihívást jelent, a képességek szükségessége pedig fel sem mért cél.

Mindeközben a meglévő rendszerekkel nemhogy készségi, de ismereti szinten sincs tisztában az átlagos rádiós, függetlenül bármiféle vizsgakövetelménytől. Gondolok itt a meteorológiai rendszerekre, faxszolgáltatásokra, NAVTEX adásokra, műholdas vételi lehetőségekre, digitális üzenet- vagy pozíciótovábbító hálózatokra, az egyszerű packet rádióra vagy éppen azokra az eljárásokra, amelyek internet, mobilhálózat és helyi infrastruktúra nélkül is képesek információt továbbítani.

Lássuk be, egy egyszerű Meshtastic vagy LoRaWAN hotspot is csak a misztikus GitHub konyhakészen adott, épphogy elinduló megoldásai miatt működnek, legtovább akkor, ha süt a nap. Internet nélkül pedig ezek üzemeltetése is nehézségekbe ütközik. Pedig van más, valóban működő protokoll, a képesség pedig egyre több rádión jelenik meg!

Mindez azért is szomorú, mert egyszer már készen álltak azok a rendszerek, melyek valóban hasznosak szélsőséges helyzetekben. Vicces, de egyesek úgy hajszolják a veszélyhelyzeti kommunikációs lehetőségeket, hogy meg sem fogalmaznak elvárásokat a packettel vagy az APRS-el szemben, miközben a készen kapott megoldásokkal csak annyira vannak tisztában, hogy hova kell kattintatni. Azt, hogy a githubról szedett rendszerek mennyire alkalmatlanok ilyen célokra, korábban már felvázoltam.

Szükséghelyzetben nem beszélgetni kell majd, arra nagyon sokáig ott lesz a telefon, ami jó eséllyel túléli a műholdas internetet is. Amire készülni érdemes, az korunk kritikus igénye, a földfelszíni digitális adatcsere lehetősége, az azonnali adat- (üzenet) küldés, valamint a tárolt, esetleg strukturált üzenetek, adatok elérése. Ugye, ez már nem is olyan egyszerű, mint egy akkumerülésig tolt hátizsákos kitelepülés..?

Persze a valódi kérdés nem is az, hogy tudunk-e összeköttetést létesíteni két rádió között, hanem az, hogy ez mire lenne jó. Képesek vagyunk-e önállóan információt szerezni, azt értelmezni, továbbítani és hálózatot szervezni akkor is, amikor a megszokott háttér teljes egészében eltűnik. Ehhez nem feltétlenül több vagy más technika kell, hanem több tudás, rendszeres gyakorlat és olyan üzemmódok készségszintű ismerete, amelyekre békeidőben ritkán van szükség. Ez bizony messze túlmutat az olyan kitelepülésen, ami alig több annál, hogy eszik a versenyző egy babkonzervet valami napelem árnyékában.