Kedves Véleményvezér!

Elolvastam a GYIK-et. Abból megtudtam, hogy ez egy magán-véleményblog, ahol saját bevallásod szerint azt írsz, amit akarsz. Rendben. Csakhogy attól, hogy valami nem újságírás, a pontatlanság még nem válik ténnyé, legfelj kevésbé kérhető számon szakmai alapon.

Az NMHH-val folytatott kommunikációd tartalmát pontosan ismerem, ezért azt is tudom, hogy a Hatóság nem „egy fővárosi sportegyesületet”, hanem név szerint a Magyar Rádióamatőr Szövetséget jelölte meg egyeztető partnerként. A „fővárosi sportegyesület” a te saját, utólag hozzáadott minősítésed.

A bírósági nyilvántartás böngészése kétségtelenül szép teljesítmény, csak nem ártott volna a név és a székhely után a szervezet tényleges jogállásáig is eljutni. A MRASZ szervezeti formája országos sportági szakszövetség, hatóköre országos. Ezt a saját alapszabálya és a sporttörvény is egyértelművé teszi. Az, hogy az ilyen szervezet egyesületi elvek alapján működik, nem teszi „egy fővárosi sportegyesületté”. Ez körülbelül annyira pontos meghatározás, mintha egy országos intézményt a budapesti címe miatt helyi klubnak neveznénk.

A sportegyesület és az országos sportági szakszövetség közötti különbség nem „adózási szójáték”. Eltérő szerepet, hatáskört és törvényben meghatározott feladatokat jelent.

A cikk többi állítását most nem vitattam. Egyetlen konkrét valótlanságot tettem szóvá, a MRASZ nem „egy fővárosi sportegyesület”. Ezt nem cáfoltad meg, csak hosszasan elmagyaráztad, hogy szerinted a pontos besorolás nem számít. Ez nem cáfolat, hanem menekülés a szóhasználatod következménye elől.

A demagógia pedig nem az, ha valaki egy szervezetet a tényleges jogállása szerint nevez meg. Demagógia inkább az, amikor valaki tudatosan lekicsinylő megnevezést illeszt egy hivatalos közlésbe, majd amikor ezt szóvá teszik, „szójátéknak” nevezi a tényeket.

Öszintén szólva már most is több energiát fecséreltem erre, mint amennyit ez a véleményoldal megérdemel.

Azért egészen lenyűgöző teljesítmény ennyi bekezdésben bizonygatni, hogy mennyire jelentéktelenek vagyunk számodra, és hogy mennyire nem akarsz velünk foglalkozni. Ha ez nálad a „nulla erőfeszítés”, akkor őszintén kíváncsi lennék, milyen terjedelmű írás születne, ha egyszer tényleg érdekelne a szövetség.

A személyeskedés, a „gittegylet”, az „önérzeteskedés”, a „mecénások” és a hasonló kiszólások persze remekül színesítik a mondandót, csak éppen érvek helyett meglehetősen soványak. Különösen úgy érdekes ilyen kategorikus ítéletet mondani a szövetség hasznosságáról és működéséről, hogy láthatóan fogalmad sincs arról, hogyan működik valójában, milyen programokat szervezünk, milyen ügyekkel foglalkozunk, és milyen munkát végzünk a háttérben. De kétségtelenül egyszerűbb kívülről kijelenteni, hogy „feleslegesek vagytok”, mint előtte venni a fáradságot és megismerni azt, amiről véleményt alkotunk.

A tisztelettel kapcsolatos gondolatoddal viszont teljesen egyetértek: valóban nem jár automatikusan, ki kell érdemelni. Apró kiegészítés csupán, hogy ez nem egyirányú szolgáltatás. Aki másoktól tiszteletet vár, annak talán érdemes ugyanazzal kezdenie, különösen akkor, amikor vitapartnerként szeretné komolyan vetetni magát.

Mi pedig nem fogunk minden egyes internetes hozzászólás után bizonyítási kényszerbe kerülni. Tesszük a dolgunkat, szervezzük a programjainkat, dolgozunk a rádióamatőr közösségért, és majd az eredmények eldöntik, mennyire vagyunk „feleslegesek”. Te pedig nyugodtan folytasd annak részletes bizonygatását, hogy mennyire nem érdekel a szövetség – eddig meglehetősen látványosan sikerült az ellenkezőjét demonstrálnod.

Megragadom az alkalmat, hátha visszajön ide a MRASZ.
Van egy csomó aktivitás, valamelyiktől meg lehetne szabadulni,
helyette lehetne heti egy alkalom RTTY EU aktivitás. Biztos népszerű lenne, mert,
van ilyen USA, csak le kell másolni, mert az ott nekünk EU helyi időben hajnal 4 óra.
Tehát csak át kellene másolni, mondjuk
csütörtök este 9h (21h) környékére, mindössze 30 perc, 7/14 MHz -eken RTTY aktivitás.
Az eredeti: WRT, The WEEKLY RTTY TEST.
Nem csak ft8 van … 73.

Tisztelt Egyszerű Rádiós!

Engedje meg, hogy néhány állítását pontosítsam, mert a hozzászólásában több olyan dolgot is a szövetség, illetve személy szerint az én felelősségemként tüntet fel, amely nem így működik.

Elöljáróban azt is szeretném megjegyezni, hogy általában nem szoktam álnév mögé bújó, személyüket fel nem vállaló hozzászólásokra vagy levelekre reagálni, mert véleményem szerint az ilyen megszólalások hitelessége erősen megkérdőjelezhető. A kritikának természetesen helye van, de ha valaki személy szerint megszólít és számon kér, akkor szerintem az a minimum, hogy ő maga is vállalja a nevét és a véleményét. Most mégis válaszolok, mert több olyan állítás is elhangzott, amelyet érdemes tisztázni.

Először is. Egy szervezet nevének pontos használatát kérni nem modorosság és nem acsarkodás. A Magyar Rádióamatőr Szövetségnek van hivatalos neve, ahogy minden más szervezetnek is. Ha egy nyilvános írás a melyben a szövetség is megemlítésre kerül, szerintem teljesen természetes elvárás, hogy azt helyesen nevezzék meg. Ebből a rádióamatőr utánpótlás helyzetére következtetni meglehetősen nagy logikai ugrás.

A rádióamatőr vizsgák rendszerét, a vizsgakövetelményeket és a vizsgáztatás módját nem a MRASZ határozza meg egyoldalúan. A hatósági vizsgáztatás az NMHH kompetenciája. A szövetség természetesen tesz javaslatokat, kezdeményez változtatásokat és egyeztet a hatósággal, de például az online vizsga bevezetéséről vagy a vizsgarendszer szabályainak megváltoztatásáról nem a MRASZ elnöke dönt.

Ami pedig a vizsga könnyítését illeti, erről korábban is egyértelműen elmondtam a véleményemet. A vizsgarendszert modernizálni kell, legyen korszerűbb, életszerűbb és teljesíthetőbb. Ez azonban számomra nem azt jelenti, hogy le kell csökkenteni a szükséges szakmai tudásszintet. A cél nem az, hogy minél egyszerűbben lehessen egy vizsgán átjutni, hanem az, hogy olyan tudást kérjünk számon, amelyre egy mai rádióamatőrnek valóban szüksége van.

Lehet és kell is felülvizsgálni az elavult, a gyakorlatban kevéssé hasznos kérdéseket, korszerűsíteni a tananyagot, és életszerűbbé tenni a felkészülést és a vizsgát. De a modernizálás és a szakmai követelmények eltörlése két különböző dolog. A rádióamatőr szolgálat nem pusztán egy internetes regisztráció. Rádiófrekvenciás berendezéseket használunk, sok esetben jelentős teljesítménnyel, és közösen használunk frekvenciasávokat más rádiószolgálatokkal is. Ehhez egy alapvető műszaki, forgalmazási és szabályozási tudásra szükség van.

Az utánpótlás kérdésében pedig szintén régóta az az álláspontom, hogy nem a vizsgával és nem a száraz elmélettel kell elkezdeni egy fiatal rádióamatőrré válását. Először élményt kell adni neki. Halljon és létesítsen összeköttetéseket, próbáljon ki rádiókat, antennákat, digitális üzemmódokat, versenyzést vagy akár műholdas forgalmazást. És ugyanilyen fontos, hogy bütykölhessen is. Építsen meg akár csak egy egyszerű LED-es villogót, egy kis tápegységet, egy egyszerű vevőt vagy bármilyen könnyen elkészíthető elektronikai áramkört. Nem az a lényeg, hogy rögtön egy bonyolult rádióberendezést építsen, hanem az, hogy a saját kezével létrehozzon valamit, működésre bírja, és megtapasztalja azt az érzést, hogy „ezt én csináltam, és működik”.

Élményt kell adni a gyerekeknek, fiatalnak. Olyan élményt, amely felkelti a kíváncsiságukat, amiről hazamenve mesélnek, és ami miatt legközelebb is vissza akarnak jönni. Ha megszeretik a rádiózást, az elektronikát, a kísérletezést és a közösséget, akkor lesz motivációjuk arra is, hogy megtanulják mindazt, ami később a rádióamatőr vizsgához szükséges.

Ahogy korábban is megfogalmaztam. Ne rádióamatőrt akarjunk faragni a gyerekből. Először adjunk neki olyan rádiós és műszaki élményt, ami miatt ő maga akar rádióamatőr lenni.

Éppen ezért különösen érdekes egy olyan hír alatt az „elefántcsonttornyot” és a változás reménytelenségét emlegetni, amelynek témája éppen az, hogy vizsgálják a rendszeres vidéki vizsgák lehetőségét. Ez számomra nem a változás hiányát, hanem éppen azt mutatja, hogy van párbeszéd és van szándék az előrelépésre.

Azt az állítást pedig, hogy nem látszik elhivatottság a rádióamatőr tevékenység népszerűsítése és az utánpótlás területén, egyszerűen nem tartom megalapozottnak. A MRASZ számtalan programot szervez és támogat: szakmai napokat, rádióamatőr rendezvényeket, versenyeket, előadásokat, bemutatókat, valamint gyermekek és fiatalok számára szervezett utánpótlás-rádiós táborokat is. Ezeknek éppen az a céljuk, hogy minél többen megismerjék ezt a tevékenységet, és legyen olyan következő generáció, amely tovább tudja vinni.

Ha valaki valóban kíváncsi arra, hogy ezen a területen mi történik, tájékozódásra javaslom a MRASZ honlapját és Facebook-oldalát, ahol a programokról, rendezvényekről, utánpótlás-nevelésről és egyéb szakmai tevékenységekről rendszeresen beszámolunk. Érdemes ezeket is megnézni, mielőtt valaki kijelenti, hogy ezen a területen nem látszik elhivatottság vagy érdemi munka.

És hadd tegyek hozzá még valamit magáról erről az oldalról is. Szükség lenne több ilyen rádióamatőr oldalra Magyarországon. Ezt úgy mondom, hogy az oldal szerkesztője nem tartozik a MRASZ nagy barátai közé, és több kérdésben kifejezetten kritikus a szövetséggel szemben. Ettől azonban még el kell ismerni azt, ami érték.

Ez az oldal hiánypótló, és számtalan olyan cikk, hír, technikai információ és vitaindító anyag található rajta, amely a rádióamatőrök javára válik. Egy egészséges rádióamatőr közélethez nem az kell, hogy mindenki mindenben egyetértsen, hanem az, hogy legyenek olyan felületek, ahol információk jelennek meg, kérdések vetődnek fel és szakmai viták indulhatnak. A kritikától önmagában nem kell tartani. Sokkal fontosabb, hogy az tényszerű, vállalható és lehetőleg építő jellegű legyen.

A rádióamatőr utánpótlás kérdése egyébként jóval összetettebb annál, hogy egyetlen komment stílusára vezessük vissza. A szövetség, a rádióklubok, az oktatók, a hatóság és maguk a rádióamatőrök közös felelőssége, hogy legyen, aki átadja a tudást a következő generációnak. Különösen fontosnak tartom, hogy a klubokban olyan fiatalok jelenjenek meg, akik néhány év vagy évtized múlva tovább tudják vinni mindazt, amit az előttük járók felépítettek.

A kritikával nincs problémám. A konkrét, szakmai javaslatokkal különösen nincs. Ezekre szükség van, és ezekről lehet, sőt kell is vitatkozni. De érdemes különválasztani a tényeken alapuló kritikát attól, amikor egy szervezet nevének helyes használatára vonatkozó kérésből már az egész magyar rádióamatőr utánpótlás hanyatlását, egy „elefántcsonttornyot” és a változás reménytelenségét vezetjük le.

Az „utolsó majd kapcsolja ki a rádiót” helyett én inkább azon dolgozom, hogy ne legyen utolsó.

73!
HA2NA

A tényeknek van egy roppant kellemetlen tulajdonságuk. Makacsul nem hajlandók alkalmazkodni egy jól hangzó kommenthez.

Kezdjük rögtön azzal, hogy a MRASZ-nak állítólag „nincsenek hagyományai”.
Ez valóban jól hangzana, ha a magyar rádióamatőr szövetségi múlt nem nyúlna vissza 1928-ig, és 2018-ban nem ünnepeltük volna annak 90. évfordulóját. De nyilván kilencven év manapság még nem hagyomány. Talán várjunk még egy kicsit.
Szerencsére nem is kell sokat, a MRASZ 2028-ban lesz 100 éves, és már most gőzerővel dolgozunk a centenárium méltó megünneplésén, programokon, szakmai és közösségi kezdeményezéseken.
Vagyis miközben valaki azt magyarázza, hogy a MRASZ-nak „nincsenek hagyományai”, mi éppen egy százéves szervezet jubileumára készülünk.

Van ebben azért némi báj.

Aztán ott vannak azok a bizonyos „emberöltőkre visszavezethető, levesbe ment diplomák”.
Itt viszont érdemes lenne egy kicsit utánanézni a rádióamatőr-történelemnek, mielőtt automatikusan mindent a MRASZ nyakába varrunk.
A sokat emlegetett régi diplomák közül például a HCS és a HRD sem a MRASZ által közvetlenül kiadott diploma volt, hanem azokat a szövetséghez tartozó egyesületek gondozták és adták ki.
Vagyis ezek megszűnését egyszerűen úgy előadni, mintha a MRASZ fogta volna magát és „a levesbe dobta” volna őket, finoman szólva is meglehetősen kreatív történetírás.
Nehéz ugyanis a MRASZ-nak megszüntetnie valamit, amit nem ő adott ki.
A HCS esetében ráadásul volt kezdeményezés az újjáélesztésre is.
Csakhogy az ehhez társított elképzelések között olyan megvalósítási és finanszírozási igények jelentek meg, amelyek már meglehetősen messze kerültek attól, amit egy ilyen diplomaprogram reálisan el tud viselni.
Magyarul:
az ötlet jó volt, csak a hozzá tartozó konstrukció egy ponton már inkább utópisztikusnak tűnt, mint megvalósítható projektnek.
Egy régi diploma iránti nosztalgia ugyanis önmagában még nem finanszírozza a fejlesztést, az adminisztrációt, az informatikai hátteret, a gyártást, a postázást és az évekig tartó működtetést.
Ez az a kellemetlen pont, ahol a romantikus elképzelés találkozik a valósággal.
És a számoknak ritkán van romantikus lelke.
Mindeközben a MRASZ-nak ma is működő diplomaprogramja van:
***
Tehát lehet arról beszélni, hogy melyik régi diplomát lenne érdemes újraindítani, mit kellene modernizálni, vagy milyen új diplomákra lenne szükség.
Sőt, erről érdemes vitatkozni.
De előtte talán tisztázzuk, hogy melyik diplomát ki adta ki, ki működtette, miért szűnt meg, és milyen feltételekkel lehetne ma újraindítani.
Mert az azért különös érvelés, amikor előbb a MRASZ számlájára írunk olyan diplomákat, amelyeket nem is ő adott ki, majd azok megszűnését bizonyítékként használjuk arra, hogy a MRASZ „leépült”.

Ez már nem kritika.
Ez inkább előbb a végeredmény eldöntése, aztán a történelem hozzáigazítása.

És akkor beszéljünk a fiatalokról, mert állítólag a jelenlegi törekvések és a fiatalság között több generációnyi szakadék tátong, és csak érteni kellene a fiatalokhoz.
Ebben legalább egyetértünk, valóban érteni kell hozzájuk.
Csak esetleg nézzük meg azt is, mi történik a valóságban.

A MRASZ utánpótlásprogramja nem egy idén hirtelen előhúzott PR-akció. Évek óta rendszeres utánpótlásmunka folyik, táborokkal, versenyekkel, bemutatókkal, klubprogramokkal és közösségi eseményekkel.
A 2026-os MRASZ Gyerektáborban több mint harminc fiatal vett részt, általános iskolásoktól az érettségi előtt állókig. Volt rádióforgalmazás, morze, rókavadászat, antennaépítés, forrasztás, POTA-kitelepülés és rádióháló-létesítés.
A beszámoló itt olvasható:
***
És ez nem egyszeri esemény.
Rendszeresen, évek óta folyó utánpótlásmunka.
Ehhez jönnek az ifjúsági Sprint versenyek, amelyeknek kifejezett célja a fiatalok rádióforgalmazási, technikai és versenyzési tudásának fejlesztése.
A MRASZ blogján pedig külön Klubélet és Utánpótlás rovat foglalkozik a fiatalokkal, klubokkal és az utánpótlás-neveléssel:
***
Lehet azt mondani, hogy ez még mindig kevés.
Sőt, én is azt mondom, hogy ennél sokkal több kell.
Több klub.
Több mentor.
Több iskola.
Több bemutató.
Több tábor.
Több modern kommunikáció.
Több lehetőség arra, hogy a fiatalok ne csak résztvevői, hanem alakítói is legyenek a rádióamatőr közösségnek.
De azért a „többet kellene csinálni” és a „nem történik semmi” között van némi különbség.

Az első kritika.
A második egyszerűen nem igaz.

És itt jön egy különösen érdekes példa arra, hogy ennek a munkának már nemzetközi visszhangja is van.
Egy magyar fiatal meghívást kapott a VK9XY Christmas Island 2026 DXpedíció nemzetközi csapatába.
A hír itt olvasható:
***
Nem tombolán nyerte a helyét.
Egy ilyen DXpedíciós csapatba bekerülni komoly rádióforgalmazói tudást, technikai felkészültséget, kitartást, fegyelmet és csapatmunkát feltételez.
Máté meghívása természetesen mindenekelőtt az ő saját munkájának, eredményeinek, tapasztalatának és nemzetközi megítélésének az elismerése.
De hiba lenne úgy tenni, mintha mindez valamiféle légüres térben történt volna.
Óriási szerepe volt ebben annak is, hogy a MRASZ nemzetközileg ismert és elismert szövetség, és különösen a fiatalokkal, valamint az utánpótlással végzett munkája vált egyre láthatóbbá és elismertebbé nemzetközi szinten is.

Egy ilyen nemzetközi meghívásnál számít az a szakmai közeg is, ahonnan valaki érkezik. Számítanak a kapcsolatok, a versenyeken és nemzetközi programokon való jelenlét, és számít az is, hogy az adott ország rádióamatőr szövetsége milyen utánpótlásmunkát végez.
Egy fiatal nemzetközi sikere természetesen az ő érdeme is.
De ahhoz, hogy egyáltalán legyen olyan fiatal, akit egy ilyen csapatba meg lehet hívni, kell mögé:
klub, mentor, verseny, tábor, rádiózási lehetőség, szakmai közeg, nemzetközi kapcsolat és évek következetes utánpótlásmunkája.
Vagyis közös munka kell hozzá.
Ezért Máté meghívása nemcsak egy magyar fiatal rádióamatőr hatalmas személyes sikere, hanem egyúttal annak is visszaigazolása, hogy a magyar rádióamatőr utánpótlásban végzett munka nemzetközileg is látható és elismert.

És ezen a ponton válik igazán érdekes állítássá, hogy a MRASZ „leépül”, „nem ért a fiatalokhoz”, és nincs mit felmutatnia.

Mert miközben itthon néhányan még azon dolgoznak, hogy bebizonyítsák, mennyire nincs utánpótlás és mennyire nem történik semmi, külföldön közben egy magyar fiatalt meghívnak egy komoly nemzetközi DXpedícióba.
Van ebben némi irónia.

A rádiózás romantikájával egyébként én sem vitatkozom.
Sőt, szerintem éppen most kezd kibontakozni egy nagyon érdekes jelenség.
A most felnövő generáció beleszületett az internetbe, a digitalizációba és a határokat nem ismerő, azonnali kommunikációba.
Számukra teljesen természetes, hogy másodpercek alatt üzenetet küldenek a világ másik végére, videóhívást indítanak, közösségi médián beszélgetnek vagy online játszanak valakivel, aki több ezer kilométerre van tőlük.
Ez nekik már nem technikai csoda.
Ez a napi rutin.
És pontosan emiatt kezd egyre érdekesebbé válni számukra az, ami más.
Ami nem internet.
Ami nem mobiltelefon.
Ami nem úgy működik, hogy megérintesz egy nevet a kijelzőn, és máris beszéltek.
Egyre több fiatal kezd érdeklődni olyan kommunikációs lehetőségek iránt, amelyek egy kicsit old school, technikásabbak, kézzelfoghatóbbak, és alapvetően különböznek attól a világtól, amelybe beleszülettek.
És pontosan ebben van a rádióamatőrködés egyik óriási lehetősége.
Gondoljunk bele, mit jelenthet egy mai fiatalnak először megtapasztalni, hogy:
nincs internet,
nincs mobilhálózat,
nincs központi szolgáltató,
nincs Messenger, WhatsApp vagy Discord,
csak ő, egy rádió, egy antenna és a rádióhullámok – és egyszer csak megszólal valaki öt-, nyolc- vagy tízezer kilométerrel arrébb.
Egy olyan generációnak, amelynek az internetes kommunikáció már teljesen hétköznapi, paradox módon éppen az válhat különlegessé, ami nekünk régen természetesebb volt.
Az analóg technika.
A rádió.
A morze.
Az antennaépítés.
A saját kézzel létrehozott összeköttetés.
Kicsit old school?
Persze.
És talán éppen ettől érdekes.
Egy mai tizenéves számára már nem feltétlenül az az első kérdés, hogy milyen tranzisztor van a végfokban.
Lehet, hogy először csak ennyit kell megmutatni neki:
„Nézd. Ezzel a rádióval és ezzel a dróttal most beszéltünk valakivel Japánban. Internet nélkül.”
És ha erre felkapja a fejét, már van miről beszélgetni.
Pontosan ezért fontosak a gyerektáborok, a klubok, az iskolai bemutatók és a versenyek.
A fiatalnak ugyanis nemcsak néznie kell a rádióamatőrködést.
Ki kell próbálnia.
Ez nem a hagyományok eldobását jelenti.
Éppen ellenkezőleg.
A hagyomány akkor marad életben, ha egy következő generáció számára is sikerül érdekessé tenni.

És akkor térjünk rá arra is, amit személyesen nekem írtál:
„Kedves Attila, azzal hárítani egy válasz súlyát, hogy előtérbe helyezed, hogy azt névvel vagy név nélkül mondták elég aljas, demagóg húzás.”

Egy dolgot pontosítsunk.

Az „impotencia és emberi ostobaság” megfogalmazást te, HA8LHT, névvel és hívójellel vállaltad.
Ezt tehát korrektül rögzítsük, ez nem névtelen vélemény volt.
Viszont éppen ezért a mondat súlya és felelőssége is a tiéd. (súlya és felelősség)
Ha valaki névvel azt állítja, hogy egy szervezetnél és az ott dolgozó emberek munkájának eredménye lényegében „impotencia és emberi ostobaság”, akkor szerintem teljesen természetes, hogy erre nem sértődött hallgatás, hanem tényekkel alátámasztott válasz érkezik.
És ha már arról beszélünk, hogy ki mit tudna jobban csinálni, itt van még egy apró problémám.
Tőled évek óta halljuk, mennyi ötlettel, szakmai anyaggal, tudással és tapasztalattal vagy felvértezve.

Már csak egyetlen apróság hiányzik, hogy ebből végre valami kézzel fogható is legyen.
Mert a tapasztalat eddig sajnos azt mutatja, hogy ez kezd egy kicsit Columbo feleségére hasonlítani.
Mindenki hallott róla, mindenki tudja, hogy van csak még senki nem látta.
Az ötlet ugyanis önmagában nagyon jó dolog.
A szakmai tudás szintén.
Csakhogy egy működő gyerektábor, egy megtartott verseny, egy működő diplomaprogram, egy utánpótlásprojekt vagy egy nemzetközi lehetőség mögött emberek tényleges munkája van.
Szervezés.
Telefonálás.
Utazás.
Pályázat.
Pénz.
Eszköz.
Szabadidő.
Hétvégék.
És rengeteg olyan munka, amelyből egy kommentben semmi nem látszik.

Kritizálni a kész eredményt mindig lényegesen egyszerűbb, mint létrehozni valamit.

Én tényleg örülnék annak, ha abból a sok éve emlegetett tudásból, szakmai anyagból és ötletből végre tényleges programok, oktatási anyagok, rendezvények vagy más használható eredmények születnének.

Mert akkor nem egymást kellene győzködnünk arról, ki ért jobban a fiatalokhoz.
Megmutatná az eredmény.

Természetesen lehet nem szeretni a MRASZ-t.
Lehet kritizálni a vezetését.
Lehet vitatni egyes döntéseit.
Lehet azt mondani, hogy többet, gyorsabban vagy másképpen kellene csinálni.
Sőt, kell is.
De akkor tegyünk különbséget a kritika és a teljesítmény letagadása között.

Mert:
A diplomaprogram ott van.
A versenyek ott vannak.
Az évek óta működő utánpótlásprogram ott van.
A gyerektábor ott van.
A fiatal versenyzők ott vannak.
A klubok munkája ott van.
A nemzetközi kapcsolatok ott vannak.
A százéves jubileum előkészítése folyamatban van.
És már a nemzetközi eredmények is ott vannak.
Ezek nem vélemények.
Ezek ellenőrizhető, kézzel fogható eredmények.

Azt pedig, hogy valakinek ennél jobb ötletei vannak, készséggel elhiszem.
De egy idő után az ötleteknél azért többet mond, ha valami ténylegesen meg is valósul belőlük.

Úgyhogy innentől már nem az a kérdés, hogy ezek az eredmények léteznek-e.
Hanem az, hogy ki hajlandó észrevenni őket.
Mert ezeket már tényleg csak az nem látja, aki nagyon nem akarja látni.

És ha valakinek az okoz különös élvezetet, hogy mindezek és a kézzel fogható tények ismeretében továbbra is megpróbálja a MRASZ-t egy teljesen alkalmatlan, működésképtelen szövetségként beállítani, hát lelke rajta.

A tények ettől még nem változnak meg.

Fogy az amatőr nem véletlen. Azt sem tudom mire jó az a MRASZ, régen azt hittem csak a qsl-lapok miatt kell tagnak lenni.

to (HA2NA)

Itt van mégegyszer a hetente (!) jól működő USA RTTY félórás aktivitás,
ami EURÓPÁNAK savanyú szőlő, mert akkor itt péntek hajnali 4h van.
Olyankor USA -ban csütörtök este van helyi időben 21h körül,
a család már megvacsorázott, pl tv-t néz, mig a ham apa félórát rádiózik csendben.

WRT, The WEEKLY RTTY TEST Olvasd el ott, és akkor nem kell itt részletezni.

Ha meg tudnám oldani a menedzselését, akkor mi itt nem „levelezünk”, magánügy lenne.
Nem voltak kétségeim, hogy elutasításra, illetve visszadobásra kerül,
hiszen ott ez munkaköri kötelesség. Igaz „mrasz” tag sem vagyok, csak egy magyar ham..
Végül is válaszoltál, sovány vígasz, de ez is valami így 2026 tájékán a MRASZ -tól.73.