Mobilt a kocsiba – piaci körkép
Nem egyszerű dolog rádiót választani az autóba. Ha az alapvető kritériumokat le is fektettük, van néhány apróság, amire nem árt figyelni. Piaci körkép következik.
A régi TM-D710 nyugdíjba, helyesebben a terepjáróba költözik, helyét pedig egy új készülék veszi át – született meg a több dologra is megoldást jelentő döntés. Igen ám, de milyen alternatívák vannak a piacon, ami közül kompromisszum nélkül lehet választani? Valójában nincs is nagy választék, főleg, ha az alábbi szempontokat vesszük figyeelmbe:
Mivel a rádió a csomagtartó egyik süllyesztett polcán kap helyet, míg a kezelő az első tálcán, így eleve csak levehető előlapos készülékek jöhetnek szóba.
Legyen többsávos, a 2m, 70 centi mellett a teljes légisávot is lefedje. Mindezt két, egymástól független vevővel tudja, melyek közül mindkettőt szeretném egyszerre látni, és külön-külön kezelőszerveik legyenek.
A kínai szarok – soraiban az olyan legalja bóvlikkal mint pédálul a Quansheng, Alinco, Baofeng meg mittudomén még hány néven okádják őket – szóba sem jöhetnek, így végül kilenc VHF/UHF mobilkészülék került a radarra.
FTM-200: a Yaesu ízlésficamának legkisebb egyede, már ez is APRS-képes, ára 349€, azaz 142 ezer forint a Difonánál és a WiMónál, 148 ezer az Anicónál. Rettenetesen csúnya, nem erőltetném a diógyökér berakás mellé.
FTM-300: idehaza 185 ezret kérnek a képek szerint kínai műanyag felé hajló rádióért, a WiMo és a Difona 449 euróval, azaz 183 ezerrel is megelégszik. Ez is úgy náz ki, mint egy kínai bóvli, és ez túltesz mindenen, amit a cover alatt adhat a kis rig.
FTM-400: a 419 eurós, WiMónál 170 ezer forintos (Aniconál egy ötezresért több) árért cserébe APRS-t kapni, igazi műanyagszaggal, gagyi, kínai kivitellel. Lehet, hogy olcsó, de sajnos rettenetesen néz ki.
FTM-500: A mérsékeltebben kínai hangulatú készülékek legtöbb tudását halmozó típusa 599 euró a WiMo kínálatában, ami 244 ezres. Itthon egy huszassal drágább. Húsz euróval a Difona a legolcsóbb (236 ezer forint), de a körberakott gombok miatt nem szimpatikus még akkor sem, ha elhiszem, hogy élőben jobban néz ki, mint a katalógusban.
TM-V71: tudatlanságához képest nem épp pici, ráadásul a környéken kapni sem lehet. Lendüljünk túl rajta.
IC-2730: ismét egy legolcsóbb kategória, tetszetős, ám ebben sincs GPS, cserébe olcsó: a WiMo 133 ezer forintnak megfelelő 325 euróért kínálja, a Point 330-ért, Difona 319€ (130 ezer forint), a DND mindössze 124 ezret kér érte. Itt már leszögezhetjük, hogy hiába dugtuk el bármelyik rádiót félreeső helyre, a mikrofont és a hangszórót minden esetben előre kell hoznunk. Idióta elképzelés, mely csökkenti a levehetőség funkcionális szabadságát.
ID-4100: 449 euróért (204 ezer forint) csak a WiMonál találtam. Igen csinos, kicsi, de csak egy VFO dolgozik. Ez, és az 5100 nagytestvére nem APRS-képes, ezt a digitális funkciókban ellensúlyozza. Használható a D-PRS is, de ez most nem előny, akármennyire szép is, lépni kell.
ID-5100: mint nagynehezen (egy prospektusból) kiderült, a GPS antennája a kezelőben van, így nem tragédia, hogy külsőt nem lehet hozzá csatlakoztatni. APRS üzemmódot nem támogat, csak a D-PRS működik. Ára a WiMonál 649 euró (Difona 639, Point 660 €), ami a legrosszabb árfolyamon is 265 ezer forint, a DND-nél 238 ezer forint. Sajnos a digitális hálózatok idehaza nem megbízhatóak, ezért a típust el kell engedni.
TM-D710G: a mikrofont itt is előre kell hozni (igaz, mindegyiknél), és szintén a kezelőben kapott helyet a GPS vevőegysége. Csak a WiMónál találtam, ahol 619 euró (253 ezer forint). Itthon úgy tudom nem lehet kapni, mindenképp ez lesz a befutó, úgy látszik, tizenöt év alatt nem sikerült leköröznie senkinek a Kenwood világűrt is megjárt sorozatát.
Az IC-2730E esetében a mikrofon ráköthető az előlap oldalára, így nem kell előre hozni.