Új kiadója lesz a Rádiótechnikának
Várják a 2022 évi megrendeléseket a Rádiótechnikánál: a méltatlanul leépített lap leköszönő kiadója nemrég jelentette be, hogy új gazdát keres a periodikumnak, úgy tűnik, megtalálta.
A régi kiadó a Reményi alapítványnak még gyűjti a támogatásokat, miközben már ki is derült, hogy a lapot ki fogja januártól kiadni.
A megújulás koncepcióját – mely inkább felzárkóztatás korunk elvárásaihoz – mindenki ismeri és unalomig hajtogatta az elmúlt hónapokban. A változásokból egyelőre annyit tudni, hogy a lap ára 1950 forintra emelkedik, a kihívásoknak pedig az ígéretek szerint januártól a Press4world Media Kft. fog eleget tenni. Arról egyelőre nem tudni, hogy ki lesz a néhány évtizede még rádióamatőröknek írt lap főszerkesztője.
A vadonat új, így beszámolót sem jegyző céget 2021 októberében hozták létre, székhelye Monor. Fő profilja, a lapkiadás mellett elektronikai alkatrészek és áramköri kártyák gyártása, valamint programozás illetve egyéb, ezekhez kapcsolódó kiegészítő tevékenység szerepel. Egyetlen vezetője és tagja az a Balatonalmádiban lakó, 42 éves Vörös Tamás, aki korábban tanárként már jegyzett pár alapos és jól összerakott cikket a Rádiótechnikában például egy LED-lámpáról, indukciós hevítésről, mikrovezérlőkről.
A médiahatóság nyilvántartásában új főszerkesztő még nincs megnevezve, mint ahogy a domaint is a változatlan cégbejegyzéssel bíró Rádióvilág Kft. jegyzi. A legyalult rádiótechnika.hu már az új cégé.
Mivel a hívójelkönyvben ilyen személyt illetve hozzá, vagy a cégekhez köthető címet nem találni, valószínűsíthető, hogy a lap végre gazdasági alapon, a piaci versenyt felvéve, az igényeknek és elvárásoknak megfelelően kerül kiadásra.
Az első példányszámok eladásai biztos, hogy rekordot fognak dönteni, a továbbiakban pedig sok sikert kívánva abban bízunk, hogy a lap eltávolodva jelenlegi méltatlan tematikájától csakhamar érdemes lesz szemlézésre és említésre.
Notebook akkuk, léptetőmotorok, ugyanaz az érdektelen szar maradt mint volt, legfeljebb egy új stromann nevével próbálják eladni. Pár hónap és vége.
Tamás szerinted?
Nem tudom. Az is benne van a kalapban, hogy csupán új nevet rendeltek az egészhez. Még az sem kizárt, hogy valódi lehetőségként éli meg a segítséget, de hogy ez nem a világa az egyértelmű. Sok a változó, valójában pedig nem is számít.