Miért is változna januártól a frekvenciakiosztás?

2016. december 01. csütörtök

A 7/2015. NMHH rendelet egy alkalommal módosult idén. A jövő évben is várható egy változtatás, ám a tervezet megismerésének időpontja még nem ismert, mivel még valójában a szükséges egyeztetések sem történtek meg.

A nemzeti frekvenciafelosztásról, valamint a frekvenciasávok felhasználási szabályairól szóló 7/2015. (XI. 13.) NMHH rendelet (NFFF) 2016-ban egy alkalommal került módosításra, történetesen a 2/2016. (II. 26.) NMHH rendelettel. Az NFFF újabb módosítása folyamatban van, a jogalkotási folyamat rendje szerint társadalmi egyeztetésre fog kerülni, akkor válhat a tervezet mindenki számára megismerhetővé, azonban ennek pontos dátuma még nem meghatározott – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).

A rendelettől a rádióamatőrök is sokat számíthatnak, hiszen várhatóan ebben lesz engedélyezve a 60 méteres sáv. Az azonban nem jelenthető ki, hogy erre január elsejével sor kerül, ezért aki egyedi engedéllyel használni kívánja, célszerű kérvényeznie kell azt – mint ahogy valójában bárki meg is teheti. Ennek célszerű időpontja január, amikor bizonyossá válik, hogy nem mozdul előre az ügy.

A tervezet hiánya eddig senkinek sem tűnt fel, így az előzőn kívül különösebben releváns módosításra sem kell számítani. Igaz, ennek sem igénye, sem lehetősége fel sem merült, kiváltképp, hogy a rádióamatőrök számára hazánkban nem érhető el hathatós érdekképviseleti szerv.


  • HA6PX

    Kedves Tamás!
    Párszor idetaláltam mostanában az oldaladra, alapvetően tetszik, sok érdekességet találni.
    Fenti cikkben viszont az utolsó bekezdés tájékozatlanságból vagy rosszindulatból íródott. Az NMHH és a MRASZ között napi szintű (jó) kapcsolat van. A 60m-es sávval kapcsolatban több erős ellenérdek van pl a NATO és az Oroszok. A mostani állapot sokkal jobb, mintha elfogadják az IARU minimálkoncepcióját (15KHz sáv, 15W).

    73…Csaba-HA6PX

  • HA8LHT

    Szia! Nincs jelenlegi állapot. Levelezni kell, ha használni akarod az egyébként norma nélküli sávot. Azt, hogy érdemes-e, könnyű mérlegelni, hisz talán a létező legjobban dokumentált tartomány az általad is említett felhasználás miatt. Mivel mindenki a januári nyitást várja, szubjektív álláspontom változatlan marad.