Egy jó minőségű regeneratív vevő
Lakberendezéstől a műszaki cikkeken át a járművekig hódít az oldstyle, miért épp a rádióamatőrök maradnának ki belőle? A retró életérzés most egy kihívásokkal teli első építésnek is jó vevőben köszön vissza.
Vintage – annyit régies stílusú, de modern. Ez indította útjára a projektet, miszerint az ötvenes-hatvanas évek hajórádiójának dobozába működésében korhű, de alkatrészeiben modern vevő kerül.
Az ARRL QEX magazinjának 1998 év végi számában mutatta be N1TEV az azóta többször is módosított regeneratív vevőét. A J310 (vagy 2N4416) FET köré épülő visszacsatolásos retró lelke természetesen a cserélhető, műanyag testre hajtott L1 antennaköri, L2 rezgőköri és L3 visszacsatolótekercs.
Chuck egyébként a későbbiekben olyan módosításokat végzett, mint a finomhangolás forgókondenzátorának cseréje egy kapacitásdiódára, valamint a kvázi hangfrekvenciás aluláteresztő szűrőnek beállított alsóbb sávi C11 kondenzátor elhagyása. Az eredeti készülékben egy AD745 a hangfrekvenciás végfok, ám az egyszerűség kedvéért rajzomon már egy LM386N került a helyére.
Készülékünk működésének megértéséhez tekintsük át a regeneratív vevők működésének elvét. Az egyenesvevőnél egy fokkal bonyolultabb rendszerű vevő a visszacsatolás elvén működik. Ez röviden annyit jelent, hogy a bemenőkör jóságát (Q-ját) növeljük egy visszacsatolással, amitől nő az erősítés is. Az ezt szabályozó, egyhez konvergáló hurokerősítés ideális esetben épp az oszcilláció határáig ér, miközben azt tapasztaljuk, hogy a magasabb Q-tól leszűkült tartományban hallható állomások durván felerősödnek (HI).
Szóval. A rendszer alapja az, hogy a T2 detektor source körén a demodulált jel mellett megjelenik a gainről erősített nagyfrekvenciás jel is. Ennek egy részét vezetjük vissza a tekercsbe az L3 segédtekercsen át – az Ft1 munkaellenállásnak is használt fojtón át pozitív visszacsatolással – úgy, hogy a rezgőkör veszteségét a tekercs jóságának fokozásával kompenzáljuk.
És itt a lényeg: köztudott – vagy ha nem, hát legyen az -, hogy a tekercs jóságának növelésével csökken a sávszélesség, magyarul nő a szelektivitás. Az áramkör erősítése pedig a rezonanciafrekvencián a legnagyobb. Igen ám, de ha az L3 visszacsatolótekercs teljesen pótolta a rezgőkör veszteségeit, a rezgőkör csillapítatlan ciklusba kezd, begerjed, oszcillál.
A vevőnk tehát akkor fog igazán jól működni, ha a C6 forgókondenzátorral épp az oszcilláció alá szabályozzuk a kört.
A készülék felépítése valójában nem több néhány iskolapéldánál. Az antennaköri csatolótekercs feladata, hogy az antenna jelentette terhelést csökkenti a T1 erősítőn túl, az L2-C3-C4 rezgőkör frekvenciája a vételi sávot határozza meg. A T2 gain-source átmenete végzi az egyenirányítást – az ott képletesen lévő dióda maga a detektor -, míg a source-köri C4 söntellenállással párhuzamos R4 a jFET munkapontját állítja be. A nemkívánatos nagyfrekvenciás komponenseket a a C9 vezeti a földre. A hangfrekvenciás erősítőre C10 csatolókondin át jutó jel tónusát az aluláteresztő szűrőnek szánt C11-C12 kapcsolgatásával változtathatjuk.
Megépítés esetén nem feltétlenül kell panellel bajlódni, az esetleg cserélhető tekercstest foglata és a forgókondenzátorok remekül tartják a néhány többi komponenst. Az egyszerű vevő egy hosszú drótot antennának használva könnyen működésre bírható. Természetesen a finomhangolás C3 komplexuma a C4 200 pF kondenzátorra akasztott kellő áttételes hajtással elhagyható. Számos kísérlet mellett a P1 érzékenységet szabályozó potméter után következő T1 erősítőt ne hagyjuk el, ez a fajta készülék ugyanis oszcilláció esetén hajlamos mindenféle zavarral megszórni a spektrumot.
Mielőtt a kísérletezésben végképp elszalad velünk a ló, ne feledjük, hogy a visszacsatolás köre nem lehet hatással az alatta lévő L2 rezgőköri tekercs és C3-C4 hangolókondenzátorok rezgőkörére. A rádiónak nem jó a nagyjelű viselkedése, ami azt jelenti, hogy egy-egy erős állomás közelében a kisebb jelű adók nem lesznek hallhatóak, egyszerűen eltűnnek. Ezért célszerű esetenként csillapítani a bemenetre jutó jel nagyságát, amire a P1 szolgál.
Az alkalmazott forgókondenzátorok értéke nem túl kritikus, ha kisebb van, akár párhuzamba kapcsolgatható fix kondenzátorokkal is kísérletezhetünk. A tekercs elkészítésére viszont nagyobb figyelmet kell fordítani. A meneteket rögzítsük akkor is, ha nem cserélhető csévetestre tesszük, hiszen némi kotorászás után a nagynehezen felírt frekiskála csúnyán feleslegessé válhat.
Persze elkalandozhatunk más irányba, nincs kőbe vésve semmi, de hagyatkozzunk a Chuck által készített tekercselrendezésre. Ő három sávra építette meg a legkritikusabb alkatrészt, így 80, 40 és 30/20 méterre nyújt segítséget. Ezeket iránymutatónak változtatás nélkül, csupán metrikus mértékegységekre fordítva mutatom be. Valamennyi tekercset azonos irányba, menet menet mellé, AWG 20 zománcozott huzallal készüljenek egy 32 milliméteres műanyag, cserélhető csévetestre, meghatározott távolságra egymástól és az alsó csatlakozósortól. A méretektől valamelyest nyilván el lehet térni, mint a tekercs huzaljától is.
Üdvözlöm!
Élvezettel olvastam cikkét az egy ” Jó minőségű regeneratív vevő ” címmel.
Azt szeretném kérdezni, hogy a csévetest mekkora átmérővel kell, hogy rendelkezzen.
Válaszát köszönöm.
Nécsei Gábor /HA4GA/
Anno 28mm-es csévetestre került.