Tenyérnyi digitalizmus – relé nélkül jött a DSB második verziója

2020. augusztus 20. csütörtök
KIT/RIG | Szerk: HA8LHT

Második generációját éli a QRPguys DSB adóvevője, mely kompromisszumokkal tele ugyan, de néhány órás forrasztgatás után remek zsebbe való megoldást jelent a digitális világ kis áramfelvételű megismerésére.

qrpguys-dsb-v2-ha8lht

A rövidhullámú adóvevő első kapcsolásáról korábban volt szó, én a második verziót kaptam a fiúktól, ami komolyabb ráncfelvarrás nélkül leginkább csak a relét is kiváltó félvezetőkben különbözik a korábbi változattól. Az adás/vétel váltást továbbra is az LM358-al felépített VOX áramkör oldja meg, de néhány további kapcsoló is szerepet kap az NE612 köré épülő, dugdosható modulos készülékben.

Szóval a VOX – azaz a hangfrekvenciás bemeneten megjelenő jel hatására adásra kapcsoló áramkör – alapja az IC2a műveleti erősítőből és Q4 kapcsolóból álló áramkör. A Q2 szerepe adáskor az antenna leválasztása a keverő bemenetéről, a Q1 a pedig hangfrekvenciás kimenetet némítja, aminek szivárgását a Q3 vágja végleg haza. A Q5 az elválasztó/meghajtó áramkör tápfeszét kapcsolja.

Ki kell térni a D3-C12 párosra, ami ugyan kimondott FT8-hoz nem szükséges, de más, olyan üzemmódok esetében célszerű benthagyni, ahol a jel pillanatra nullára eshet.

Maga a rádió beállítása nem nagy macera. A végfok bias V1-ét az órajárással megegyezően koppanásig le kell tekerni, majd a Q4-et a jumper zárásával kézzel kapcsolva a teljes készülék ekkor mérhető 45 mA-es áramfelvételét figyelve elkezdeni tekerni felfele addig, amíg az fel nem emelkedik mintegy 15 milliamperrel. Ez a gyakorlatban már elég ahhoz, hogy a Q6-7-8 trió lineáris végfokként dolgozzon.

A teljes vevő 6,5 mA-t vesz fel. Adáskor 20 méteren 330 mA körül van a maximum áramfelvétel 12 volt mellett, amivel 430 mW-ot sikerült kisajtolni belőle. Valamivel kevesebbet mérhettem a középső, 30 méteres sávon (fura), így mindkét esetben az elvárt egy-másfél watt alatt maradt a teljesítmény. 40 méteren viszont az előírt 2-3 watt jött ki belőle 650 milliamper felvétele mellett. Ezen talán érdemes majd rugózni, de egyelőre örülök, hogy elindult.

Próbáltam felhajtani egy 14.070 kHz-es kvarcot a hozzá kapott lévő 14.074 helyett, de első körben csak az a megoldás maradt, hogy a lehető legundorítóbb módszerrel lehúztam 2 kilohertzet az oszcillátor frekvenciáját. Ezt a C28-al sorba, a jumper helyére kapcsolt 470 pF kondival sikerült elérni, de végül éles helyzetben mégsem kellett ezzel a megoldással előjönni, mert dolgom végezetlenül jöttem haza a Balaton partjáról. A Mosuertől való fájdalmas rendelés vége pedig egy nagy marék, amatőr frekvenciára való kvarc lett, ami néhány bónusz modulba került.

Első nekifutásra a magyar tenger partján került volna sor a főpróbára HA5DSA antennájával, de mindkét este alatt akkora vihar volt, hogy a fenyvesi fémmólók végül kaland nélkül maradtak. Jobb híján a Harkány határában lévő Nagy-hegy szikla lesz az új célpont várhatóan a hétvégén.

qrp-dsb-digital-v2, ha8lht