Magyar rádiós indul a sarkköri szigetre

2018. január 05. péntek

Jövő héten indul HA5AO Pista a Bouvet-szigeti expedícióra, ahonnan három héten át napi 24 órában lesz hallható a 3Y0Z hívójel. Mint ígéri, HA QRG nincs, de figyelni fog a magyarokra.

Az alig 60 négyzetkilométernyi, 1739-ben felfedezett jégfedte sziget az Antarktisz, Dél-Afrika és Dél-Amerika csücskei alkotta háromszögben fekszik. Megközelítése rendkívül nehézkes, ezért felfedezése után hetven évig nem is látogatta meg senki.

A szigetet több expedíció is érintette már, legutóbb pedig egy magyar operátor, HA5AO Pista bejelentéséről is hírt adhattunk.

Kedden, január 9-én indul HA5AO Amszterdamon és Santiagon keresztül Punta Aréna útvonalon a Bouvet szigeti expedícióra. Mint egy levelező fórumon írja, ott két nap biztonságtechnikai tréninget követően 13-án reggel repülnek King George islandi a behajózási pontra, mellyel amellett, hogy megússzák a Drake átjáró hajózását, 2-3 napot is spórolnak. Az ott lévő Orosz Bázison tett rövid látogatás után indulnak tovább a Bouvet-ra, ami felé a jéghegyek jelentette veszéllyel is meg kell küzdeniük – ezt egy-két nap késlekedéssel járó északi kitérővel tudják le.

A Déli-óceán csendes vizein 10-11 napot hajóznak, így úti céljukat, a Bouvet szigetet 22-23-a magasságában érik el. Ezt követően az időjárás függvényében január 25-től közel egy hónapon át lesz hallható a sávokon a 3Y0Z hívójel, a világ harmadik legkeresettebb DXCC körzetét aktiválva.

A tervek szerint február 23-24-én kötnek ki ismét Punta Arénában, ahonnan 26-én érnek haza.

A szigeten 18 + 2 állomás kerül telepítésre: ez sávon két állomást jelent, plusz 6m és 2m EME. A munkát négyórás váltásokban képzelik el három héten keresztül heti hét napon át, a nap 24 órájában. Nincs lehetőség HA QRG-re vagy egyéb csalafintaságra, kérem megértéseteket – szögezi le Pista beszámolójában.

HA5AO a gyárilag beépített bio HA filterre mutatva jelzi: ha meghall egy HA állomást, nem hagyja ott, nem hagyja lenyomni, kitart mellette amíg az logba nem kerül! Ezt követően marad a QRG-n egy rövid ideig, hátha más magyar is megtalálta.

Segítsétek egymást infóval, nem kis nyüzsi várható – hívja fel a figyelmet. Nem lesz SZIA, 73 csak egy pity-pity a sikeres HA QSO végén. Ha ez esetleg elmarad, nem jelenti azt, hogy nincs a logban. Kérlek benneteket, ti se adjatok sziát vagy 73-mat, még ha tudjátok is hogy én vagyok az operátor – írja. Mutassatok egy kis stílusgyakorlatot a világnak, hogyan kell a pile-upban sikeresen, fegyelmezetten rádiózni. Csak egyszer adjátok a hívójeleteket, majd figyel, ahogy szoktátok.

A döglött sávokkal kapcsolatban megjegyzi: azok sem reménytelenek, FT8-ban ott is lehet esély. A sávtervekről egyébként az expedíció honlapján is van elérhető infó, de hasábjainkon is figyelemmel követjük a kuriózumnak számító kitelepülést.