Holnap kerül fel a HA-QRP eredménye
A verseny új szervezője, a MRASZ holnapig szabott határidőt magának, hogy feltegye a 43. HA-QRP eredményeit a verseny honlapjára.
A HA-QRP 1974 óta került megrendezésre a Rádiótechnika égisze alatt. Mint a korábbi szervezők szeptemberben írták, sajnos, a legutolsó etap sem igazolta várakozásukat és az érdeklődés tovább hanyatlott. A 35 logot küldőt látva levonták a tanulságot is: a verseny ezen formája felett bizony eljárt az idő.
Az okokon sokat lehet töprengeni, de a propaganda és a presztizs hiánya, a fogyó magyar amatőr társadalom bizony élen jár – és ezen apsektusokban azóta sem változott semmi.
Szó mi szó, a tradicionális versenyünk idén már merőben új szabályokkal – új módban, intervallumokban és sávokon – jelentkezett.
Mint a Magyar Rádióamatőr Szövetség (MRASZ) ígérte, november 30-ig közlik az eredményeket a honlapjukon, melyre ennek megfelelően már csak egyetlen napjuk maradt.
Decembertől hasábjainkon is merőben új időszámítás kezdődik, hiszen ezentúl napi rendszerességgel jelenkezünk rádióamatőr vonatkozású aktualitásokkal, hírekkel.
Késés-számláló: >100 napja nincs eredmény.
Na ennyit a mrasz által szervezett versenyről. Kíváncsi vagyok lesz e harminc résztvevő. Egy verseny, amit elfelejtettek hirdetni. Külföldön legalábbis senki sem tud róla.
A gugli keresőbe beirva „ha-qrp 2016”, angolul-magyarul
olvasható több helyen is az új QRP Aktivitás.
A hirdetés dátuma 2016. Okt.4. volt.
Akit valóban érdekelt, az rá is talált.
Ez nem kérdéses. Az a gond, hogy arra sem voltak képesek, amit maguknak meghatároztak. 30.-át írták, de nincsenek eredmények. Egyébként az az oldal ugyan olyan gagyi, mint a sajátjuk, lehet hogy azért nem találja senki. Pontosan ezért nem küldtem be LOG.-ot.
Lehet hogy a zsűri még a szkimmer adatokat fésüli? :-)
Azt írják hogy minden egyéb kérdésben a honlapunkon kérhető információ. Pontosan hol is? Léhűtő egy banda.
Én a google -ba ezt irtam be: ha qrp contest 2016
A föld összes nyelvén ott van, minden ország
amatőr web oldalán. Ha csak egy ember vett részt
mindenhonnan, már nagyobb aktivitás volt mint
a néhai ötbété Pali által kitalált versenyen,
ami sajnos részvétlenség miatt kudarcba fulladt.
Kedves HA-SWL….Te meg simán b…ó vagy, nem léhűtő. Hülye vagy a net-hez, és még észt is akarsz osztani. Nem tisztem megvédeni a szervezőket, sok mindennel én sem értettem egyet. De ez nem stílus, kedves komám. Amúgy az érdektelenségről annyit, hogy közel 2000 hívójel töltötte le a diplomát.Körön kívülről röhögni, pocskondiázni könnyű! A közösségért ingyen dolgozni pedig ezek szerint nem hálás dolog.
Ingyen?! De akkor: olcsó húsnak híg a leve! De hol is vannak az eredmények? Hol? Mutasd! Igen, hülye vagyok a nethez. Mutasd!
Lehetek kemény stílusú is, de szerintem mindenki tudja, mi folyik ott. Ingyen dolgozhat aki akar, de akkor ne vállaljon többet mint amire képes! Addig lehet a nagy szívüket tolerálni amíg nem okoznak kárt. Hitvány társaság. A nagy büdös duma, de mögötte nincs semmi!
Kit érdekel hova írtad be? Hol vannak az eredmények? Azt sem tudod, miről van szó.
Valójában a cikk és a megjegyzések 2 kivétellel
nem a 2016 -os HA QRP Aktivitásról szólnak,
hanem kifejezetten rosszindulatú (tahó) megnyilvánulások.
Akiknek valóban ez a rendezvény volt fontos, nincsenek itt !
A kőbunkók pedig irogatják a gyűlölködő – pontozgató (HI) „műveiket”.
Akárhány néven is szólsz hozzá, nem lesz több eszed. Majd meglátjuk, hogy hány embernek is volt fontos a verseny. A rádiósok mraszhoz valóhozzáállását pedig nagyon is jól tükrözi. Sokan gyűlölik az önámítást és a magunknak hazudozást. Ideje lenne változtatni és valójában csinálni valamit. Ez a nagy büdös igazság, még ha nem is meritek kimondani. Annak a korszaknak vége, amikor el lehet adni megatokat a napi túléléssel. Az eredmények hiánya pedig már több évtizedes űrt támaszt! Na lehet a rosszindulat mögé bújni, de EZ VAN!
1zn, ez az oldal nem a HA QRP -ről szól,
mindössze a web oldal álságos elnevezése.
Ez itt a mrasz üldözők és gyűlöletkeltők klubja.
A rádióamatőr tevékenység itt nem fontos, az csak látszat.
MRASZ függőségben szenvednek, közük nincs a 3000 amatőrhöz.
Senki sem mondta, hogy a ha-qrp-ről szól, annak van egy saját kis oldalacskája. Az egy hitványul elsúvasztott versennyé vált. Hogy ki tette? Lehet utálkozásról beszélni, de a kérdés komoly: ki tehette volna jobbá ahelyett, hogy szép lassan leamortizálta a semmittevéssel? A mraszt alapvetően a legtöbben megvetik. Azt még csak kevesen látják, hogy a túlélés és az elszalasztott lehetőségek mekkora kárt okoznak, de eljön még az idő, amikor valaki végre megfogalmaz egy igényt, elvárást.
Vannak a mrasz üldözők és vannak a rádióamatőrök.
Itt az előbbiek vannak, ilyen egyszerű.
10 millió magyar lesi, hogy mindennek az oka a MRASZ (hi).
hát csak irjátok itt tovább a szánalmas károgásotokat.
És, el ne felejtsd a pirost klikkelni a dedóban (hi).
Szerinted az a rádióamatőr aki mraszista? Aki nems zeret titeket, az hitvány és nem is rádióamatőr? Te kutya. Na ez az, amiről szó volt. Demagóg hülyeség. Szerintem meg vannak a mraszisták és vannak akik magasról szarnak rá. Az előzőek nem képesek elfogadni az utóbbiak gúnyait, helyette azzal védekeznek, hogy öööö akkor nem is vagy amatőr!
Látom itt is pont annyi hülye van, mint a többi
rádióamatőrnek hazudott portálon.
Valaki már létrehozhatna egy valódi
magyar rádióamatőr oldalt, amely méltóan
képviselné a neten a hazai szintársulatot,
érdekes – sokszinű témakörökkel, beszélgetések,
stb. Az sem lenne baj, ha Magyar RádióAmatőr Szövetség
lenne a neve. Persze én is mástól várom, hogy tegyen
valamit, ugyanúgy mint mindenki más.
Igy aztán marad minden a régiben, legalább egy
kisebbség csendben vesződik a háttérben, néhány
naplopó gőgös önjelölt „zseni” árnyékában.
Talán egyszer még tagság is lesz a közel
3000 hivójeles között, ha egyszer felnövünk a feladathoz.
Még hány néven akarsz hozzászólni? Neked nem rádiós, aki nem tapsikol nektek? Ezt könnyű ugatni, tenni valamit nehéz! Inkább hallgass, csak magatokat minősíted. Hgoy tagság legyen? Azért tenni kell te szerencsétlen!
Mert itt állattartásról van szó? Mi köze is az oldal tematikájának a hozzászólásokhoz? Általában magadnak is hazudsz? Gondolkodj mielőtt írsz, vagy ha valami bajod van, hívj fel.
Vedd mar eszre,hogy csak te bosszantasz fel mindenkit a hitvany szervezeteddel! Senki sem foglalkozik mrasszal rajtad kivul. Az sem lenne baj ha valodi szovetseg lenne nem csak egy gittegylet.
Kapásból 10 különböző hozzászóló van csak itt, aki
azért irt, hogy végre valahol újra szidhassa a MRASZ -t.
De másik oldalakon is ott vannak. Tök mindegy, hogy
ki hányszor, hogyan és miket irogat, jelentősége nincs.
Amilyen a tagság, olyan a MRASZ is.
Hát csak igy tovább, „magyarosan”.