A legkönnyebben elérhető SDR-eket hasonlítottam össze. A kísérlet célja az volt, hogy a népszerű és olcsó modellek közül bárki kiválaszthassa a legjobbat, céljainak – és pénztárcájának – a leginkább megfelelőt.

Az elmúlt időben kicsit elkalandoztunk az SDR-ek világába. Kis kitérőt tettünk az igen fontos alkatrész, a TCXO felé, egy gyors piaci körkép után megnéztük, hogy kell telepíteni és beállítani az első eszközt és választ adtam arra is, hogy lehet-e egyszerűen hallgatni a rendőrségi Tetra forgalmazásokat. A sorozat záró akkordjaként pedig összehasonlítom azokat az eszközöket, melyekről eddig szó esett.

A teszt a legolcsóbb TV-vevő sticket (1), a jellemzően zöld, már TCXO-val hirdetett vevőt (2), a rövidhullámú vételre is előkészített, V3-nak nevezett ezüst társát (3), az FPGA-val szerelt belépő kategóriában pedig a tökéletes SDRplay klónt (4), illetve a HackRF One-t (5) hasonlítja adatai alapján valamint homogén környezetben össze.

Azt azért kiemelném, hogy a típusok nem közvetlen mintavételezésű vevők, hanem hibrid rendszerűek, így a szűk keresztmetszetet igazából az IQ keverő előtti, konverziót végző tuner adja. A rövidhullámú sáv tartományaival a V3 már kikerüli ezt a fokozatot, a HackRF pedig egy 2 gigás konverterrel húzza a feldolgozás tartományára a bemenő jelet – néhány komoly veszteségű kapcsoló után egy szerényebb alacsony zajú előerősítővel (LNA). Az SDRplay bemenete már figyelemre méltóbb: az 1,8 GHz-es LPF/HPF páros helyett helyett nyolc kapcsolható sávszűrővel bír, és 60 MHz felett egy 20dB-s LNA tolja fel a jelszintet az MSi számára. Ennek hatása igencsak érezhető. A HackRF pedig több fokozat után is bír erősítővel valamint eleve állítható erősítésű integrált megoldásokkal, használatukkal szinte végtelenségig lehet húzni a jelet – és a zajt.

Az SDRPlay és a HackRF 12 bites MSi és 8 bites NXP FPGA-ja szinte csak mutatóban van, a középkategória alatt maradva jóformán leginkább arra szolgál, hogy neve legyen a gyereknek. Mindenesetre így is nagy segítség, kategóriát léptetve a két berendezésnél.

Félreértés ne essék, mindegyik vevő kiváló játékszer, tökéletes ár/érték arányt mutatva, a belépő szint képviselői pedig kimondottan érdemesek az amatőr munka kiegészítésére.

A teszthez az SDRConsole V3-at használtam, egyszerűen azért, mert az SDRplay nem megy az SDR#-al, viszont a Console mindegyiket elindítja. Egy apró baj van vele, mégpedig az, hogy az RTL stickek nem tesztelhetőek a rövidhullámú tartományban, mert nem lehet átkapcsolni a Q brancsra. Itt mégis a sharpot vettem elő, hogy a V3-at és a HackRF-et legalább egyszer összevessem. Meg kell jegyezni, hogy ez nem egyszerű, mivel az RTL-ben semmilyen erősítést sem lehet ebben a beállításban módosítani, míg a HackRF LNA, VGA – ez a KF-ben lévő erősítő – is állítható, sőt, kell is állítani, mert bármelyiket is nullára húzva semmit sem érez a vevő.

Antennának egy 12 méter magas háztetőn lévő Sirtel discone-t használtam, 10 méter H155 kábellel. Fontos megjegyezni, hogy a számítógép erőforrásai semmiben sem jelentenek szűk keresztmetszetet.

Először is vegyük a nyers adatokat. A készülékeket várakozásaim alapján rangsoroltam, mely sorrend a tesztek közben is változatlan marad a mérési eredményektől függetlenül.

Az összegzett vételből azért látni kell, hogy az RTL-ek gyakorlatilag teljesen ugyanúgy teljesítettek – ami nem meglepő. Különbség leginkább csak a szolgáltatásokban (TCXO, RH) van. A HackRF erősítői töredéken (14 és 16 dB) mentek, felhúzva a 2-3 S értéket is ugró zaj mellett az S9+30dB-t verte a referenciaként vizsgált forrás jelszintje.

Kevésbé beszédes, ám kétségtelenül látványosabb a különböző sávokban vett spektrumkép. Minden készülékkel sávonként egy mintát vettem azonos frekvencián, kikapcsolt AGC mellett. A látható spektrum szélességét és a mintavételezést egyformára húztam, az RTL-ek gyengébb képességeit figyelembe véve. A méréshez valamennyi készülék AGC-jét kikapcsoltam, a különböző erősítések beállításába most nem mennék bele, a lényeg, hogy sikerült homogén környezetből származó mintákat venni.

↑ 105 MHz

↑ 164 MHz

↑ 390 MHz

↑ 722 MHz

↑ 1,5 MHz műsorszóró

↑ 40m műsorszóró

↑ 40m műsorszóró

↑ 15 MHz műsorszóró

Kínai SDR-stick: egyszerű, mint egy faék

Sok hozzáfűznivaló nincs: már a bekapcsoláskor látszott, hogy több mint 10 kHz-et arrébb hullik a vízesés, az a TCXO nagyon kell az ilyenekbe. Semmi gond, bemelegedés után lehet kalibrálni, de túl nagy stabilitást ne várjunk tőle. Gyakorlatilag ugyanúgy teljesített, mint az ugyanilyen alapfelépítésű (RTL2832 és R820) V3 és a hasonló zöld stick, de a kompenzálás és a rövidhullám hiánya sokat számít. Leginkább csak URH műsorvevőket hallgatni jó.

Zöld stick: repülővadászoknak kiváló

Az alapvető különbség a bekerülési költség ezresén az, hogy ebben valóban van TCXO, ami szépen teszi is a dolgát. Szignifikáns különbség nincs a többi RTL-hez képest. Alkalmazható 2m/70cm amatőr adások vételére illetve a repsávhoz.

V3: megjelenik a rövidhullám

A TCXO itt is pontosan ketyeg, ám ennél az eszköznél megjelenik a rövidhullámú sáv, ha átkapcsoljuk a mintavételezést a Q oldalra. Azonos zajszintet figyelembe véve ott nagyjából ugyanazt a teljesítményt nyújtja, mint a HackRF, ám ez utóbbi erősítőit jóval feljebb lehet húzni, amivel az egekbe szökken a jel is. Az ígért 500 kHz-et komolyan kell venni, alatta nagyon meredeken megszűnik a vétel. Az alsóbb frekvenciákra inkább műsorvevőnek ajánlanám, mint amatőr célra.

SDRplay: mindent visz

A viaskó kétségtelen győztese. Pontos, a szűrőkkel leválasztott sávokon igencsak szép, dinamikus spektrumképet rajzol. Lehetséges a rövidhullámú állomások vétele is, érezhetően magasabb kategóriát képvisel, mint egy RTL. Kiválóan alkalmas monitorvevőnek rádióamatőr célokra is.

HackRF: ágyúval verébre

Sajnos nem igazán lehet összehasonlítani az előzőekkel, mert a benne lévő két erősítőt a végtelenségig felhúzva elképesztő dolgokra képes. Dinamikájában azt kell mondjam, borzasztóan hiányzik a szűrés belőle, no de hát ez egy műszer, nem rádió. Ha a teljes sávszélességben kihasználjuk, a tartomány szélein érdekes megjelenő dolgokkal találkozhatunk. Kiegészíthetnénk mindenfélével, de csak vételre nem egyszerűbb venni egy SDRplayt? Némi ellentmondás van a leírásokban az alsó határfrekit illetően, ezt eloszlatván jelezném, hogy a hosszúhullámú műsoradók alatt, 138 kHz-en nagyon szépen dolgozik, és néhány tíz kilohertzen is van értelme még játszani vele. Kiválóan konfigurálható, bár ez kissé nehézkessé teszi a használatát. Rádiózás helyett inkább egyszerűbb, amatőr mérésekhez ajánlanám.