Megérkezett – eldobod az agyad az FTX-1 árától
Két héttel Dayton előtt megérkezett a boltokba a Yaesu új túrarádiója, az FTX-1. A készülék finoman szólva sem olcsó, bár még így is nagyon csábító.
A Yaesu is felzárkózott a lapjára fordított túrarádiók sorába, és piacra dobta az FTX-1 mindensávos, mindent is tudó rádióját. Az alap – Field – rádió a Wimónál 1.848 euró, azaz több, mint 775 ezer forint, azonban van egy 100 wattos, hozzácsapott hátsórész is, az Optima verzió így már 2.398 eurót, azaz egymillió forintot kérnek. Ez utóbbi, SPA-1-nek nevezett végfokot 648 euróért – valamivel több, mint 270 ezres – külön is meg lehet venni.
Tekintve, hogy a jobban kiforrott vetélytárs, az IC-705 hátizsákkal is keskenyebb négyszáz euróval (625 ezer), elég borsosnak tekinthető az ár, amin csak az szépít, hogy a Yaesu a hibrid üzemű készülékeivel – ez is az – elég nagyot ment az elmúlt években, valamint a kiteljesedett portfólió is egy egységes, vállalható képet kapott minden termékkategóriában.
A kis FTX azért némi kompromisszumot jelent a belépő FTDX10 és a zászlóshajónak számító FTDX101 előtt, ugyanis amellett, hogy nem lehet szűrőzni, eleve szerényebbre szabták minden fokozatát. A duál VFO sem teljesen duál, ugyanis a másodikon csak a VHF/UHF páros érhető el.
Egy lakókocsis Field-Day etapot megérne a készülék, szívesen egy IC-705 mellé tenném, és ki tudja, mit hoz a jövő… ;)