Most Wanted: magyar rádiós is megy a szigetre

2017. április 26. szerda

Nem sok hely van a világon, ahonnan kuriózum rádiózni. Az egyik Észak-Korea, a másik a Bouvet-sziget. Míg Koreában az életeddel fizetsz egy QSO-ért, addig a norvég felségterületű, lakatlan, sarkvidéki szigetre 2018 elején expedíció indul.

A 3Y-ra tervezett kitelepülésről tavaly nyáron írtam az expedícióról, aminek mint március 27-én bejelentették, magyar tagja is lesz, HA5AO Pista személyében. A 3Y0Z csapat listája most EY8MM, HA5AO, JR4OZR, K0IR, K4UEE, K9CT, LA6VM, LA9DL, N4GRN, N6HC, N9TK, NM1Y, PA5M, UA3AB, VA7DX, VE7CT, W0GJ, W6IZT, W8HC és WB9Z.

A sziget egyébként a DXCC legkeresettebb körzeteinek (Most Wanted List) második helyén áll, őt csak a diktatúra előzi meg.

Az alig 60 négyzetkilométernyi, 1739-ben felfedezett jégfedte sziget az Antarktisz, Dél-Afrika és Dél-Amerika csücskei alkotta háromszögben fekszik. Megközelítése csak hajóról induló helikopter segítségével lehetséges. Ezt alátámasztja az is, hogy felfedezése után hetven évig senki sem látogatta.

1979-ben kísérleti atomrobbantást végeztek a közelében, a mendemondák szerint Dél-Afrikai Köztársaság és Izrael közös projektjeként.

A terület Hollywoodot is meghódította, ugyanis az Alien vs. Predator – A Halál a Ragadozó ellen című film képzeletbeli helyszíne lett 2004-ben.

A szigetre tervezett expedíciót a jól összeszokott K0IR Ralph, K4UEE Bob és LA6VM Erling hármasa már egy évtizede tervezi, most a norvég sarkköri intézet (NPI) is támogatja.